Hajtottam hazafelé épp egyedül a Ya Nui Beacről, amikor egyszer csak néhány döccenés és rángás után az előttem haladó motor megállt a sáv közepén. Megálltam Én is, egyből mondja hogy hát kiszáradt a vasparipa, majd holnap hoz bele benzint. Kérdeztem elvihetem-e, örült neki, de nem lepődött meg. Letolta az útról a motorját, letámasztotta, gyorsan felült mögém és már mentünk is, pár perc múlva otthon is volt, még útba is esett nekem is.

Amúgy nem kapaszkodott, mivel bal kezében a (nem összecsukott) horgászbot volt a kezében, jobban a vacsora egy zsinóron. :)

Úgy néz ki, itt ez tényleg ennyire természetes, barátságos ha valaki bajba kerül, legyen az ilyen piszlicsáré is.

Svéd barátunktól megívást kaptunk sms-ben egy esti összejövetelre, sörözésre. Gondoltuk, hogy egy kör sms-t küldött európai barátainak és egy iszogatós, beszélgetős estét tervez. Legalábbis mi ennél többre az sms alapján semmiképpen sem gondoltunk, így nem is vettük túl szigorúan a 7 órás kezdést, hiszen egy sörözésről nem lehet elkésni:)

Megérkezésünkkor azonban az egész terasz tele volt, mindenki épp vacsorázott miközben kellemes élő zene szólt. Vendéglátunk - Jurgen - egyből a fejünkbe nyomott egy-egy hatalmas party sisakot, Happy Birthday felirattal. Még mindig homály fedi, hogy kinek is volt a születésnapja, ha egyáltalán volt valakinek. :) Mindenesetre beljebb vezetett minket, mutatta a szépen megterített asztalt, hogy fogyasszunk róla és még egy welcome felest is hozott - csak Lacinak. Az asztalról gyönyörű 10-15 cm-es homárok kacsintottak ránk szimpatikus kagylók társaságában. Nem készültünk ilyen fogadtatásra, így a fényképezőgépet a szálláson hagytuk, szóval képet sajnos nem tudunk erről mutatni, de nagyon gusztusosan nézett ki. :) Pont délelőtt beszéltünk róla, hogy majd beülünk valahová egyik nap homárt enni, mert még sosem ettünk, így nagyon meg is örültünk ennek a megterített asztalkának. Igazán ízletes kis party étel. :) Egy kedves pár a Fülöp-szigetekről szépen gitározott és énekelt, így a hangulat is kellemes volt egész este. Jurgen azt mondta, hogy hívott még több kisgyerekes családot is, ők azonban sajnos nem jöttek el. Így egész este csak az ő kisfiával, Léóval játszott kettesben Berci, kifejezetten jól érezte magát ő is. Autóztak, ugráltak, táncoltak, szóval édesen elvoltak egymással. Sőt, most először megszólalt Berci is angolul. Búcsúzáskor az integetés és puszidobálás mellé még mondta is Léónak, hogy "bájbáj". :)

Távozáskor egészen meglepett minket a számla végösszege, majdnem 8000 Ft-nak megfelelő összeget mutatott fel Jurgen egy számológépen. Számítottunk rá, hogy azért a homárt nem teljesen ingyen kínálják, mint a legutóbbi születésnapi bulin múlthéten a thai konyhát egy másik bárban, de azért csak valami jelképes összegre számítottunk. De alapvetően nem utalt rá sem a meghívó sms-ben, sem érkezésünkkor, hogy ez egy drága all-you-can-eat party lenne, így meglepő volt a számla végösszege, mely nyilvánvalóan nem csupán az elfogyasztott söröket és Berci üdítőjét tartalmazta.

Másnap Laci visszamotorozott egyenlíteni a számlát - nem szoktunk ilyen összegű készpénzt magunknál hordani itt, maximum 2000-2500 Ft értékben fogyasztunk egy étteremben, ha kérünk három főételt és három innivalót -, ekkor már érezhetően cikinek érezte Jurgen, hogy nem szólt nekünk előre az ételért cserébe fizetendő összegről, így nem is engedte végül a teljes számlát kifizetni. A felesége pedig még egy piskótatekercset is küldött ajándékba Bercinek.

Így összességében kifejezetten jó buli volt, bár a fizetés miatt van némi furcsa érzés bennünk, nem teljesen világos, hogy mik is a szokások errefelé. :)

Laci délutáni kényszer munkahelyére visszamentünk este, ahol a tulajdonos néni ünnepelte születésnapját. Nem tudjuk hanyadikat, a tortán tíznél több gyertya nem volt, de valószínűleg 50 felé járhat már. Ebből az alkalomból szívesen láttak mindenkit aki arra tévedt, egyáltalán semmiféle zártkörű party jellege nem volt.

Az ünnepeltnek papírpénzek lógtak a nyakában, ennek okára nem derült fény számunkra.

