Családi kaland Phuketen

Market

2016. augusztus 20. 14:56 - Giaf

Otthon is szeretünk piacra járni, de azért Ázsiában jelentősen más hangulata van egy piacnak. Tulajdonképpen mindent meg lehet rajta kapni. Tavalyi utunk során is nagyon szerettem piacozni, hiszen igen olcsón lehet ruhaneműhöz, játékokhoz, szuvenírekhez vagy akár műszaki cikkekhez jutni. No meg persze nagyon jókat lehet enni.

Ezek a piacok főként azok a helyek, amelyektől egy utazó orvos óva int minket, az európai utazási irodák pedig jó messze elkerülik. Ettől függetlenül hemzseg a turistáktól, leginkább talán nekik szól, de a helyiek is itt szerzik be a ruhatárukat. Ami pedig alapszabály, hogy kötelező alkudni. Élvezik az árusok és szó szerint megsértődnek, ha az első árat elfogadjuk. A turista pedig boldog, mert azt hiszi jó üzletet csinált, hiszen az elsőnek hallott ár feléért hozta el a kiszemelt árut. Pedig valószínűleg a negyedéért is odaadta volna egy kis plusz szájtépés és színészkedés után. Ezek a társalgások, alkudozások eléggé egysíkúak és hasonlóak.

Miután megkérdezi az ember bárminek is az árát - kiírva természetesen semmi sincs - egy mondatban darálja el az eladó, hogy ő mennyiért kívánná eladni és egyben érdeklődik, hogy mi ugyan mennyit is szeretnénk ezért fizetni. Utána indul a szokásos színdarab, miszerint ő nagyon kevésnek találja az általunk mondott árat, ekkor mi sarkon fordulunk, de ő mégis csak hajlandó a mi árunknál alig magasabb összegért odaadni csak most, csak nekünk, de ez neki már teljes veszteség, értsük meg ennél olcsóbban nem adhatja. Igazából csak rajtunk áll, hogy meddig folytatjuk. Sokszor az egész beszélgetés egy számológép kijelzőjén folyik, közös nyelv hiányában. Eléggé unalmas és fárasztó  4-5 árus végiglátogatása után ugyanazt a színdarabot előadni, így tényleg csak azzal szoktuk ezt eljátszani amit valóban meg is fogunk venni.

Egyenlőre még csak kétszer voltunk érdemben piacon, egyszer a Weekend Marketen, egyszer pedig a helyi Night Marketen. Amit tudni kell ezekről a piacokról, hogy délután négy körül nyitnak és este tíz körül zárnak, ez igencsak a vendégek számától függ. Így kis totyogónkkal jó előre be kell tervezni ezt a programot, a délutáni alvását úgy időzíteni, hogy pont előtte ébredjen fel. Nem mondom, hogy lehetetlen, de nem véletlen, hogy eddig csak kétszer jutottunk el piacra. :) Illetve én Bercivel egyszer végigsétáltam a kifejezetten turistákra építő Kata Beach-en lévő, a főút mellett fekvő piacon, de csak mert épp nem volt jobb dolgunk, nem is vettünk semmit.

A Phuket Town-ban lévő Weekend Marketen már tavalyi utunk során is megfordultunk, ez egy hatalmas területen fekvő nagyrészt fedett piac. Rengeteg ruhát, szuvenírt és remek étkezdéket találni itt. A ruhaneműk és szuvenírek árát jelentősen le lehet alkudni, néha akár fél árig, vagy még az alá is. Alapvetően szerintem magasabb árról indul minden, ha turista kérdezi. Mert árak kiírva csak ritkán vannak, azok is inkább csak alku indító összegek. A látogatók túlnyomó többsége turista volt még most, a főszezonon kívül is, de azért ez nem kifejezetten nekik szól, helyiek is vannak szép számmal, főleg az étkezde részen. Sajnos képek itt nem készültek igazán idén, kifejezetten céltudatosan fürdőruháért mentünk. Azért egy jót ettünk, ugyanabban az étteremben ahol tavaly is - nagyon meglepődött arcot vágott a szakács, mikor mondtuk, hogy tavaly is jártunk már itt. :)

A heti rendszerességgel kinyitó Night Market Rawai-on már sokkal szegényesebb kinézetű, itt valóban asztalkák, jobb esetben napernyő szerűséggel ellátva vannak felállítva, a hét többi napján ez egy üres tér ahol nyomát se látni a piacnak. Eléggé turista mentes a piac, látványosan a falubélieknek szól, angolul ne is próbáljunk kommunikálni. Meglepő módon rengeteg készételt árulnak, mintha rendes éttermek lennének, de azért az alapanyagokból jóval több van. Európai gyomornak kissé felkavaró is látni a néhány jégkockára kirakott halakat, rákokat, csirke alkatrészeket és disznó darabokat az amúgy 35 fokos melegben. Mire mi odaértünk már csak vízben úsztak, pedig a nyitás után alig 2 órával érkeztünk. De biztos megy az üzlet nekik is, hiszen különben nem lennének kint. :) Zöldségeket, friss zöld fűszereket és gyümölcsöket viszont kifejezetten gusztusosnak találtuk. A piac hátsó részében pedig ruhákat és néhány műszaki cikket árultak. Nem igazán voltunk hasra esve a kínálattól és az áraktól, de az árképzésen biztosan sokat rontott, hogy nem beszélünk thaiul.

img_0029.jpg

A Kata Beach-en lévő piac pedig látványosan elkerült a helyiek által. Tulajdonképpen strand felszerelésen és szuveníren kívül mást nem is árul. Így a főszezonon kívül látványosan kong az ürességtől is, eladókat se nagyon találni. Kifejezetten butikok sora áll egymás után, nincs is az az igazi piac hangulata. Meglepő módon nem különösebben drága, de azért minden minimum 800-1000 Ft-al drágább árról indul mint Phuket Town-ban a Night Marketen. Alkudni itt is kötelező, a már fent említett módon. Pozitívum, hogy itt az eladók legalább kivétel nélkül nagyon jól beszélnek angolul.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://totyogovalphuketen.blog.hu/api/trackback/id/tr829316832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása