Családi kaland Phuketen

Előkészületek

2016. június 20. 12:37 - Giaf

A TODO listánk jelenlegi állása.

Elsőként a szállást intéztük el, Airbnb-n már nézegettem viszonylag sok lakást a repülőjegy megvásárlása előtt is, ám végig az az érzésem volt, hogy ugyanarra a szállásra kéne menjünk, ahol már voltunk. Felmerült, hogy csak néhány hétre veszünk ki itthonról egy lakást Airbnb-n keresztül és majd a helyszínen tájékozódva biztos olcsóbban, jobbat találunk mint Budapestről. Aztán belegondoltunk, hogy nem akarunk egy 2 évessel többször költözni, míg találunk egy megfelelő lakást, ahol aztán már csak pár hetet fogunk lakni és jöhetünk is haza. Így gyorsan felvettük a kapcsolatot azzal, akitől tavaly is béreltünk. Ez egy hosszútávra kiadó apartmanokból, szobákból álló kis társasház Rawai településén, bár leginkább egy oázishoz tudnám hasonlítani a rengeteg növény között megbúvó medencéjével. A legutóbb bérelt szoba alig 30nm-es, összesen 1 szobából és a fürdőből állt, ez akkor arra a 4 éjszakára épp elégséges volt de nyilván hosszabb időre, gyerekkel egy ennél nagyobbat kell béreljünk. Egy igen gyors levélváltás után kibéreltünk egy 50nm-es, amerikai konyhás, különhálós apartmant, melyhez még egy robogót is kapunk. Így a repülőjegy megvásárlása után 24 órán belül már a szállásunk is megvolt az egész kint tartózkodásunkra.

A következő nagy kérdés, amit valószínűleg majd csak a helyszínen fogunk tudni pontosan kitalálni az a közlekedésünk lesz. Nyilván mindenki látott már videókat, képeket az ázsiai közlekedésről, amint egy kis robogót használ az 5 fős család a nagy bevásárláshoz és még a házi kedvenc is kényelmesen elfér. Azért ez így Európából nem tűnik számunkra megoldásnak, hogy akár csak hárman is, de egy robogóra üljünk, főként, hogy az egyik utas egy örökmozgó kis totyogó:) Az ideális nyilván egy autóbérlés lenne a teljes kint tartózkodásra, ám ennek összege igencsak borsos lenne a Google szerint, így hamar elvetettük az ötletet, hogy itthonról autókölcsönzést intézzünk. Ha a helyszínen majd találunk olcsóbban, akkor talán elgondolkozunk rajta. Jelen állás szerint ezzel többet nem is szeretnénk foglalkozni, egy robogónk van a szálláshoz, a taxi pedig nem különösebben drága Ázsiában.

Leggyorsabb ügyintézés a szemétszállítás felfüggesztése volt, ehhez csupán egy letöltött nyomtatványt kellett kitölteni és leadni. Szerencsére az FKF-nél 60 nap a minimum időtartam amire fel lehet függeszteni a szolgáltatást, azonban ezt csak teljes hónapra lehet megtenni. Így végül nem a pontos távollétünk alatt nem fog hozzánk jönni a kukásautó, de ezzel is sikerült egy kis pénzt megspórolni :)

Turista vízumot a határon is lehet igényelni, ám ez csak 30napra szól így nekünk a Thai Nagykövetségen előre kell 60+30 napos vízumot igényelnünk. Ez azt jelenti, hogy 60 nap után majd el kell mennünk Phuketen (szerencsére itt is van, nem csak Bangkokban) a bevándorlási hivatalba és ott 30 nappal meg tudjuk hosszabbítani az itthon igényelt vízumunkat. A kérelem elbírálása akár 30 napot is igénybe vehet, így ezzel eléggé sürgetett az idő:) Az érvényes útlevél mellé egy letölthető vízumigénylő lap kitöltése, 2 db igazolvány fénykép elkészítése és a vízumdíj befizetése szükséges, majd személyesen el kell menni a nagykövettségre mindezeket leadni. Ez utóbbi a legfárasztóbb, ugyanis a Thai Nagykövettség a Rózsadombon van, így csak az odaút másfél óra volt BKV-val. Szerencsére ehhez nem volt szükséges, hogy mindhárman megjelenjünk személyesen, így csak én másztam fel a Rózsadomb tetjére. De a lényeg, hogy bőven időben leadtam, 5 nap múlva már mehettem is érte. Szóval a listánkról a vízumot is kipipálhatjuk.

Az oltásokkal is jól állunk, hiszen Lacinak épp minden oltása jó, nekem is csak a tífusz járt le - ezt 3 évenként ajánlott megújítani -, Bercinek pedig  csak a hepatitis A+B kombináltat és a tífuszt kell megkapja mivel a kötelező kisgyerekkori oltások lefedik a többi ajánlott oltást. Ez összesen 4 db szurit jelent, egyet nekem és hármat Bercinek (Hepatitis A+B-ből 1 hónap után kap egy ismétlőt még). De az oltásokról a következő bejegyzésben bővebben is írunk.

Szóval így jállunk jelenleg, alig 1 hét alatt nem rossz szerintem:)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://totyogovalphuketen.blog.hu/api/trackback/id/tr768801684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása