Ugyan már több, mint egy hónapja itthon vagyunk, de eléggé nehezen vettük rá magunkat, hogy beszámoljunk eseménytelennek nem mondható hazautunkról. Szóval most pótolnánk eme tartozásunkat egy nem túl rövid bejegyzéssel, melyben nem túl pozitív tapasztalatainkat írjuk le a nem megfelelően kiválasztott légitársaságról. :)
Azt már nyáron, a kiutazásunk után eldöntöttünk, hogy gyerekkel utazva nem a legolcsóbb jegyet fogjuk megvenni, hanem hallgatva ösztöneinkre valamelyik arab légitársaság gépére veszünk jegyet. Főleg, ha az árkülönbözet nem is túl jelentős, mint ez történt esetünkben idén. Így utólag viszont ami még ennél is biztosabb, hogy még egyedül sem ülünk fel soha többet sarlókalapácsos gépre.
Kalandjaink hosszú sora, mint minden utazásnál a csomagok bepakolásával kezdődött. Előre számítottunk rá, hogy az otthonról hozott 2 darab 70 literes túratáska és egy vízhatlan 100L-es zsák nem lesz elegendő a hazaútra, így vettünk is egy méretes bőröndöt - ebből egyébként sem volt egy darab se a háztartásunkban, valamire még biztosan jó lesz. :) A bepakolás is izgalmas volt, hiszen tudtuk, hogy a súlyt nagyjából egyenlően kell elosszuk, mert 23kg a feladott poggyász súlyhatára. Azért arra őszintén nem számítottunk, hogy a thai háztartásokban nem lelhető fel egy mérleg, így sajnos kölcsönkérni senkitől sem tudtunk. Szóval maradt a saccográf és a reménykedés, hogy ügyesen elosztottuk a súlyt.
Szerencsére kinti tartózkodásunk alatt sikerült szereznünk egy korrekt taxishoz telefonszámot - barátainkért is őt küldtük már ki a reptérre. Így a hogyan jutunk ki a reptérre hajnalban kérdéskört elintézettnek is tekintettük, megbízható hölgynek bizonyult. Az első meglepetés akkor ért minket, mikor megérkezett és kinyitotta az egyáltalán nem üres csomagtartóját. Egy méretes gázpalackot szállítmányozott valamilyen ismeretlen okból kifolyólag, így a hatalmasra megtömött táskáinknak már csak a mi ölünkben jutott hely. ( by Laci: Gázosra átalakított autó volt, itthon is van néhány, bár ottani benzinárakon minek ezzel szorakozni... :D ) Azért azt az egy órás utat még túléltük, annak reményében, hogy innentől már semmi gondunk nem lesz a csomagokkal. Sajnos tévedtünk.
Már a reptéri chekin pultok előtt valamiért átröngenezték a táskáinkat - az egyiket jól át is pakoltatták, megnézték, hogy 4 darab ceruza aksinkat fel lehet-e adni, mert hat ugye feladni tilos aksit. Igazábol egyszerű figyelmetlenség volt részünkről, de látva mennyire apróság legyintettek egyet ők is, de ha már kipakoltuk persze a kézi pogyászba is mehetett volna.
Ezekután gyorsan egy bezárt chekin pulthoz rohantunk - gyakorlott utazókhoz híven feldobáltuk a táskáinkat a bekapcsolt reptéri mérlegre ellenőrizni, hogy mennyire sikerült belőnünk a táskáink esetében a súlyt. A már ismert adatok tudatában pedig gyors logisztikázásba kezdhettünk hiszen a bőröndöt laza 32kg-ra sikerült megtömni, míg a a két túrazsák alig volt 11 és 20 kg, és a 3 darab kézipoggyászokban is volt még szabad helyünk - ha a 10kg-os határt nézzük, egyébként feszesre voltak nagyjából tömve. :) Szóval a mi gépünkre szóló pult mellett lázas pakolászásba kezdtünk, remélve, hogy a túlsúly árából sikerül lefaragnunk, ha a bőrönd csak pár kilóval nehezebb, nem pedig 10-el. Mindeközben próbáltuk rávenni kis totyogónkat, hogy ne szökjön meg felfedezni a repteret és a bőröndben felfedezett játékait se pakolja szét. Kalandos 15-20 perc volt, de ezen a ponton is úgy gondoltuk mikor végeztünk, hogy nincs több meglepetés, irány Budapest. Sarlókalapácsék persze ezt nem így gondolták.
A chekin pultnál meglepően mogorva alkalmazottak fogadtak minket - pedig még 20perc volt a zárásig. Online chekint elvégeztük, így tulajdonképpen egy gyors útlevélellenőrzés és a csomagok felcímkézése után mehettünk is volna dolgunkra. Azt tudtuk az előzőleg lemért hatalmas bőröndről, hogy 3kg túlsúllyal rendelkezik, ám eléggé lelombozó volt, mikor közölték, hogy 24 és 35 kg között azonos a felár, 100dollár - tehát hiába való volt az iménti logisztikázás a csomagokkal. Sebaj, ez a szabály, nem kötekedünk, csak gyorsan legyünk túl az egészen.
Ugyan ekkor már előre készülve a bünti pénz befizetésére Laci látványosan előkapott készpénzben 100dollárt és lóbálta az orruk előtt, erre rá sem hederítve elküldték a reptér másik felébe egy ablakhoz, hogy ezt csak ott tudja befizetni. Ezalatt végig állt volna a sor- ha nem mi lettünk volna nagyjából az utolsók akik bechekkolnak. :) Azonban mint a reptér másik felén kiderült ezt a büntetést bizony csak thai bath-ban lehet egyenlíteni, hiába 100dolláros összegről kaptunk tájékoztatást és egyébként számlát is. A reptéri váltók nem a jó árfolyamukról híresek, így egy újabb rohangálós kör várt Lacira, hogy pár plusz dollárral feltankolva megjárja a reptér harmadik csücskében található egyetlen pénzváltót is ami a checkin elötti security után (amiről már írtunk), és a checkin utáni rendes security elött van (szokásos). Ekkor azért már kezdett emelkedni a vérnyomásunk, hiszen a sarlókalapácsos hölgyemény 100 dolláros számlát állított ki, amit mi nem tudtunk kifizetni egy pillanat alatt, bár pontosan 100 dollár volt Laci kezében.
Az online chekin alkalmával esélyünk sem volt sehol jelezni, hogy milyen menüt szeretnénk fogyasztani a gépen, bár az idefelé úton azt mondták Berci azért nem kap gyerekmenüt, mert azt chekinnél kellett volna jeleznünk. Ezekután a reptéri pultban is szóltam az alkalmazottaknak, hogy lesznek szívesek eme komplikált igényünket rögzíteni a rendszerükben, hogy a 2.5 évesünknek gyerekmenüt szeretnénk. Mint kiderült nem náluk kell ezt jelezni - és a mai napig nem tudjuk, hogy akkor mégis kinek kéne szólni, hol kell ezen igényünket jelezni a szóbanforgó légitársaság esetében. Egyébként nem is lenne ez ilyen kirívóan fontos, hiszen nagy mázlinkra Berci mindenevő - ha épp éhes. Azonban az ebéd felszolgálása előtt egy nagyon kedves kis videót levetítenek arról, hogy milyen csili-vili játékok és gusztusosan díszített desszertek bújnak meg a sült krumpli és rántott hús mellett a gyerekeknek szánt menüben. Na ezekután vegye rá valaki a gyerekét, hogy egye meg a minimum 3-4 órája álló, ismeretlen szószban tocsogó húst/halat a szétfőtt rizzsel.
A chekin pultot elhagyva, eléggé leharcoltan egy hajnalig tartó pakolás és hajnali indulás után már tényleg csak a gépen akartunk ülni és aludni. A következő, kissé furcsa felvonás a határon ért minket, mikor kérdezőre vontak minket, hogy mégis mit csináltunk 3 hónapig az országban a 3 hónapra szóló turista vízumunkkal. Nem igazán értettük a kérdést, hiszen ők adtak lehetőséget 90napig turista vízummal az országban tartózkodásra. De végül 1-2 kérdés-felelet után mehettünk a váróba, ahol az eddigi közjátékoknak köszönhetően nem is maradt sok időnk nézelődni a dutty free shopokban, szóval viszonylag gyorsan a repülőgépen találtuk magunkat.
Az előző tapasztalatainkhoz képest meglepően jó felszereltségű gép várt minket, fiatal, kedvesnek tűnő személyzettel. Bár már a kifutópályán, körülbelül ötödször elismételve a kérésünket kaptuk csak meg Bercinek a gyerek biztonsági övet. Illetve tanulva a kifelé tartó járatunkból 3 éven felülnek mondtuk Bercit, hogy megkapja a rettentően veszélyes, színezőkkel és zsírkrétákkal teli repülős játékcsomagot, melyet szigorúan 3 éven felüli gyerekeknek adnak csak. Persze ez egy csodálatos színjáték csak, hiszen a sztyuinak van pontos utaslistája, így tudja, hogy nem múlt még el 3 éves, és én is tudom, hogy ő tudja, de mégis ha 3 éven felülinek vallom akkor gond nélkül kap "ajándékot a pilótától", ha az igazat mondom akkor viszont szomorúan nézheti ahogy a többi gyerek gagyi pilóta sapkában rohangál a sorok között.
Hatalmas szerencsénkre viszont alig félig volt utasokkal a gép, így bár turista osztályon utaztunk kényelmesen el tudtunk férni a körülöttünk lévő szabad üléseknek köszönhetően. A hazaút ezen része már-már eseménytelenül telt volna, amikor is jeleztem az egyik légikísérőnek, hogy kisfiam éhes, valami rágcsát vagy szendvicset hozzon neki. Erre azt a gyors választ kaptam, hogy nem sokára osztják az ebédet. Igazából ezen a ponton én elengedtem a dolgot, ha hisztizni akar, mert éhes én nem tudok sajnos mit csinálni, a kézipoggyászban felhozott összes kekszet, csokit magába tömte már jobb híján, szóval a többi utas nagy örömére hagytam kicsit rendetlenkedni, székeken ugrálni - remélve, hogy talán megszánja a szutyi a fiamat némi élelemmel.
Egyébként még ezen 10-15 perces műsor alatt is jóval csendesebb volt, mint a gépen utazó többi 5 éven aluli gyermek, szóval nem ütötte meg senkinek sem az ingerküszöbét szerintem - a sztyuárdeszekét legalábbis biztosan nem, mert jó 45-50 perccel később hoztak csak ebédet. Amiből természetesen csak a desszertet és a zsömlét fogyasztotta el. Mondjuk meg tudom érteni, komoly váltás a thai gasztronómia után a felszolgált újramelegített repülős étel. Sebaj, csak legyünk végre túl ezen a légitársaságon és akkor elfelejtjük az egészet. Néhányszor a 9 órás út alatt az ételes történet megismétlődött még az itallal is, de ezt leszámítva túl sok meglepetést nem tartogattak már nekünk a fedélzeten.
Azonban átszálláskor bőven gondoskodtak róla, hogy jó magasan tartsák a vérnyomásunkat. Az eredeti menetterv szerint szűk 1.5 óránk lett volna az átszállásra, a kinyomtatott beszállókártyánk szerint pedig ezen idő alatt a nem kis reptéren még egy terminálváltás is szükséges lett volna. Ámde a Phuketről érkező gépünk fél órával később szállt le, ami még alapból nem lett volna tragédia, hiszen Bercit a hátunkra kapva még bőven esélyes elérni a Budapestre tartó járatot. Az aznapi utolsót persze.
Azonban kedves orosz barátaink egyszerre 3 nagy, interkontinentális gép átszállóutasait betereltek 2 darab határőr bódéhoz, ahol útlevél ellenőrzésre várakozhattunk - bár az országba nem akartunk belépni, csak a tranzitba, szóval jó kérdés erre miért is volt szükség. Végignézve a kígyózó igen lassan haladó soron felkerestünk egy alkalmazottat, akinek lóbáltuk a repülőjegyünket, hogy ha mi ezt most itt kiálljuk, akkor bizony lekéssük a gépünket. A tervünk az volt, hogy majd szépen, kulturáltan soronkívül előre kísér minket az amúgy rettenetesen szűk folyosón. Ő azonban igen kedvesen egy vállrándítással elintézte, hogy álljunk szépen vissza a sorba. Így végül pofátlan módon magunk előre vágtunk, a soron következő utasnak mutatva a beszállókártyánkat az alig 20 perc múlva induló gépre - ami másik terminálra van kiírva - pedig természetesen kedvesen előre engedett minket. De azt gondolom ez igazából a személyzet dolga lett volna.
Miután egy határőr megnézte az útlevelünket, amellyel továbbra se áll szándékunkban belépni az országukba - vízumunk sem volt hozzájuk - beállhattunk a következő sorba, ahol a táskáinkat nézték végig. Kifelé úton ezen a ponton mértek végig Geiger-Müller számlálóval engem és a hátamon békésen szunyókáló gyermeket, hátha hasadó anyagot csempészek kettőnk közé szorítva. Most ébren, saját lábán jött Berci, szóval ezt a kört kihagyhattuk, ám személyzet híján a kettő kapuból csak egy működött és még a műanyag dobozokat is az utasok rakodták vissza a szalag elejére. No sebaj, még 10percünk mindig maradt a beszállókártyánk szerint elérni a gépünket, amelyet hatalmas mázlinkra közben átraktak ugyanerre a terminálra. Ezt azonban csak ezen biztonsági ellenőrzés után tudhattuk meg, hiszen egészen eddig egyetlen egy képernyő sem volt kihelyezve, ahol ezt kiszúrhattuk volna. Konstatáltuk, hogy nagy loholással így éppcsak odaérkezhetünk még a kapuzárás előtt, szóval Bercit gyorsan ölbe kapva, 3 hatalmasra pakolt kézipoggyásszal eléggé mókásan kinézve meg is érkeztünk a beszállókapunkhoz loholva, ahol még csak most kezdték a beszállítást.
Innét már igazán nem számítottunk semmi különösebb kalandra, csak az eddig megszokott flegma utaskísérőkre egy kifejezetten rövid repülőút alatt. A kifelé tartó úton már megtapasztaltuk, hogy rövid úton állott, íztelen szendvics jár és maximum 1 pohár üdítő, de sebaj ekkor már csak a sajtos tejfölös tészta és túrórudi hegyek lebegtek szemeink előtt. (Thaiföldön nem árulnak itthoni viszonylatban ehetőnek minősíthető sajtot, tejfölt egyáltalán nem, és a megszokott tojásos kifőtt tészta is ismeretlen a normál boltokban így családunktól eme gasztronómiai csodát rendeltük hazaérkezésünk megünneplésére.)
A repülőút igen eseménytelenül is zajlott, miután a sztyuinak szóltunk, hogy a szinte teljes áru jeggyel rendelkező gyermekünket is lesz szíves kiszolgálni étellel - itallal. A legnagyobb meglepetés viszont Ferihegyen várt minket - bár erre valamelyest már számítottunk a káoszos és rohanós átszállásunkat követően. A három darab feladott poggyászból egy darab gördült csak ki a szalagon, így még további egy órát tölthettünk mindenféle papírok kitöltésével és sorban állással - ugyanis erről a gépről 11 utasnak hiányzott a feladott poggyásza. Nekünk igazából szerencsénk volt, mert hazaérkeztünk, így lényegében semmi nem hiányzott hirtelen ami a táskánkban lett volna, de aki épp most érkezett meg Budapestre az sem kapott semmiféle csekket, vagy tisztálkodási csomagot, hogy legalább fogat tudjon mosni majd a szállásán. Az mondjuk nem volt teljesen tiszta, hogy ha az egyik csomagunkat volt idejük átpakolni, akkor a másik kettő miért maradt Moszkvában, de sebaj azt ígérték másnap délután házhozszállítják őket. Így nem kicsit megkésve, de csak-csak kiléphettünk az ajtón az ott várakozó rokonaink legnagyobb örömére - akik meglepően türelmesen vártak minket.
Az már egészen apróság, hogy a délutánt kicsit szabadosan értelmezték, mert este 10 óra után érkezett meg a futár Ferihegytől egyáltalán nem messzi otthonunk elé, aki igen kedvesen a zuhogó esőben kidobálta az úttestre a két táskánkat. Az egyébként vadonatúj bőrönd felszakadt cipzárral, és megszámlálhatatlan ismeretlen eredetű piros folttal, a túrazsák pedig már első ránézésre sem a mi kezünk által gondosan összekötözött formában érkezett meg. Konkrétan egy függőágy, amit eredetileg a csomagunk közepére raktam most kívülről a táskára kötözve lógott. Hiába, mi ügyesebben pakolunk, mint az orosz reptéri munkások :) Így első dolgunk volt kipakolni mindkét táska tartalmát, már-már készülve a lista írásra, hogy mi minden hiányzik. De végre egyszer pozitívan csalódhattunk sarlókalapácsos barátainkban és az utolsó koszos bugyi is benne volt a csomagunkban, még ha rettenetesen hanyagul és össze-vissza bepakolva is.
Összehasonlításképpen azért gyorsan idebiggyeszteném a végére, mielőtt valaki azt gondolja, hogy egy 5 csillagos hotelre számítottunk a fedélzeten, hogy tavaly egy arab légitársasággal repülve ugyanezt a távot az 5 és 6 órás repülőutak alatt minimum két-két főételt és közöttük pedig 2-3 nassolni valót szolgáltak fel alapból, ezenfelül ha bármikor bármelyik utas - akár még a reptéren a földön az álló gépen - kért valamit, azt maximum 10 percen belül megkapta. Most a 9 órás utazás alatt két főételt kaptunk és ezenfelül maximum innivalót hoztak, de leginkább azt is csak külön kérésre. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az arab légitársaság fedélzetén sört, bort és töményeket is lehetett kérni, míg az orosz gépen semmiféle alkoholt nem szolgáltak fel.
Elhagyott csomagban pedig még sosem volt részünk, de láttunk már rá ismerősi körben példát, hogy ezt kulturáltan is el lehet intézni, helyes kis kárpótlás eldobhatós ajándékcsomaggal, benne mindenféle aprósággal és az elhagyott csomagot is ki lehet szállítani egy nagy zacskóban, hogy véletlenül se legyen koszos, ha esetleg a szállítónak eszébe jutna egy tócsába beledobni.
Repkedünk mi még jobbra balra, nem is kérdés. De nagyon-nagyon olcsónak kell annak a jegynek lennie náluk, hogy újra őket válasszuk. Egy próbát mindenesetre megért. :)
