Ugyan már több, mint egy hónapja itthon vagyunk, de eléggé nehezen vettük rá magunkat, hogy beszámoljunk eseménytelennek nem mondható hazautunkról. Szóval most pótolnánk eme tartozásunkat egy nem túl rövid bejegyzéssel, melyben nem túl pozitív tapasztalatainkat írjuk le a nem megfelelően kiválasztott légitársaságról. :)

Azt már nyáron, a kiutazásunk után eldöntöttünk, hogy gyerekkel utazva nem a legolcsóbb jegyet fogjuk megvenni, hanem hallgatva ösztöneinkre valamelyik arab légitársaság gépére veszünk jegyet. Főleg, ha az árkülönbözet nem is túl jelentős, mint ez történt esetünkben idén. Így utólag viszont ami még ennél is biztosabb, hogy még egyedül sem ülünk fel soha többet sarlókalapácsos gépre.

Kalandjaink hosszú sora, mint minden utazásnál a csomagok bepakolásával kezdődött. Előre számítottunk rá, hogy az otthonról hozott 2 darab 70 literes túratáska és egy vízhatlan 100L-es zsák nem lesz elegendő a hazaútra, így vettünk is egy méretes bőröndöt - ebből egyébként sem volt egy darab se a háztartásunkban, valamire még biztosan jó lesz. :) A bepakolás is izgalmas volt, hiszen tudtuk, hogy a súlyt nagyjából egyenlően kell elosszuk, mert 23kg a feladott poggyász súlyhatára. Azért arra őszintén nem számítottunk, hogy a thai háztartásokban nem lelhető fel egy mérleg, így sajnos kölcsönkérni senkitől sem tudtunk. Szóval maradt a saccográf és a reménykedés, hogy ügyesen elosztottuk a súlyt. 

Szerencsére kinti tartózkodásunk alatt sikerült szereznünk egy korrekt taxishoz telefonszámot - barátainkért is őt küldtük már ki a reptérre. Így a hogyan jutunk ki a reptérre hajnalban kérdéskört elintézettnek is tekintettük, megbízható hölgynek bizonyult. Az első meglepetés akkor ért minket, mikor megérkezett és kinyitotta az egyáltalán nem üres csomagtartóját. Egy méretes gázpalackot szállítmányozott valamilyen ismeretlen okból kifolyólag, így a hatalmasra megtömött táskáinknak már csak a mi ölünkben jutott hely. ( by Laci: Gázosra átalakított autó volt, itthon is van néhány, bár ottani benzinárakon minek ezzel szorakozni... :D ) Azért azt az egy órás utat még túléltük, annak reményében, hogy innentől már semmi gondunk nem lesz a csomagokkal. Sajnos tévedtünk.

Már a reptéri chekin pultok előtt valamiért átröngenezték a táskáinkat - az egyiket jól át is pakoltatták, megnézték, hogy 4 darab ceruza aksinkat fel lehet-e adni, mert hat ugye feladni tilos aksit. Igazábol egyszerű figyelmetlenség volt részünkről, de látva mennyire apróság legyintettek egyet ők is, de ha már kipakoltuk persze a kézi pogyászba is mehetett volna.

Ezekután gyorsan egy bezárt chekin pulthoz rohantunk - gyakorlott utazókhoz híven feldobáltuk a táskáinkat a bekapcsolt reptéri mérlegre ellenőrizni, hogy mennyire sikerült belőnünk a táskáink esetében a súlyt. A már ismert adatok tudatában pedig gyors logisztikázásba kezdhettünk hiszen a bőröndöt laza 32kg-ra sikerült megtömni, míg a a két túrazsák alig volt 11 és 20 kg, és a 3 darab kézipoggyászokban is volt még szabad helyünk - ha a 10kg-os határt nézzük, egyébként feszesre voltak nagyjából tömve. :) Szóval a mi gépünkre szóló pult mellett lázas pakolászásba kezdtünk, remélve, hogy a túlsúly árából sikerül lefaragnunk, ha a bőrönd csak pár kilóval nehezebb, nem pedig 10-el. Mindeközben próbáltuk rávenni kis totyogónkat, hogy ne szökjön meg felfedezni a repteret és a bőröndben felfedezett játékait se pakolja szét. Kalandos 15-20 perc volt, de ezen a ponton is úgy gondoltuk mikor végeztünk, hogy nincs több meglepetés, irány Budapest. Sarlókalapácsék persze ezt nem így gondolták.

A chekin pultnál meglepően mogorva alkalmazottak fogadtak minket - pedig még 20perc volt a zárásig. Online chekint elvégeztük, így tulajdonképpen egy gyors útlevélellenőrzés és a csomagok felcímkézése után mehettünk is volna dolgunkra. Azt tudtuk az előzőleg lemért hatalmas bőröndről, hogy 3kg túlsúllyal rendelkezik, ám eléggé lelombozó volt, mikor közölték, hogy 24 és 35 kg között azonos a felár, 100dollár - tehát hiába való volt az iménti logisztikázás a csomagokkal. Sebaj, ez a szabály, nem kötekedünk, csak gyorsan legyünk túl az egészen.

Ugyan ekkor már előre készülve a bünti pénz befizetésére Laci látványosan előkapott készpénzben 100dollárt és lóbálta az orruk előtt, erre rá sem hederítve elküldték a reptér másik felébe egy ablakhoz, hogy ezt csak ott tudja befizetni. Ezalatt végig állt volna a sor- ha nem mi lettünk volna nagyjából az utolsók akik bechekkolnak. :) Azonban mint a reptér másik felén kiderült ezt a büntetést bizony csak thai bath-ban lehet egyenlíteni, hiába 100dolláros összegről kaptunk tájékoztatást és egyébként számlát is. A reptéri váltók nem a jó árfolyamukról híresek, így egy újabb rohangálós kör várt Lacira, hogy pár plusz dollárral feltankolva megjárja a reptér harmadik csücskében található egyetlen pénzváltót is ami a checkin elötti security után (amiről már írtunk), és a checkin utáni rendes security elött van (szokásos). Ekkor azért már kezdett emelkedni a vérnyomásunk, hiszen a sarlókalapácsos hölgyemény 100 dolláros számlát állított ki, amit mi nem tudtunk kifizetni egy pillanat alatt, bár pontosan 100 dollár volt Laci kezében.

Az online chekin alkalmával esélyünk sem volt sehol jelezni, hogy milyen menüt szeretnénk fogyasztani a gépen, bár az idefelé úton azt mondták Berci azért nem kap gyerekmenüt, mert azt chekinnél kellett volna jeleznünk. Ezekután a reptéri pultban is szóltam az alkalmazottaknak, hogy lesznek szívesek eme komplikált igényünket rögzíteni a rendszerükben, hogy a 2.5 évesünknek gyerekmenüt szeretnénk. Mint kiderült nem náluk kell ezt jelezni - és a mai napig nem tudjuk, hogy akkor mégis kinek kéne szólni, hol kell ezen igényünket jelezni a szóbanforgó légitársaság esetében. Egyébként nem is lenne ez ilyen kirívóan fontos, hiszen nagy mázlinkra Berci mindenevő - ha épp éhes. Azonban az ebéd felszolgálása előtt egy nagyon kedves kis videót levetítenek arról, hogy milyen csili-vili játékok és gusztusosan díszített desszertek bújnak meg a sült krumpli és rántott hús mellett a gyerekeknek szánt menüben. Na ezekután vegye rá valaki a gyerekét, hogy egye meg a minimum 3-4 órája álló, ismeretlen szószban tocsogó húst/halat a szétfőtt rizzsel.

A chekin pultot elhagyva, eléggé leharcoltan egy hajnalig tartó pakolás és hajnali indulás után már tényleg csak a gépen akartunk ülni és aludni. A következő, kissé furcsa felvonás a határon ért minket, mikor kérdezőre vontak minket, hogy mégis mit csináltunk 3 hónapig az országban a 3 hónapra szóló turista vízumunkkal. Nem igazán értettük a kérdést, hiszen ők adtak lehetőséget 90napig turista vízummal az országban tartózkodásra. De végül 1-2 kérdés-felelet után mehettünk a váróba, ahol az eddigi közjátékoknak köszönhetően nem is maradt sok időnk nézelődni a dutty free shopokban, szóval viszonylag gyorsan a repülőgépen találtuk magunkat.

Az előző tapasztalatainkhoz képest meglepően jó felszereltségű gép várt minket, fiatal, kedvesnek tűnő személyzettel. Bár már a kifutópályán, körülbelül ötödször elismételve a kérésünket kaptuk csak meg Bercinek a gyerek biztonsági övet. Illetve tanulva a kifelé tartó járatunkból 3 éven felülnek mondtuk Bercit, hogy megkapja a rettentően veszélyes, színezőkkel és zsírkrétákkal teli repülős játékcsomagot, melyet szigorúan 3 éven felüli gyerekeknek adnak csak. Persze ez egy csodálatos színjáték csak, hiszen a sztyuinak van pontos utaslistája, így tudja, hogy nem múlt még el 3 éves, és én is tudom, hogy ő tudja, de mégis ha 3 éven felülinek vallom akkor gond nélkül kap "ajándékot a pilótától", ha az igazat mondom akkor viszont szomorúan nézheti ahogy a többi gyerek gagyi pilóta sapkában rohangál a sorok között.

Hatalmas szerencsénkre viszont alig félig volt utasokkal a gép, így bár turista osztályon utaztunk kényelmesen el tudtunk férni a körülöttünk lévő szabad üléseknek köszönhetően. A hazaút ezen része már-már eseménytelenül telt volna, amikor is jeleztem az egyik légikísérőnek, hogy kisfiam éhes, valami rágcsát vagy szendvicset hozzon neki. Erre azt a gyors választ kaptam, hogy nem sokára osztják az ebédet. Igazából ezen a ponton én elengedtem a dolgot, ha hisztizni akar, mert éhes én nem tudok sajnos mit csinálni, a kézipoggyászban felhozott összes kekszet, csokit magába tömte már jobb híján, szóval a többi utas nagy örömére hagytam kicsit rendetlenkedni, székeken ugrálni - remélve, hogy talán megszánja a szutyi a fiamat némi élelemmel.

Egyébként még ezen 10-15 perces műsor alatt is jóval csendesebb volt, mint a gépen utazó többi 5 éven aluli gyermek, szóval nem ütötte meg senkinek sem az ingerküszöbét szerintem - a sztyuárdeszekét legalábbis biztosan nem, mert jó 45-50 perccel később hoztak csak ebédet. Amiből természetesen csak a desszertet és a zsömlét fogyasztotta el. Mondjuk meg tudom érteni, komoly váltás a thai gasztronómia után a felszolgált újramelegített repülős étel. Sebaj, csak legyünk végre túl ezen a légitársaságon és akkor elfelejtjük az egészet. Néhányszor a 9 órás út alatt az ételes történet megismétlődött még az itallal is, de ezt leszámítva túl sok meglepetést nem tartogattak már nekünk a fedélzeten.

Azonban átszálláskor bőven gondoskodtak róla, hogy jó magasan tartsák a vérnyomásunkat. Az eredeti menetterv szerint szűk 1.5 óránk lett volna az átszállásra, a kinyomtatott beszállókártyánk szerint pedig ezen idő alatt a nem kis reptéren még egy terminálváltás is szükséges lett volna. Ámde a Phuketről érkező gépünk fél órával később szállt le, ami még alapból nem lett volna tragédia, hiszen Bercit a hátunkra kapva még bőven esélyes elérni a Budapestre tartó járatot. Az aznapi utolsót persze.

Azonban kedves orosz barátaink egyszerre 3 nagy, interkontinentális gép átszállóutasait betereltek 2 darab határőr bódéhoz, ahol útlevél ellenőrzésre várakozhattunk - bár az országba nem akartunk belépni, csak a tranzitba, szóval jó kérdés erre miért is volt szükség. Végignézve a kígyózó igen lassan haladó soron felkerestünk egy alkalmazottat, akinek lóbáltuk a repülőjegyünket, hogy ha mi ezt most itt kiálljuk, akkor bizony lekéssük a gépünket. A tervünk az volt, hogy majd szépen, kulturáltan soronkívül előre kísér minket az amúgy rettenetesen szűk folyosón. Ő azonban igen kedvesen egy vállrándítással elintézte, hogy álljunk szépen vissza a sorba. Így végül pofátlan módon magunk előre vágtunk, a soron következő utasnak mutatva a beszállókártyánkat az alig 20 perc múlva induló gépre - ami másik terminálra van kiírva -  pedig természetesen kedvesen előre engedett minket. De azt gondolom ez igazából a személyzet dolga lett volna.

Miután egy határőr megnézte az útlevelünket, amellyel továbbra se áll szándékunkban belépni az országukba - vízumunk sem volt hozzájuk - beállhattunk a következő sorba, ahol a táskáinkat nézték végig. Kifelé úton ezen a ponton mértek végig Geiger-Müller számlálóval engem és a hátamon békésen szunyókáló gyermeket, hátha hasadó anyagot csempészek kettőnk közé szorítva. Most ébren, saját lábán jött Berci, szóval ezt a kört kihagyhattuk, ám személyzet híján a kettő kapuból csak egy működött és még a műanyag dobozokat is az utasok rakodták vissza a szalag elejére. No sebaj, még 10percünk mindig maradt a beszállókártyánk szerint elérni a gépünket, amelyet hatalmas mázlinkra közben átraktak ugyanerre a terminálra. Ezt azonban csak ezen biztonsági ellenőrzés után tudhattuk meg, hiszen egészen eddig egyetlen egy képernyő sem volt kihelyezve, ahol ezt kiszúrhattuk volna. Konstatáltuk, hogy nagy loholással így éppcsak odaérkezhetünk még a kapuzárás előtt, szóval Bercit gyorsan ölbe kapva, 3 hatalmasra pakolt kézipoggyásszal eléggé mókásan kinézve meg is érkeztünk a beszállókapunkhoz loholva, ahol még csak most kezdték a beszállítást.

Innét már igazán nem számítottunk semmi különösebb kalandra, csak az eddig megszokott flegma utaskísérőkre egy kifejezetten rövid repülőút alatt. A kifelé tartó úton már megtapasztaltuk, hogy rövid úton állott, íztelen szendvics jár és maximum 1 pohár üdítő, de sebaj ekkor már csak a sajtos tejfölös tészta és túrórudi hegyek lebegtek szemeink előtt. (Thaiföldön nem árulnak itthoni viszonylatban ehetőnek minősíthető sajtot, tejfölt egyáltalán nem, és a megszokott tojásos kifőtt tészta is ismeretlen a normál boltokban így családunktól eme gasztronómiai csodát rendeltük hazaérkezésünk megünneplésére.)

A repülőút igen eseménytelenül is zajlott, miután a sztyuinak szóltunk, hogy a szinte teljes áru jeggyel rendelkező gyermekünket is lesz szíves kiszolgálni étellel - itallal. A legnagyobb meglepetés viszont Ferihegyen várt minket - bár erre valamelyest már számítottunk a káoszos és rohanós átszállásunkat követően. A három darab feladott poggyászból egy darab gördült csak ki a szalagon, így még további egy órát tölthettünk mindenféle papírok kitöltésével és sorban állással - ugyanis erről a gépről 11 utasnak hiányzott a feladott poggyásza. Nekünk igazából szerencsénk volt, mert hazaérkeztünk, így lényegében semmi nem hiányzott hirtelen ami a táskánkban lett volna, de aki épp most érkezett meg Budapestre az sem kapott semmiféle csekket, vagy tisztálkodási csomagot, hogy legalább fogat tudjon mosni majd a szállásán. Az mondjuk nem volt teljesen tiszta, hogy ha az egyik csomagunkat volt idejük átpakolni, akkor a másik kettő miért maradt Moszkvában, de sebaj azt ígérték másnap délután házhozszállítják őket. Így nem kicsit megkésve, de csak-csak kiléphettünk az ajtón az ott várakozó rokonaink legnagyobb örömére - akik meglepően türelmesen vártak minket.

Az már egészen apróság, hogy a délutánt kicsit szabadosan értelmezték, mert este 10 óra után érkezett meg a futár Ferihegytől egyáltalán nem messzi otthonunk elé, aki igen kedvesen a zuhogó esőben kidobálta az úttestre a két táskánkat. Az egyébként vadonatúj bőrönd felszakadt cipzárral, és megszámlálhatatlan ismeretlen eredetű piros folttal, a túrazsák pedig már első ránézésre sem a mi kezünk által gondosan összekötözött formában érkezett meg. Konkrétan egy függőágy, amit eredetileg a csomagunk közepére raktam most kívülről a táskára kötözve lógott. Hiába, mi ügyesebben pakolunk, mint az orosz reptéri munkások :) Így első dolgunk volt kipakolni mindkét táska tartalmát, már-már készülve a lista írásra, hogy mi minden hiányzik. De végre egyszer pozitívan csalódhattunk sarlókalapácsos barátainkban és az utolsó koszos bugyi is benne volt a csomagunkban, még ha rettenetesen hanyagul és össze-vissza bepakolva is.

Összehasonlításképpen azért gyorsan idebiggyeszteném a végére, mielőtt valaki azt gondolja, hogy egy 5 csillagos hotelre számítottunk a fedélzeten, hogy tavaly egy arab légitársasággal repülve ugyanezt a távot az 5 és 6 órás repülőutak alatt minimum két-két főételt és közöttük pedig 2-3 nassolni valót szolgáltak fel alapból, ezenfelül ha bármikor bármelyik utas - akár még a reptéren a földön az álló gépen - kért valamit, azt maximum 10 percen belül megkapta. Most a 9 órás utazás alatt két főételt kaptunk és ezenfelül maximum innivalót hoztak, de leginkább azt is csak külön kérésre. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az arab légitársaság fedélzetén sört, bort és töményeket is lehetett kérni, míg az orosz gépen semmiféle alkoholt nem szolgáltak fel.

Elhagyott csomagban pedig még sosem volt részünk, de láttunk már rá ismerősi körben példát, hogy ezt kulturáltan is el lehet intézni, helyes kis kárpótlás eldobhatós ajándékcsomaggal, benne mindenféle aprósággal és az elhagyott csomagot is ki lehet szállítani egy nagy zacskóban, hogy véletlenül se legyen koszos, ha esetleg a szállítónak eszébe jutna egy tócsába beledobni.

Repkedünk mi még jobbra balra, nem is kérdés. De nagyon-nagyon olcsónak kell annak a jegynek lennie náluk, hogy újra őket válasszuk. Egy próbát mindenesetre megért. :)

Vendégeink utolsó napján úgy döntöttünk, meglátogatunk egy közeli lakatlan szigetet. Meg is alkudtunk a vizitaxisokkal egy teljesen jó árat (főleg hogy az alku hajónként van, és sokan voltunk épp), majd másnap útra keltünk. Egy jó nagy zsákot megpakoltunk rekesz sörrel, sok vízzel, üdítővel, miegymás, tetejére raktunk 6 kg jeget. Előző nap pedig még gyorsan közös költségen vettünk néhány búvár szemüveget és pipát, hisz nem lesz kitől bérelni. Reggel 9kor megjelentünk a parton.

A célpontunk a Bon sziget volt. Néhányszor már elhaladtunk mellőle, és a kedvenc seafood helyünkről is nagyon jó rálátás nyílik, úgyhogy egyértelmű volt a döntés. Kb 300*1500 méteres ovális alakú sziget, lankás dombbal a közepén, a partvonalát pedig homokos és sziklás szakaszok váltják, buja növényzettel. Amikor közelítettünk már láttuk, hogy előzetes várakozásunkkal és netes infókkal ellentétben a sziget nem lakatlan. Csak elhagyott. Bár ez ahonnan mi láttuk a szigetet nem látszott.

Közeledünk

Megérkeztünk. Teremtet lélek nincs... :)

Másik oldalán viszont, ahova végül a hajó vitt romos épületek szabdalták a partot, bőven benőve pálmával, meg mindenféle kúszó mászó parazita növénnyel. Megtaláltuk a felszedett úszó mólót is, egy fa köré épített beton bárt, néhány nászutas lakosztályt, éttermet. Valamikor egy komoly forgalmat bonyolító sznorkeling hely lehetett itt, néhány 1-2 hajó rajtunk kívül is feltűnt, hasonló vizitaxik jöttek néha, és általában hamar továbbálltak. Ahogy jött feljebb a nap elmaradoztak, néhány óráig egyedül voltunk teljesen a szigeten. Délután aztán újra szálingoztak néha.

A legmeglepőbb egy házassági díszlet építő csapat volt. Néhány szék, szép lilás kelmék ideiglenes tákolmányokon, még egy üveg csillárt is felakasztottak. Mindezt a part homokjába, valóban elég filmbe illően nézett ki. Hamar megjelent a pár is, bár a szertartást nem láttuk (nagy sziget ez ahhoz hogy 200 méternél közelebb menjen az ember másokhoz feleslegesen), de az egyik sziklás szakaszon láttuk őket pózolni, amit egy közép kategóriás dronnal az óceán felől filmeztek. Nem rossz na :)

Benőtt romok egy része

Épül a házasságkötéshez a díszlet

Először sokat tippelgettünk, miért halt ki a turista spot. A szigeten látványosan virágzik a tömegturizmus, nem úgy tűnik hogy bármit felszámolnak, inkább építkeztek. Aztán amikor először a vízbe mentünk megnézni a korallzátonyt megértettük. Teljesen elpusztult. Dömperekkel lehetne a vízből kihordani a törmeléket, a mennyisége alapján valamikor régen egy gyönyörű zátony lehetett. Hát ezt teszi hosszútávon az, amit a múltkori videó végén bevágtam, amin a turisták tapossák, törik szét a híresen kényes állatok.

Sajnálom hogy így néz ki, de örülök hogy láttam. Amikor az ember olyan helyen jár, ami még nem pusztult el, csak látja a pusztítást hajlamos elhitetni magával hogy lám hogy bánnak vele, mégis még él, ha nem is változatlanul, nem is olyan kényes rendszer ez. Ezzel hitegeti magát az ember amikor a kínaiak tapossák a korall zátonyt, vagy amikor nálunk egy parkban vágják a fákat, bontják a műemléki épületeket, stb. Szép illúzió. Nyilván a romokhoz már nem viszik el a tömegeket, lássák mit okoz a nemtörődömség, a városba pedig a helyére épül valami, üvegből, betonból vagy amit épp kiköp az építőipar, és már csak a archívumok emlékeznek majd a pusztításra.

Rövid videó arról, mi is van a víz alatt :(

Összességében amúgy a parton sziesztázni, csendben, békében nagyon jó móka volt, érdekes élmény. Eredetileg be akartuk járni a szigetet gyalog, de néhány ösvény ami volt tákolmányokkal (persze kikerülhető) el volt zárva, és tábla figyelmezettet a kobrákra és skorpiókra. Nem tudom igaz-e, de annyit nem ért hogy kísérletezzünk, térerő se volt. A lakásból pár hete már raktam ki fél tenyérnyi agresszív pókot, jól megijedt és bemászott a hűtőbe. A parton is rendszeresen látunk másfél-két méteres kígyókat tekeregni. Szóval lehet van benne valami.

Relax

Amúgy sorra zárják be a szigeteket a környéken az okozott károk miatt, a Thai hatóságok se tudják hova tenni hogy miért tapossák szét a koralt. Pl: http://edition.cnn.com/2016/05/17/travel/thailand-koh-tachai-island-closed/ vagy http://www.bangkokpost.com/learning/work/987985/tiny-phuket-islands-tourism-ban-after-coral-damage

Úgyhogy a vadregényes kisszigetnek jár a :)
A körülötte látott romoknak meg a :(

A mai hajós túráról nehéz élménybeszámolót írni. Leginkább csak azt tudom mondani, hogy mindenki nézze meg maga, a képek valódiak, mi készítettük. :) Azért igyekszem valami szöveget összehozni, de nem fogja átadni a valódi élményt, ebben biztos vagyok.

Már tavaly is kacérkodtam a gondolattal, hogy erre a túrára el kéne menni, de akkor az itt töltött négy napba nem fért bele. Idén pedig már alig vártuk, hogy megérkezzenek hozzánk a barátaink, hiszen tudtuk, ezt biztos ők is látni akarják. Megérte rá várni, hiszen azontúl, hogy láthattunk egy sziklát, amely kimagaslik a tengerből, és egy híres filmet jelenet játszódik rajta sokkal többet adott a mai nap.

Kora reggel keltünk és spóroltunk némi pénzt azzal, hogy átmotoroztunk a szomszéd faluba, onnét vitt minket tovább egy minibusz a kikötőbe, az a 10 perces motorút igazán nem ért volna meg 1600Ft-ot fejenként. :) Egy több fedélzetes hajóval mentünk, a thaiokra jellemző rettenetesen kedves személyzettel. Az alsó szinten a konyha üzemelt, és a felfújható kajakokat szállították, fent pedig mi utaztunk - szerencsére fedő alatt. Erre szükség is van itt, hiszen fő idényben meg sülnének a kedves turisták, mi pedig ma eléggé alaposan eláztunk volna. Szerencsére az időnként eleredő eső azonban semmit sem rontott az élményen, sőt voltak szigetek, amiket így félig felhőbe burkolózva láthattunk. Reggelinek/tízórainak kaptunk gyümölcstálat, teasüteményt és kávét, teát, üdítőket. Természetesen korlátlan fogyasztással, így meg sem számolom, hogy Berci hány banánt evett meg a nap folyamán. Közben pedig hangszóróból végig szólt a zene - mondjuk a kirakott hosszabbító nem hiszem, hogy bármilyen EU-s szabványnak megfelelne. :)

A hajónk

Kikötőből elindulva

A kikötőből kifutva - némi szemerkélő esővel megáldva hamarosan kisebb-nagyobb lakatlan szigetek mellett haladtunk el, gyönyörű homokos aprócska strandokkal, ezek is megérnének egy-egy túrát, de minden nem férhet bele egy napba. Első megállónk egy sziklás, barlangos sziget volt, ahol a személyzet által kormányozott kenukkal barlangon keresztül csodás lagúnákba érkeztünk. Mangrove fákkal a vízben és körülöttük walking fish néven bemutatkozott halakkal. Számomra ők igen meglepőek voltak, mintha az evolúció a szemünk előtt zajlott volna, ahogyan a halak egyszer csak apró lábacskáikkal kisétálnak a partra. Nagy szerencsénk volt, mert pont abba a kenuba kerültünk, amelyiket a hajó kapitánya kormányzott, kis szőke totyogónk egyből nagy kedvence is lett, a hajóra visszatérve indított is magyar nótát. Na mondjuk fel nem ismertük, hogy melyik egynyári slágert dobta ki a youtube playlist első találatként neki, de azért jól esett az apró kedvesség. :)

Szívesen strandolnék ott is egy fél napot, bár messze van a legközelebbi hideg sörrel teli hűtő :)

Épp sétál ki a vízből a halacska

Második megállónk szintén egy kajakos túra volt, a kapitány a hajó oldalánál direkt figyelt, hogy mi ismét vele menjünk. Egy aprócska barlangszerű bejárat után egészen elképesztő szigetvilág fogadott minket, a tengerből kimagasló sziklafalakkal, itt-ott pedig további lagúnákba nyílt bejárat. Alapvetően hatalmas kajakos tömeg volt bent, mert egyszerre több turista hajó érkezett meg, de nekünk igen nagy szerencsénk volt, mert jóval több időt tölthettünk itt, mint a másik turista hajókkal érkezők. Egyébként viccesen néztek ki a különböző színű kajakok - minden hajóhoz más színkód tartozott. Néha, a szűkebb folyosóknál egészen dodgem pálya hangulat uralkodott. Itt tulajdonképpen attól függött, hogy merre mentünk el kajakkal, hogy ki ült a kormánynál, de sok esetben át is adták a lapátot ha erre volt valakinek igénye. Az egészet bejárni az itt töltött 30-40 perc alatt lehetetlenség lett volna, mi a lagúnák felé mentünk el, bátyámék hajója pedig a kiálló sziklákat kerülgette. Szűk barlang folyosókon átevezve mi bementünk egy olyan lagúnába is, ahol senki más nem volt, ez volt a legjobb élmény, hatalmas sziklafallal körbevett kis medencében egyedül kajakozni. Még Bercinek is tátva maradt a szája a látványtól. Állítólag néha majmokat is látni a fákon ugrálni, ehhez nekünk nem volt most szerencsénk.

A mi hajónkhoz a szürke-kék kajakok tartoznak

Ebédre az alsó szinten főztek sok-sok finomságot, svéd asztalos jelleggel mindenki bőven jól lakott, bár túl sok időt nem hagytak rá, mert egyből jött a következő állomás. A túra "fénypontja", a James Bond szikla., Itt kajak helyett motorcsónakba kellett átszállunk, hatalmas turista tömeg fogadott a szigeten, amelyikről rálátni a híres filmes jelent helyszínére. Alapvetően a legtöbben megállnak az első pontnál, ahol meglátják és különböző pózokba vágva magukat fényképezkednek. Viszont egy kis sziklás ösvényen meg lehet kerülni a tömeget, sokkal szebb kilátást nyerve. Szigorúan 30percet kaptunk a mászkálásra és nézelődésre, utána indult vissza a motorcsónakunk, bár azért a jó pár percet késő franciákat is megvárta a hajó, kár volt így sietni. :) Kicsit túl felkapott lett egy film jelent miatt ez a szikla, több ilyen mellett is elhaladtunk napközben, hasonló érzésünk volt, mint tavaly Angkorban a Tomb Raider templomnál. Alapvetően szép és különleges, de az összes többi is megérne egy ugyanilyen szervezett túrát, akár összekötve is, csak egy ismert személyről elnevezve ez vonzza a tömegeket.

James Bond szikla

Utolsóként pedig egy teljesen átlagosnak mondható homokos, pálmafás partnál kötöttünk ki, ahol szintén kajakkal vittek ki minket a partra, itt már igen csak nagy hullámok között - bőven elég lett volna a fürdőruhánkat felvenni, így hazáig szárítgathattuk a menetszélben a pólónkat. Szerencsére erre előre felhívták a figyelmet - ha magunktól nem láttuk volna a nagy hullámokat, így itt fényképező nélkül szálltunk ki a hajóból. Az egyik fára egy nagyobb deszkát erősítettek hosszú, vastag kötéllel, így én Bercivel nem jutottam el  vízig, a 30-40 percet élmény hintázással töltöttük. Na mondjuk megértem, ilyen kilátással még én se hintáztam soha. :)

Utána már csak igen rövidke hajóút várt ránk a kikötőig, ahol végszóra leszakadt az ég, így jórészt a hajóban vártunk a kisbuszunk megérkezésére - ebben a 15 percben ki is tombolta magát a monszun, azóta nem láttuk szerencsére. :)

Egy hónapja érkeztünk, így gondoltam kicsit összefoglalom, mik alakultak úgy ahogy gondoltuk, mik nem. Ide repülés, itteni hétköznapok, stb alapvetően rendben voltak, ezekről írtunk már korábban, nézzük hát hogy mik alakultak máshogy mint reméltük. Hisz elég sok mindent a helyszínre hagytunk.

Közlekedés: Abban bíztunk, hogy a helyszínen megoldhatóvá válik valami féle fajta közös autóhasználat egy szomszéddal, esetleg a környéken találunk taxit vagy hasonlót. A nagyobb távú relatív biztonságosabb közlekedés miatt gondoltuk, főleg a babának. Hát, ebből nem lett semmi. Utóbbit nem találtunk egyszerűen, előbbi pedig elvérzett ott, hogy a szomszédok is (egy kivételével) motoroznak, autót senki nem tart.

Ha már így alakult, hát kimaxoljuk a motort. Van benne két esőkabát fixen, illetve szereztünk a babának is sisakot. Ha nem is tökéletes, egynek jó lesz.

Alvás: Gondoltuk a gyerek majd alszik a földön, itt ebben semmi szociális szempontból megvetendő nincs (Én otthon se látom ebben mi lenne a "ciki".) A kő itt meleg, nincs is ezzel baj. De állandóan lemászott a takarójáról amit alá terítettünk, nem aludt jól. Így szép lassan de biztosan elkezdett odaszokni a mi ágyunkra, középre. Én nagyon rosszul aludtam folyamatosan, mert rugdos álmában, ráadásul aggódtam amiatt is, hogy otthon nem-e lesz ennek folytatása. Illetve, bár erről nem mi tehetünk, de a szúnyogok is állandóan csípkedik szegényt álmában.

Ezeket a problémákat néhány hét után sikerült megoldani. A helyiek gyakran alszanak szúnyogháló alatt, így elmentem egy jó nagyot beszerezni. Egy sátorba oltott szúnyoghálóról van szó, Berci kis barátjánál is láttuk hogy ilyen alatt alszik. Arra nem számítottunk hogy ez részben megoldja a földön gurgulászás problémáját, ráadásul izgalmas is neki, így este is jól jön, nappal meg lehet vele játszani, sátrazni.

Pénz: Aggódtunk kicsit hogy hogy fogunk készpénzhez jutni, hogy kapom meg a fizetésem Budapestről. Ez a probléma két részletben oldódott meg. Egyrészt 5 percnyi motorútra van egy kisebb Tesco, ahol elfogadják a kártyást fizetést. Másrészt tényleg működik az ingyenes pénzfelvételes bankkártya, bár a helyi ATM (bank) rácsap 1% sarcot, cserébe kb senki más, és szinte középárfolyam körül megy a váltás. Bővebben itt.

Étkezés: Bár Phuket agyon drága régiónak számít a környéken, ugyanakkor nekünk maga a kánaán hogy fejenként 800 forintért étel-italt raknak elénk, rákkal, tintahallal vagy amivel nem szégyelljük. Ha csak gyorsan ennénk valamit, akkor pedig 200-300 forint van streetfood (ami ellentétben a Magyar jelentésével nem egy hipster mánia, hanem hétköznapi, praktikus utcai árus, aki egy féle ételt csinál csak, de azt jól/sokat/olcsón/gyorsan). Amúgy meg főzünk magunkra ha kell, szóval ez is megoldódott.

Betegségek: Egyenlőre semmi komoly nem volt csupán egy-két hőemelkedés és köhögős baj a babánál, nálunk pedig néhány zúzódás és húzódás. Pár száz méterre van egy patika ahol beszélnek angolul, onnan lett sportkrém meg lázcsillapító, nem nagy ügy.

Úgy általában: Az első hetekben Ági nem érezte összkomfortosnak annyira a világot, Én és a Baba már az elején is nagyon élveztük, de már feloldódott ez is, most már mind a hárman berendezkedtünk, elvagyunk. Van néhány apróság (olvasó lámpa hiánya) ami miatt mondjuk néha még dühöngünk, de igazából berendezkedtünk, megszoktuk a környéket, kialakult egyfajta napi rutin is. :) Sőt igazából a Thai nyugalom és vendégszeretet kezdi megtenni a hatását, egyre többet olvasok pl, tegnap este csak úgy az élmény miatt felhajtottam a sziget északi részébe körbenézni, ilyesmik.

:)

Már terveztük egy ideje, hogy elmegyünk a Phuket Aquariumba, de eddig a későn kelések és az időjárás mindig közbeszólt. Szombaton viszont sikerült időben összeszedni magunkat, így egy jó fél órás motorozás után meg is érkeztünk úticélunkhoz.

Nagyjából az összes "10 legjobb program Phuketen gyerekkel" listában szerepel az akvárium, így mi sem hagyhattuk ki a kis totyogónkkal. A bejáratnál az idétlen családi, beállított fotók kedvelőinek szóló jó adag műanyag hal fogadott minket, azért ez kicsit ijesztő volt, de szerencsére a belépős részen valóban akváriumok fogadtak élő állatokkal nem pedig csicsás műanyag dekoráció. A belépő 108cm alatt ingyenes - itt ezt a 4 éves kornak feleltetik meg. De a felnőtt, teljes áru jegy is csupán 1500 Ft-ba kerül.

Minden halról van részletes leírás angolul is, de ember legyen a talpán aki az összeset végigolvassa egy gyerek mellett aki ide-oda cikázik a színesebbnél színesebb halak között. :) Viszont láttunk korall neveldéket is, és a műszaki működését is bemutatták a különböző akvárium típusoknak - ez utóbbi inkább az apukáknak szól nyilván. :) Egy külön elsötétített folyosón pedig a mélytengeri halakat mutatták be - ezek már nem éltek, de látványosan megvilágították a formalinban úszó testüket.

 Kifejezetten gyerekbarát a hely, aranyos kis fellépő van mindenhol a legkisebbeknek ahol magasabban van az akvárium, hogy lássák ők is a halakat - lehet eredetileg korlátnak szánták, de ahhoz túl alacsony és közel van az üveghez. (Kínai turista meg úgyis átnyúl bármilyen kordonon.) Alapvetően hasonló a budapesti cápás állatkerthez, igényes és sok fajta hal van bent és rákból is látni mindenfélét. Az alagutas rész kissé szegényesebb mint az otthoni, viszont hatalmas cápák helyett van benne teknős. Illetve a nagy tömegre felkészülve mozgójárda visz át alatta, ami most a low seasonban ki volt kapcsolva. Vagy csak elromlott. :)

Próbálnak a kiállítással környezettudatosabb életmódra is nevelni, ami külön plusz pont. Bár a 2-300M-es sétány az óceánparton kissé sokkoló, ahol minden táblával, kompozícióval az emberek okozta kárt prezentálták. A honlapjuk szerint kutatóhajóval is lehet menni egy kisebb kört, ez sajnos nem üzemelt éppen, hiába mentünk oda a kiírt indulásra de annyira nem is bántunk, mert Berci már hulla fáradt volt a sok élménytől, valószínűleg el is aludt volna a hajón. Összességében egy nagyon jó családi program, színvonalas és felnőtteknek is élvezhető, a gyerekek pedig rajonganak érte.

Végül íme néhány kép, kommentár nélkül.

Otthon is szeretünk piacra járni, de azért Ázsiában jelentősen más hangulata van egy piacnak. Tulajdonképpen mindent meg lehet rajta kapni. Tavalyi utunk során is nagyon szerettem piacozni, hiszen igen olcsón lehet ruhaneműhöz, játékokhoz, szuvenírekhez vagy akár műszaki cikkekhez jutni. No meg persze nagyon jókat lehet enni.

Ezek a piacok főként azok a helyek, amelyektől egy utazó orvos óva int minket, az európai utazási irodák pedig jó messze elkerülik. Ettől függetlenül hemzseg a turistáktól, leginkább talán nekik szól, de a helyiek is itt szerzik be a ruhatárukat. Ami pedig alapszabály, hogy kötelező alkudni. Élvezik az árusok és szó szerint megsértődnek, ha az első árat elfogadjuk. A turista pedig boldog, mert azt hiszi jó üzletet csinált, hiszen az elsőnek hallott ár feléért hozta el a kiszemelt árut. Pedig valószínűleg a negyedéért is odaadta volna egy kis plusz szájtépés és színészkedés után. Ezek a társalgások, alkudozások eléggé egysíkúak és hasonlóak.

Miután megkérdezi az ember bárminek is az árát - kiírva természetesen semmi sincs - egy mondatban darálja el az eladó, hogy ő mennyiért kívánná eladni és egyben érdeklődik, hogy mi ugyan mennyit is szeretnénk ezért fizetni. Utána indul a szokásos színdarab, miszerint ő nagyon kevésnek találja az általunk mondott árat, ekkor mi sarkon fordulunk, de ő mégis csak hajlandó a mi árunknál alig magasabb összegért odaadni csak most, csak nekünk, de ez neki már teljes veszteség, értsük meg ennél olcsóbban nem adhatja. Igazából csak rajtunk áll, hogy meddig folytatjuk. Sokszor az egész beszélgetés egy számológép kijelzőjén folyik, közös nyelv hiányában. Eléggé unalmas és fárasztó  4-5 árus végiglátogatása után ugyanazt a színdarabot előadni, így tényleg csak azzal szoktuk ezt eljátszani amit valóban meg is fogunk venni.

Egyenlőre még csak kétszer voltunk érdemben piacon, egyszer a Weekend Marketen, egyszer pedig a helyi Night Marketen. Amit tudni kell ezekről a piacokról, hogy délután négy körül nyitnak és este tíz körül zárnak, ez igencsak a vendégek számától függ. Így kis totyogónkkal jó előre be kell tervezni ezt a programot, a délutáni alvását úgy időzíteni, hogy pont előtte ébredjen fel. Nem mondom, hogy lehetetlen, de nem véletlen, hogy eddig csak kétszer jutottunk el piacra. :) Illetve én Bercivel egyszer végigsétáltam a kifejezetten turistákra építő Kata Beach-en lévő, a főút mellett fekvő piacon, de csak mert épp nem volt jobb dolgunk, nem is vettünk semmit.

A Phuket Town-ban lévő Weekend Marketen már tavalyi utunk során is megfordultunk, ez egy hatalmas területen fekvő nagyrészt fedett piac. Rengeteg ruhát, szuvenírt és remek étkezdéket találni itt. A ruhaneműk és szuvenírek árát jelentősen le lehet alkudni, néha akár fél árig, vagy még az alá is. Alapvetően szerintem magasabb árról indul minden, ha turista kérdezi. Mert árak kiírva csak ritkán vannak, azok is inkább csak alku indító összegek. A látogatók túlnyomó többsége turista volt még most, a főszezonon kívül is, de azért ez nem kifejezetten nekik szól, helyiek is vannak szép számmal, főleg az étkezde részen. Sajnos képek itt nem készültek igazán idén, kifejezetten céltudatosan fürdőruháért mentünk. Azért egy jót ettünk, ugyanabban az étteremben ahol tavaly is - nagyon meglepődött arcot vágott a szakács, mikor mondtuk, hogy tavaly is jártunk már itt. :)

A heti rendszerességgel kinyitó Night Market Rawai-on már sokkal szegényesebb kinézetű, itt valóban asztalkák, jobb esetben napernyő szerűséggel ellátva vannak felállítva, a hét többi napján ez egy üres tér ahol nyomát se látni a piacnak. Eléggé turista mentes a piac, látványosan a falubélieknek szól, angolul ne is próbáljunk kommunikálni. Meglepő módon rengeteg készételt árulnak, mintha rendes éttermek lennének, de azért az alapanyagokból jóval több van. Európai gyomornak kissé felkavaró is látni a néhány jégkockára kirakott halakat, rákokat, csirke alkatrészeket és disznó darabokat az amúgy 35 fokos melegben. Mire mi odaértünk már csak vízben úsztak, pedig a nyitás után alig 2 órával érkeztünk. De biztos megy az üzlet nekik is, hiszen különben nem lennének kint. :) Zöldségeket, friss zöld fűszereket és gyümölcsöket viszont kifejezetten gusztusosnak találtuk. A piac hátsó részében pedig ruhákat és néhány műszaki cikket árultak. Nem igazán voltunk hasra esve a kínálattól és az áraktól, de az árképzésen biztosan sokat rontott, hogy nem beszélünk thaiul.

A Kata Beach-en lévő piac pedig látványosan elkerült a helyiek által. Tulajdonképpen strand felszerelésen és szuveníren kívül mást nem is árul. Így a főszezonon kívül látványosan kong az ürességtől is, eladókat se nagyon találni. Kifejezetten butikok sora áll egymás után, nincs is az az igazi piac hangulata. Meglepő módon nem különösebben drága, de azért minden minimum 800-1000 Ft-al drágább árról indul mint Phuket Town-ban a Night Marketen. Alkudni itt is kötelező, a már fent említett módon. Pozitívum, hogy itt az eladók legalább kivétel nélkül nagyon jól beszélnek angolul.

Az igazén érdekesre és élménydúsra sikerült repülőút után felemelő érzés volt végre megérkezni Phuketre. Kiszállás után egyből a helyi személyzet gyors ízelítőt adott, hogy mennyire is körberajongják majd a fiamat a kinézete miatt a helyiek. Pedig azért reptéri dolgozóként valószínűleg nem először láttak fehér bőrű, szőke, kék szemű gyereket. Az útlevél ellenőrzésnél kígyózó sorok voltak, de egy ember direkt figyelte a kisgyerekes családokat, és egy erre fenntartott külön sorba állított minket is, így a többi utashoz képest egész gyorsan be is léphettünk az országba. Számomra külön öröm volt látni, hogy nagyjából minden 4 éven aluli gyerekkel utazó szülő kendőben, mei taiban vagy csatos hordozóban hozta a gyerekét, nemzetiségtől függetlenül. Budapesten is eléggé elterjedt már ez a praktikus közlekedési mód kisgyerekkel, de azért általában mindig kapok furcsálló tekintet, ha Berci a hátamon van.

A szállásunkhoz ajándékba kaptunk egy reptéri transzfert is, így kilépve a reptérről egy taxis bácsi a mi nevünket szorongatva már egy órája ránk várt, széles mosollyal., hogy elvigyen minket a sziget déli csücskében található Rawaira. Gyorsan behajította a körülbelül ugyanakkora táskáinkat a csomagtartóba mint ő maga és már indultunk is. Magyar szemmel érdekes pillanat volt az utazásnak, amikor megállt egy parkolóban, hogy elrohan wc-re, és kulccsal, működő motorral hagyott minket 2-3 percre magunkra. Nem hiszem, hogy bármely pesti taxis ezt megtenné egy ismeretlen utassal, de neki teljesen természetes volt, hogy bekapcsolva hagyja a klímát nekünk míg ő a dolgát végzi. Tavalyhoz képest lassabban értünk le a sziget déli csücskébe, mert a főutat nagyjából teljes hosszában felújítják. Reggel kilenckor minden munkásgép sürgött-forgott, egy embert se láttuk lapátot támasztani, így náluk valóban néhány hónap leforgása alatt a sziget teljes hosszában kiszélesítik a főutat. Pedig reggel kilenckor 25 fok és 85%-os páratartalom volt, ők pedig tetőtől talpig beöltözve ástak, betonoztak.

Bár rettenetesen fáradtak voltunk, de mosolyogva bámultunk ki az ablakon és lestük mi változott tavalyhoz képest. A legszembetűnőbb nagy sajnálatunkra a motoros forgalom visszaesése volt, de mint később láttuk szerencsére ez csak a főúton, a repülőtér közelében igaz. Minden ismerős dombnak, kisboltnak rettenetesen megörültünk, miközben totyogónk kidőlt, az utolsó 15 percre pedig én is. A szállásunkra megérkezve konstatáltuk, hogy minden pontosan ugyanolyan, mint tavaly, csak sajnos néhány fát eléggé visszametszettek, így kicsit vesztett a hely a vadregényes bájából, de így is fantasztikus. Bár előre úgy beszéltük meg, hogy a szállás költség felét fizetjük ki csak előre, a második felét elég lesz az érkezésünk napján bankban befizetnünk, számlaszámot csak többszöri kérés után kaptunk és másnap reggel intéztük csak el. Bee, aki átadta nekünk a szállást rögtön elnézést kért, hogy csak egy elektromos főzőedény van a konyhában, és 2 órán belül már vissza is tért a boltból egy kisebb edény készlettel és egy indukciós főzőlappal. A szállás egyébként szuper, még egy gyerekágyat és egy mikrót kell szereznünk a szállásadónktól és akkor igazán összkomfortos lesz.

Alapvetően rettenetes jetlagtől szenvedve, hulla fáradtan érkeztünk meg, persze Berci egyből medencézni akart, így fél pillanat alatt kipakoltam a fürdős ruhákat és egyből csobbantunk is egyet, végülis erre vártunk igazából már egy éve, mióta Lacival továbbálltunk erről a szállásról. A továbbiakban Lacival felváltva próbáltunk Berci mellett lopva pihenni egy kicsit, váltottunk pénzt, voltunk boltba, és mindent ki is pakoltunk. Bercivel kettesben sétáltam egy kört a tavaly megszeretett nem túl közeli 7Eeleven-be, hátha majd utána jól elalszik - persze ez nem így történt - azonban a 10-12 perces úton minden mellettünk elhaladó autó és motor minimum lelassított és integetett mosolyogva, de voltak akik meg is álltak megnézni maguknak az itt igazán különlegesnek számító szőke totyogónkat. Erre mondjuk mi számítottunk előre, hogy ő itt jó nagy feltűnést fog kelteni, de egyenlőre Berci nem igazán érti, hogy miért akarnak szóba állni vele mosolygós, számára érthetetlenül beszélő idegenek.

Vacsorázni beültünk egy étterembe, Pad Thait ettünk Chang sörrel, nagyon jól esett újra ez a kis thai menü. Az elalvással, jetlag leküzdéssel alapvető probléma, hogy míg mi tudatosan tudunk törekedni rá, addig Berci nem érti, hogy hiába elviekben a délutáni alvásából ébredt az otthoni rend szerint, most nem megyünk játszani, hiszen este 10 van, és inkább aludni kéne még úgy 8 további órát. Nagyjából két órás tortúra után sikerült elaltatni újra, de addigra sajnos az én szememből vertre ki az álmot, így ezt a bejegyzést is hajnali 2kor kezdtem el :D

Néhány kép a szállásunkról - majd mutatunk az apartmanról is, de épp délutáni alvás idő van és besötétítettünk :)

A külső parkoló és a bejárat nem árul el sokat arról, hogy bent milyen a szállás.

A kapu másik oldaláról kicsit mutatósabb a környezet;)

Ez a mi apartmanunk, nem fáradunk el a medencéhez vezető hosszú úton;)

Laci munkahelye:)

By Laci:

Amióta megjöttünk eltelt bő 24 óra, ez idő alatt már volt egy áramszünet, a net is elment, mind a kettő ugyan csak 10 perc volt, de 24 óra alatt azért ez elég rossz eredmény. Ez az első rossz tapasztalat.

De ezalatt az idő alatt tapasztaltunk jó pár érdekességet is már. Pl láttuk este 9kor (itt az egyenlítő környékén ugye rövidebbek a nappalok, mint nyáron otthon) bőven sötétedés után még aktívan építettek egy a szállásunk közelében lévő új szentélyt, aminek tavaly még nyoma se volt, most már kb szerkezet kész. A másik érdekesség hogy máris elkezdtek előre köszönni a környékbéliek. Lehet a szőke baba miatt, nem tudom, de az amúgy is rendkívül barátságos nép még a szokottnál is barátságosabb, nagyon élvezzük, tulajdonképpen ez az amúgy is, amiért most itt vagyunk. Motoron is köszönnek amerre fele már többször mentem, pedig ha nem is gyakori látvány a fehér bőrű motoros, azért nem is szokatlan.

Ha nem is otthoni árakon, de elfogadható szinten kapható a tej is, ez a baba és az Én tejfüggőségem miatt jó hír, bár Én már készítettem magam a megvonásra.

A Budapesten töltött utolsó néhány nap rendkívül sűrűre sikerült, így már tényleg csak azt vártuk,hogy végre Phuketen legyünk, bár tudtuk, hogy addig még egy 13 órás, valószínűleg Berci miatt nem túl könnyű repülőút vár ránk. Nem gondoltuk, hogy a légitársasággal több bajunk lesz, mint a totyogónkkal, szóval most következzen egy igazán kötözködő írás az oroszokról.

Utolsó nap délelőtt szépen közösen Bercivel eldöntöttük, hogy körülbelül az összes, 15cm alatti játékát elhozzuk magunkkal és a már emlegetett 60cm-s jeges macit, én pedig még néhány könyvvel is megtoldottam a kupacot. Szerencsére kaptunk kölcsön egy 100L-es zsákot, így ezeket szépen abba bele is legóztam, némi ruhával kitoldva sem volt több 18kg-nál. A maradék két táskát hajnali 3ra sikerült összepakolni, ezek is jóval a megengedett 23kg-s határ alatt maradtak.Arra külön figyeltünk - mint mindig - hogy a kézipoggyászba legyen egy teljes napi váltóruha, ha esetleg elkeverednének a csomagjaink. Este hajnali 3 után kerültünk ágyba, mire mindent elintézünk, elpakoltunk, házat is elrendeztük így kapásból hulla fáradtan néhány óra alvás után vágtunk neki az utazásnak. Reggel szüleim jöttek értünk, kivittek a repülőtérre, ahol némi sorban állás után a repülőjegyeket a kezünkbe nyomták, és mehettünk is a váróba. A váróban egyből be is vetettük magunkat a Master Card Lounge bárba, hiszen a szuper kártyánkhoz ez is járt:) 

Hamarosan már a repülőgépen csücsültünk, Berci alig bírt magával, annyira izgult, hogy végre repülünk hiszen napok óta erről mesélek neki. Tulajdonképpen rácuppant a plexire és körülbelül 40perc múlva láttuk az arcát legközelebb, mikor már megunta az egyszínű felhőket. Sajnos a Budapest-Moszkva járaton nem volt fedélzeti szórakoztató elektronika, de szerencsére azért egészen jól le lehetett kötni Bercit. A repülőgépes szendvics nagyon nem jött be neki,de nem is csoda, tényleg pocsék volt:( Leszállás közben szépen elnyomta az álom Bercit, így a hátamon egy alvó gyerkőccel léptünk be az orosz tranzitba, ahol ez elég indok volt kiszedjenek a sorból és egy geiger müller számlálóval végigpásztázzanak, miután megmosolyogták, hogy mennyire édesen alszik. Oroszok, no comment:)

A két gép közötti pár órát pedig eltölthettük immár a Sheremetyevo reptér egyik Lounge bárjában, ismét ezer hála a szuper kártyának, amit az utasbiztosítás miatt vettünk eredetileg. Külön köszi, hogy itt volt egy teljes játszószoba is, ami talán 10 teljes percre le is kötötte kisfiunkat. A reptéren nagyjából semmiféle információs pultot nem találtunk, próba szerencse alapon meglobogtattuk a kártyát az egyik Lounge bár bejáratánál, és ők a legnagyobb meglepetésünkre mondták, hogy fáradjunk beljebb, érezzük jól magunkat. Így tele pocakkal szálltunk fel a 10 órás útra, amire mint kiderült szükség is volt, hiszen nem vitték túlzásba a kiszolgálást. A felszállás előtt volt még némi kavarodás, mert felcserélték egy kínai géppel a beszállókapunkat, és a kapu feletti kijelző meghibásodott, így csak remélte mindenki, hogy jó helyre álltunk sorba. Végül a kínai gépre várókat küldték vissza, mi álltunk jó helyen, de azért egy ekkora repülőtéren ennél némivel több utastájékoztatás elvárható lenne.

 A Moszkva - Phuket távon 10 óra alatt azért néhány meglepetéssel szolgált az orosz légitársaság. Egyáltalán nem törekedtek rá, hogy az utasoknak a lehető legkisebb jetlaggel kelljen megküzdeniük, Phuketi idő szerint este 11 körül hoztak ebédet és hajnali 3kor reggelit, alvás időt pedig a kettő közé időzítették be, ezenkívül végig teljes világítás volt bekapcsolva a gépen. Innivalót se igazán hoztak, csak amikor ők gondolták, hiába kértünk, a szemetet is 1-1.5 órás késéssel vitték el, addig pakolgathattuk jobbra-balra, hogy minél kevesebb ételmaradékot szórjon a földre Berci. Az utazás elején nyomtatott étlapot osztottak ki, azonban egyszer sem sikerült pontosan azt tálalni, mint amit leírtak, bár az ember alapból nem a gasztronómiai élményért száll repülőgépre, tehát igazából mindegy, hogy brokkolit vagy zöldbabot raktak a hús mellé. Az is egészen meglepő volt, hogy bár 2 év felett is kell jegyet venni,de mindig külön megkérdezték, hogy a a gyereknek is hozzanak-e ételt, illetve játékcsomagot se akartak adni,mert az csak 3 év felett jár. Aztán a második gépen a sztyuinak már 3 évesnek vallottuk Bercit, így megkapta egy édes kis táskában a matricás füzetet, foglalkoztató füzetet, pilóta sapka utánzatot, és 6 db színes zsírkrétát egy golyóstoll kíséretében, ami így egyben az oroszok szerint 3 éves kor alatt veszélyes,és nem adják oda. Összességében egyszerűen lassúak voltak a sztyuik és figyelmetlenek, de szerencsére a Moszkva - Phuket egy igazi nyaraló járat így nagyon sok hasonló korú gyerek utazott még velünk, nem egyedül Berci ugrált a székben amikor már nagyon nem tudott mit kezdeni magával, ugyanis hiába volt itt már a fejtámlába épített szórakoztató rendszer ezen a gépen, az én fiamat nem kötötték le a mesék 5 percnél tovább. Néhány órácskát még aludni is tudott, szerencsére cumisüvegbe tudtak neki meleg tejet adni, így ő egészen kipihenten érkezett meg Phuketre. A leszállást pedig kifejezetten élvezte, ahogy picit dobált minket a szél.

Sajnos egészen sok apró csalódás ért minket a légitársaság miatt, bár összességében mindent megcsináltak amit szükséges, csak olyan oroszos hangulattal, de végül épségben megérkeztünk mi is és a csomagjaink is és egy repülőútnál ez a legfontosabb. A sok kötözködés lehet csak a hosszú út unalma és a Quatarhoz való viszonyítás eredménye, alapvetően ha jelentősen olcsóbb egy jegy velük, legközelebb is felszállunk a gépükre:)

Tanulság, hogy egyáltalán nem volt rossz élmény se nekünk, se Bercinek a repülés, korához képest teljesen jól viselkedett, aludni is tudott. Nekem kényelmetlen volt, amikor kitalálta, hogy ő márpedig az én ölemben akar utazni - fel és leszállásához így tudtuk csak bekötni,mert a rendes biztonsági öv legkisebb állása is hatalmas volt rá, de ilyen esetekre adnak a szülő biztonsági övéhez csatolható gyerek méretű övet. Egyáltalán nem érte volna meg ezen a repülésen többet izgulni előre, remélem ez hazafelé is így lesz:)

Alapvetően nem gondolom, hogy 75 napra Thaiföldere sokkal több holmit kéne magunkkal vigyünk, mint egy két hetes nyaralásra a Balatonhoz, hiszen mosni úgyis fogunk, a kedvenc játék három nap távollét alatt is pont ugyanúgy hiányzik, gyógyszerekre is bármikor szükség lehet és a digitális világot se szeretjük kizárni az életünkből. Azért kisebb-nagyobb körvonalakban így az indulás előtt pontosan két héttel már van elképzelés róla, hogy mi is kerüljön a táskáinkba és mivel egészen sokszor felmerül ismerősök körében a kérdés, hogy mit viszünk magunkkal ilyen hosszú időre, hát íme egy eléggé elnagyolt lista.

A ToDo listánk ugyan kicsit gyarapodott egy-két személyes aprósággal, de azért az eredeti tervekkel is jól haladunk. Banki ügyekben és a biztosítással tudtunk lényegében előrébb lépni, lássuk ez mennyire sikerült kalandosan, szigorúan a cégek nevesítését elkerülve :)

Biztosítás nélkül nem szeretnénk utazni, főleg kisgyerekkel nem. Itthon sem telik el két hónap betegeskedés nélkül, tehát nagy valószínűséggel szükségünk is lesz az ő biztosításra. Online árkalkulátorokkal az úti célunkat és a kint tartózkodásunk időtartamát beállítva gyönyörű, hat számjegyes árajánlatokat kaptam, tehát eléggé gyorsan alternatív megoldások felé kezdtünk kacsingatni. Legutóbbi utasbiztosításunkat egy nagyobb biztosító cégnél kötöttük, felhívtuk a kapcsolattartónkat hátha ő tud némileg kedvezőbb árat ajánlani. Valóban olcsóbb volt a személyes ajánlat az online áraknál, de fejenként csak 10.000 Ft-al. Az alapvető problémánk az volt, hogy nekünk csupán az itthoni TB megfelelőjére lenne szükségünk külföldön, tehát ha kórházba kell menni - akár kisebb betegség, akár baleset miatt- kapjunk orvosi ellátást. Azonban kifejezetten ilyen típusú biztosítást nem találtunk egyik biztosító társaságnál sem, az összes ajánlat tartalmazta a poggyászbiztosítást, repülőgép késést, gépjármú assistance szolgáltatást és egyéb változatos dolgokat, amikre nekünk egy hosszú távú külföldi, de egy helyben tartózkodós utazásnál alapvetően nincsen igényünk.

Az első és legkézenfekvőbb ötletünk az volt ezek után, hogy kössünk biztosítást csak a repülőgépes utazás napjaira, Bercire pedig külön a teljes időtartamra, hiszen a miénk nagy valószínűséggel úgysem fog kelleni, de azért ennél én nagyobb biztonsági játékos vagyok:) Szóval maradtak az alternatív lehetőségek. Dombornyomott bankkártya mellé járó biztosítás, vagy helyben Phuketen kötni valamit. Ez utóbbiról semmi információnk nem volt, hogy létezik-e ilyen egyáltalán ezért elsőnek a bank által nyújtott biztosítást kezdtük el átnyálazni. Eléggé hamar kiderült,hogy sokra nem megyünk a jelenlegi bankkártyánk mellé járó utasbiztosítással, hiszen legfeljebb 30 napos külföldi tartózkodásra szól. Szóval pár nap alatt megismerkedtem a nagyjából az összes magyarországi bank által kínált számlanyitási feltételekkel, kondíciókkal és a bankkártyák típusaival, hiszen egy új számlát nyitni és új bankkártyát igényelni messze nem hat számjegyes móka, mint egy utasbiztosítás :)

Az igényünk az volt, hogy a 75 napnyi külföldi tartózkodásunkat lefedje a kártyához járó utasbiztosítás, a kártya kibocsátási és éves díja a lehető legalacsonyabb legyen valamint feltételek nélküli ingyenes számlavezetés járjon hozzá. A nagyobb, ismertebb bankok ezek közül nagyjából egyik feltételnek sem feleltek meg, de a kisebbek közül is a legtöbb elvérzett már a 30 illetve 60 napos külföldi utasbiztosításával, kettő kivételével. Az egyiknél ingyenes számlavezetést csak eléggé szigorú feltételek mellett kaptunk volna, azonban a másikkal kifogtuk az aranyhalat lényegében. Azon felül, hogy feltételek nélkül tudtunk ingyenes számlavezetésű csomagot választani, a dombornyomott bankkártya mellé az egész világra érvényes 90 napos utasbiztosítás jár - extrém sportokat is beleértve.

És még a készpénz felvételi gondjaink is megoldódnak, mert havi kétszer díjmentesen tudunk ATM-ből készpénzt felvenni külföldön ezzel a kártyával. Sőt, kettő csudijó bankkártyával összesen havi négyszer tudunk majd pénzt felvenni, ennyi egészen biztosan elég lesz. Természetesen a Magyar Forintról Thai Bathra történő átváltással most is bukni fogunk némi pénzt, de ezt nyilván nem tudjuk kiküszöbölni sehogyan sem. Ráadásként még a reptéri Lounge bárba is belépő Ferihegyen ez a kártya, még úgysem jártunk ott.

Egy szó mint száz, érdemes lehet külön csak ezért egy új, drágább bankkártyát beszerezni, mert jóval olcsóbb lehet mint önálló egy utasbiztosítás, és talán még a pénzfelvétel is megoldódik.

Alig 30 perces ügyintézéssel meg is nyitottuk a bankszámlát, mindkettőnknek igényeltünk ebből a csudijó kártyából (sajnos az utasbiztosítás csak a kártyabirtokosra érvényes, nem kiterjeszthető családtagokra, de kifejezetten sokat spóroltunk még így is, hogy két kártyát kellett vennünk). Tudjuk, hogy egy ilyen biztosításnak nem olyan jók a kondíciói, de mint írtuk, most egy alapszintű biztosításra van szükségünk, annál amire szükségünk van még ez is sokkal sokkal több.

Ezzel pedig a ToDo listánkról egyszerre kettő tételt is kihúzhattunk. Bercinek pedig majd kötünk egyet külön valamelyik biztosítónál, így összességében (ha a két bankkártya kibocsátási díját beleszámítjuk) 50.000ft alatt lesz hármunk biztosítása 75 napra, ez az első árajánlatokhoz képest több, mint 50%os spórolás, tehát elégedettek vagyunk:)

Anyai szemmel a mindennapi túléléshez a  kivitt ruhán és a játékon kívül sokkal több minden szükséges, akinek van gyereke ezt nyilván átérzi:) Lássuk, hogy az egyéb felmerülő mindennapos kérdéseket hogyan tervezzük megoldani egy 2 évessel. Egy nagy adag optimizmussal feltankolva ezek a terveink itthonról szemlélve, aztán majd meglátjuk hogyan is alakul a valóságban:)

Környezetváltozás - Alapvetően egészen kicsi korától kezdve sokfelé jártunk már vele országhatáron belül, és a környező országokban is így rövidebb távollétekhez a megszokott környezettől hozzá van szokva, egyáltalán nem zavarja össze, ha egy hétvégét vagy pár napot máshol töltünk. Sőt, kifejezetten élvezni szokta az új környezetet, a sok új felfedezni valót. Szóval a környezetváltozás nem hinném, hogy bármiféle problémát okozna Bercinek.

Alvás - Itthon még rácsos kiságyban alszik Berci ezért remléjük, hogy a szállásunkhoz kapunk egyet de erre a mai napig még nem kaptunk végleges ígéretet. Felmerül még a bérlés lehetősége, erről jelenleg semmiféle információnk nincs, hogy ott ez működő rendszer-e és mennyibe is kerülne hosszabb időre. Természetesen kivinni nem fogjuk, bár van saját kis utazós összecsukhatós ágya, de a három feladott poggyászból így már csak kettő maradna minden egyéb másra. Mivel csupán 2 és fél hónapról van szó venni nem igazán szeretnénk, ez nyilván a legvégső megoldás hiszen hazahozni biztosan nem fogjuk, eladni nem hiszem, hogy lesz kapacitásunk az utolsó napokban és az internet alapján ott sem olcsóbb egy rácsos ágy, mint itthon.

Etetés - Alapvetően egy 2 éves már nem igényel különösebb étrendet, ha erre nincsen egyéb egészségügyi oka, tehát azt eszi Berci itthon amit mi is. És nálunk bizony a hétköznapokban is eléggé gyakran kerül az asztalra ázsiai konyha. Egyrészről mert mindketten rajongunk az ázsiai ízekért, másrészről mindketten szeretünk főzni, tehát itthon is elkészítünk bármilyen egzotikus ételt ha alapanyagot tudunk hozzá venni. Ez alatt azt kell érteni, hogy ha ázsiai konyha van, akkor nem spóroljuk ki a fűszereket (a chilit sem!) és ezt eszi Berci is. Szóval az ízvilág nem lesz neki idegen. Nyilván az evéssel kapcsolatban adódik a kérdés, hogy beülünk-e mindennap ebédelni valahova vagy otthon fogok főzni meleg ebédet. Mivel Thaiföldön egy kifőzdei/utcai árusnál egy teljes ebéd átszámítva alig 400-500ft valószínűleg szinte minden nap erre fog esni a választék és Berci is ezt fogja enni. Tízórai és uzsonna nagyvalószínűséggel gyümölcs lesz legtöbbször, itthon válogatás nélkül bármilyen gyümölcsöt megeszik, remélem a thai felhozatal ellen sem lesz kifogása:) Sokkal jobb kérdés a reggeli és a vacsora, ami általában szendvics, tejtermékek vonalon mozog nálunk. Itt majd kreatív leszek különböző zabkásákkal, tojásos, rizses finomságokkal, hiszen a tejtermékek Ázsiában ismeretlenek. És ezzel el is érkeztem a legnagyobb dilemmámhoz a reggeli-esti tej adaghoz, ami Európában minden kisgyereknek jár szerintem. Az én kisfiam ezt mesteri fokon képes űzni, általában fél-fél liter fogy el reggel és este. Ugyan valószínűleg nagyobb áruházakban lehet tejet kapni, de nem hiszem, hogy ilyen mennyiségben megfizethető kategória lenne, tehát az adagját mindenképpen csökkentenünk kell. A másik alternatíva a tejalapú tápszerek, amelekből az itthoni gyakorlathoz hasonlóan kint is vannak 2-3 éveseknek ajánlottak - ezt még a tavalyi utunk során kifigyeltem:).

Tisztálkodás - Itthon fürdőkádunk van ezért Berci ahhoz van szokva, hogy minden este engedek neki 10-15cm vizet és abban kedvére pancsolhat miközben én megfürdetem. Fürdőkádat viszont ritkán találni Ázsiában az eddigi tapasztalatunk alapján - mi egyet sem láttunk még. Egyszerűen a fürdőszoba padlója lejt a lefolyó felé, és a körbecsempézett falra feltesznek egy zuhanyrózsát, ez a mi szállásunkon is így fog kinézni. Szóval a szokásos pancsolás kimarad majd, átállunk a zuhanyzásra  de ez talán nem akkora tragédia egy medencés szálláson, ahol egész nap tud pancsolni.

Pelenka/bili - Nyilván eldobható pelenkákat árulnak Phuketen is, azonban minden jel arra mutat, hogy nekünk erre már nem lesz szükségünk egy hónap múlva, csak éjszakára. Bilit és wc szűkítőt is egészen biztosan árulnak, tehát ebből nem csinálok különösebb kérdést, majd veszünk egyet hiszen ez azért jelentősebben kisebb költség mint egy kiságy, nem fogjuk sajnálni kint hagyni.

Társaság -  Itthon is sokat járok közösségbe Bercivel, hogy hasonló korú gyerekekkel megtanuljon együtt játszani ezáltal szocializálódjon. Szerintem ez pontosan így fog történni Phuketen is, azzal a különbséggel, hogy a többi gyerek nem tud magyarul de nem hiszem, hogy ez zavarna egy 2 évest a homokozásban:) (Az már sokkal jobb kérdés, hogy a helyi Pistikére milyen nyelven fogok rászólni, hogy ne lökje le a gyerekemet a mászókáról, de majd megoldom:))

Napi rutin - A szigorú értelemben vett, nagykönyvben megírt fix napirend nálunk ismeretlen, egyszerűen mindennapunk alakul, ahogy alakul. Természetesen az étkezések megvannak, meg az alvásidő, de leginkább csak az én fejemben létezik ezeknek elképzelt időpontja mely a valósággal csak időnként egyezik. Szóval a napi feszített tempó itthon sincs meg, így Phuketen is csak összezavarná, ha hirtelen elkezdeném óraműpontossággal megtervezni a kis életét.

Játékok - Elég idős már ahhoz Berci, hogy legyenek kedvenc játékai amikkel mindennap játszik és magától eszébe jutnak ha máshol vagyunk is, ezért majd törekszünk rá, hogy ezekből a lehető legtöbbet elvigyük magunkkal - ésszerű keretek között. De az itthon kapható játékok nagyrésze egyébként is Ázsiában készül, így nem gondolnám, hogy extrém drágán lehet kint hozzájutni egy n+1. kisautóhoz vagy labdához, tehát nyilván majd gyarapítjuk néhány darabbal a kivitt készletet. Én leginkább fejlesztő játékokat és magyar nyelvű mesekönyveket vinnék csak szívem szerint, de egészen biztos vagyok benne, hogy jópár műanyag kacat is bekerül majd a csomagunkba:)

Repülőút -  Előre nem tudom megjósolni, hogy miként fogja viselni élete első repülőútját Berci, így erről majd inkább utólag nyilatkoznék. Csak nem lesz ezzzel sem problémánk, hiszen naponta rengeteg kisgyerek repked a világban, az ő szüleik is túlélik, mi is túl fogjuk:)

Ezek lennének a tervek így Budapestről szemlélve, nem tűnik lehetetlennek:)

Hasonlóan a pénzügyes cikkhez, ehhez a nehéz kérdéshez is irnék pár szót, sokakat szokott érdekelni egészségügyi szempontból milyen egy ilyen dél-kelet ázsiai út, félnek az esetleges betegségektől. Amennyire csak lehet objektíven, erről is, sőt, erről főlleg! Semmi konteo, hess! Katt.

A TODO listánk jelenlegi állása.

Elsőként a szállást intéztük el, Airbnb-n már nézegettem viszonylag sok lakást a repülőjegy megvásárlása előtt is, ám végig az az érzésem volt, hogy ugyanarra a szállásra kéne menjünk, ahol már voltunk. Felmerült, hogy csak néhány hétre veszünk ki itthonról egy lakást Airbnb-n keresztül és majd a helyszínen tájékozódva biztos olcsóbban, jobbat találunk mint Budapestről. Aztán belegondoltunk, hogy nem akarunk egy 2 évessel többször költözni, míg találunk egy megfelelő lakást, ahol aztán már csak pár hetet fogunk lakni és jöhetünk is haza. Így gyorsan felvettük a kapcsolatot azzal, akitől tavaly is béreltünk. Ez egy hosszútávra kiadó apartmanokból, szobákból álló kis társasház Rawai településén, bár leginkább egy oázishoz tudnám hasonlítani a rengeteg növény között megbúvó medencéjével. A legutóbb bérelt szoba alig 30nm-es, összesen 1 szobából és a fürdőből állt, ez akkor arra a 4 éjszakára épp elégséges volt de nyilván hosszabb időre, gyerekkel egy ennél nagyobbat kell béreljünk. Egy igen gyors levélváltás után kibéreltünk egy 50nm-es, amerikai konyhás, különhálós apartmant, melyhez még egy robogót is kapunk. Így a repülőjegy megvásárlása után 24 órán belül már a szállásunk is megvolt az egész kint tartózkodásunkra.

A következő nagy kérdés, amit valószínűleg majd csak a helyszínen fogunk tudni pontosan kitalálni az a közlekedésünk lesz. Nyilván mindenki látott már videókat, képeket az ázsiai közlekedésről, amint egy kis robogót használ az 5 fős család a nagy bevásárláshoz és még a házi kedvenc is kényelmesen elfér. Azért ez így Európából nem tűnik számunkra megoldásnak, hogy akár csak hárman is, de egy robogóra üljünk, főként, hogy az egyik utas egy örökmozgó kis totyogó:) Az ideális nyilván egy autóbérlés lenne a teljes kint tartózkodásra, ám ennek összege igencsak borsos lenne a Google szerint, így hamar elvetettük az ötletet, hogy itthonról autókölcsönzést intézzünk. Ha a helyszínen majd találunk olcsóbban, akkor talán elgondolkozunk rajta. Jelen állás szerint ezzel többet nem is szeretnénk foglalkozni, egy robogónk van a szálláshoz, a taxi pedig nem különösebben drága Ázsiában.

Leggyorsabb ügyintézés a szemétszállítás felfüggesztése volt, ehhez csupán egy letöltött nyomtatványt kellett kitölteni és leadni. Szerencsére az FKF-nél 60 nap a minimum időtartam amire fel lehet függeszteni a szolgáltatást, azonban ezt csak teljes hónapra lehet megtenni. Így végül nem a pontos távollétünk alatt nem fog hozzánk jönni a kukásautó, de ezzel is sikerült egy kis pénzt megspórolni :)

Turista vízumot a határon is lehet igényelni, ám ez csak 30napra szól így nekünk a Thai Nagykövetségen előre kell 60+30 napos vízumot igényelnünk. Ez azt jelenti, hogy 60 nap után majd el kell mennünk Phuketen (szerencsére itt is van, nem csak Bangkokban) a bevándorlási hivatalba és ott 30 nappal meg tudjuk hosszabbítani az itthon igényelt vízumunkat. A kérelem elbírálása akár 30 napot is igénybe vehet, így ezzel eléggé sürgetett az idő:) Az érvényes útlevél mellé egy letölthető vízumigénylő lap kitöltése, 2 db igazolvány fénykép elkészítése és a vízumdíj befizetése szükséges, majd személyesen el kell menni a nagykövettségre mindezeket leadni. Ez utóbbi a legfárasztóbb, ugyanis a Thai Nagykövettség a Rózsadombon van, így csak az odaút másfél óra volt BKV-val. Szerencsére ehhez nem volt szükséges, hogy mindhárman megjelenjünk személyesen, így csak én másztam fel a Rózsadomb tetjére. De a lényeg, hogy bőven időben leadtam, 5 nap múlva már mehettem is érte. Szóval a listánkról a vízumot is kipipálhatjuk.

Az oltásokkal is jól állunk, hiszen Lacinak épp minden oltása jó, nekem is csak a tífusz járt le - ezt 3 évenként ajánlott megújítani -, Bercinek pedig  csak a hepatitis A+B kombináltat és a tífuszt kell megkapja mivel a kötelező kisgyerekkori oltások lefedik a többi ajánlott oltást. Ez összesen 4 db szurit jelent, egyet nekem és hármat Bercinek (Hepatitis A+B-ből 1 hónap után kap egy ismétlőt még). De az oltásokról a következő bejegyzésben bővebben is írunk.

Szóval így jállunk jelenleg, alig 1 hét alatt nem rossz szerintem:)

A repülőjegy megvásárolásától számítva 45 napunk volt az indulásig, az mára már csak 34 nap. Azonban addig van egy sor hivatalos és személyes tennivalónk az utazással kapcsolatban. Íme a kis TODO listánk, amit el kell intézzünk

• Szállás

• Oltások

• Vízum

• Biztosítás

• Közlekedés – miként fogunk Phuketen hárman közlekedni

• Nemzetközi jogosítvány

• Magyar Postára meghatalmazás – ajánlott levelet ha kapunk valaki át tudja venni a nevünkben

• Pénzfelvétel Phuketen – 3 hónapra elegendő készpénzt nem szeretnénk vinni magunkkal, így ott is szükséges lesz majd ATM-ből felvenni, vagy egyeb módon pénzhez jutni. Ennek a legolcsóbb módját kéne megtalálni, akár itthon vagy kint új bankszámla nyitással

• Csere telefont szerezni – munka miatt Laci telefonkártyája kint is éles kell legyen végig, saját telefonjainkba helyi használatra pedig majd veszünk egy-egy thai SIM-kártyát

• Szemétszállítás felfüggesztése – kis spórolás

• Bank kártya megújítás – az érvényessége a kint tartózkodásunk alatt jár le

• Objektív javítás – régi hobbi, egy immár 8 éves DSLRt hordok mindenhova. Már vannak bajai, az egyik legzavaróbb hogy az egyik objektív képstabilizátora megbolondult, néha ránt egyet a képen, bemozdítja, tulajdonképen használhatatlan. Kikapcsolni se lehet a jelenséget, hiába rajta a kapcsoló. Meg kell csinálni, biztos csak szenzor hiba.

• +1 Fürdő felújítás – sajnos az itthoni fürdőszobánk állapota nem engedi meg, hogy ezt elhalasszuk, utazástól függetlenül mindenképpen teljesen szét kell verni és újraépíteni, költséghatékonyság miatt saját kezűleg, és barátaink által kalákában. Mire hazaérünk már nem lesz elég meleg az időjárás, hogy neki lehesen állni, mégegy évet pedig nem várhat

Thaifölddel szerintem kicsit minden turista szerelembe esik és utána egész életében vágyódik vissza, mi 2015-ben 3 hetet Dél-Kelet Ázsiában töltöttünk hátizsákos utazóként, akkor Thaiföldet, Laoszt és Kambodzsát bejárva. Én ekkor, Laci még néhány évvel ezelőtt egy hasonló utazás során esett szerelembe Phukettel. Minket is elvarázsolt a természet, a hangulatos települések, a fantasztikus gasztronómia és a határtalanul kedves Thai emberek, így lehetőségeink szerint nem csupán néhány napra terveztük a következő látogatásunkat. Csak idő kérdése volt tehát, hogy mikor térünk vissza kisfiúnkkal együtt – akit legutóbb a nagyszülőknél hagytunk – egy több hónapos thaiföldi tartózkodásra.

Elsőre rémisztőnek tűnhet a gondolat, hogy egy ilyen távoli ország mindennapjaiba belekóstoljunk egy kisgyerekkel hosszabb távon, mindennap felmerülnek bennem is kétségek, hogy mit hogyan fogunk megoldani, miképp boldogulunk egy országban, ahol nem is beszéljük a nyelvet, nincsenek ismerőseink. De az internetet hosszasan böngészve és beszélve néhány kint élő emberrel meggyőztük magunkat, hogy ez bizony egy fantasztikus jó buli lesz mindhármunk számára. Ilyen téren ez a blog az élménybeszámoló mellett egyfajta bátorítás is azoknak, akik vacillálnak egy hasonló utazáson, bár még mi se látjuk, hogyan fog a mi kis kalandunk végződni. Egyszerűen csak szeretnénk megtudni, milyen a hétköznapi élet és erről tudósítani ezen a blogon.

Tájékozódva a vízumszabályozásról egyértelmű volt, hogy maximum 3 hónapra tudunk menni turista vízummal, hosszabb időre már sokkal bonyolultabb - persze nem lehetetlen :) - vízumot igényelni. Miután megszületett bennünk az elhatározás jó néhány hétig, hónapig figyelgettük a repülőjegy árakat, és álmodoztunk róla, hogy tényleg belevágunk. Végül egy szép júniusi Vasárnap délután nagy álmunkat valóra váltva vettünk repülőjegyet, az úti cél természetesen Phuket. Ezzel a nem túl hirtelen döntéssel 75 napos családi kalandot terveztünk be az alig 2 éves kis totyogónkkal.

Nevezzük kalandnak ezt a 2 és fél hónapot, mert ez se nem munka út - bár párom távmunkában fog dolgozni - se nem nyaralás - az előbb említett ok miatt - se nem költözés - a már említett vízumszabályok értelmében - így biztosan fel fogunk szállni a hazafelé tartó repülőre :)