Lufikkal díszítették fel még délután a helyet, így messziről ki lehetett szúrni, hogy ott bizony valami szokatlan esemény zajlik, ehhez mérten körülbelül tele is volt a hely. A kerthelyiségnek kinevezett kavicsos előtérben - ami egyéb napokon inkább csak motoros parkoló funkciót tölt be - néhány üres asztal ugyan még volt, de ezeket kifejezetten csak a mai estére állították szolgálatba. Élő zene címszó alatt itt is egy helyi bácsika tolta szintetizátorral az ismert és kevésbé ismert angol pop dalokat, egészen vállalható színvonalon. A biliárdasztalon pedig megterített svédasztal várta a vendégeket - ingyen. Akadt rajta mindenféle helyi finomság. Fasírt golyó, sült csirkecomb és krumplisaláta ami különösebben meglepő volt, hiszen ezeket máskor étlapon nem láttuk még, valószínűleg ez a helyi hidegtál kínálat. Egyébként  leves, rizs, zöldségek, thai bazsalikomos csirke ragu és gyümölcsök volt a választék. A torta pedig meglepően ehető volt európai szemmel is, pedig az itteni süteménynek kinéző édességektől már tavaly megtanultam távol tartani magamat.

A személyzet aranyosan ki is volt öltözve eme jeles eseményre, körberajongták az összes vendéget - főként fehér idős bácsikák, thaiok nem sokan voltak, érezhetően csak néhány közelebbi barát vagy családtag. Bercinek is egyből hoztak játékot, akartak volna barátkozni vele, de ő még mindig nem tudja hova tenni ezt a hirtelen közeledést. Alig egy óra múlva már az egyik leányzónak egy puszit sikerült nyomnia az arcára - ezzel be is zsebelte 2.5 évesünk élete első rúzsfoltját egy huszonéves thai leányzótól. :D Mondjuk kapott egy kisebb monoklit szegény leányzó érte, szóval Berci annyira nem díjazta a dolgot.

by Laci: A vége felé amikor csináltam néhány képet, közvetlen utána az ünnepelt mondta hogy "relax", "take it easy", "feel free" meg hasonlókat, nem is nagyon tudtam mire venni, gondoltam über tapintatosan megkért rá, hogy ne fényképezzek. Ezt próbáltam is tényként kezelni és elrakni a gépet, amikor oda jött Ágihoz is, aki épp Bercit etette a tortával, korábban se fényképezett, és pont ugyanilyeneket mondott neki, majd elment. Érthetetlen.

Ittlétünk alatt először beültünk egy kocsmába. Otthon se áll távolt tőlünk a gondolat, hogy kisgyerekkel együtt bemenjünk egy barátságosabb, nem túl késdobáló jellegű vendéglátóipari egységbe meginni 1-2 korsó sört barátokkal. Azonban egy ismeretlen helyre való véletlenszerű betévedés előtt én egy nagy adag apró játékkal és mesekönyvvel tankolom fel magamat, bízva abban, hogy akár 1 teljes órát is ott tudunk maradni a kis örökmozgónkkal az asztalnál.

Itt erre igazán semmi szükség sincsen, ugyanis a sok turista miatt teljesen fel vannak készülve a gyerekes családokra, ahol anyuka és apuka szeretne picit lazítani. Ezért sok személyzettel üzemelnek, még így az esős évszakban is, amikor annyira nem divat ide jönni nyaralni. Ez egyébként is külön becsülendő, hogy a főszezonon kívül sem látni bezárt vendéglőket a parton, pedig tényleg alig lézeng néhány turista az éjszakában.

Egy nem is túl nagy kocsmába tértünk be, ahol 20-25 embernél többre szék se nagyon volt, rajtunk kívül 5 vendég ült bent, mégis 8 fő állt a pultban. Amint Berci picit elkezdett izegni-mozogni gyűltek köré, hogy hívják játszani, kerültek elő a pultból a mindenféle játékok. Nem kell komoly dolgokra gondolni, jenga, bingo, tic tac toe, papír és ceruza. Eléggé leharcolt állapotban, de a célnak természetesen megfelel és így a vendégnek sincs az az érzése, hogy egy hatalmas családi kinccsel játszik a csemetéje. Egyszerűen apró kedvességek, amik sok sok szabad percet adnak a szülőknek.  A kis félénk totyogónk azért egyedül nem mert játszani akárkivel, de az ölünkben vagy a pultban ülve nagyon hosszan játszott bingot az egyik lánnyal.

Egy amerikai család is volt a kocsmában, 6 és 9 éves lányokkal, őket a személyzet tanította biliárdozni míg anyu és apu sörözött. Később pedig egy kedves idős házaspár is betért, akik egyből leszólítottak minket, hogy magyarok vagyunk-e, egészen meglepődtünk hiszen nem szokták tudni honnét jöttünk, idén mindenki oroszoknak néz minket. Ausztriában a határ mellett laknak, így nem csoda, hogy ők felismerték a magyar szót. :)

A pult átjárható volt, nem elszeparált, bárki bemehetett tenni venni. Nem is ott voltak az italok, inkább egy nagy köralakú asztalra hasonlított. Ráadásul középen volt egy gyanús rúd, aminek a tetején egy harang fogadta az ember fiát ha fel akart jutni. Nem tudjuk miért volt jó, de nekifutottunk mi is, a vendégek meg hangosan szurkoltak. Nekem nem sikerült, de Laci szigorúan önerőből feljutott. ( by Laci: Csúszott ám, nagyon :D )

Ha valaki ismer otthon is ilyen kocsmát, ami egyben bébiszitter szolgáltatást is nyújt ne tartsa magában, törzsvendégek leszünk. ;)

Ráadásul van WiFi, Lacit szívesen látják napközben dolgozni, neonomádkodni. Szóval kanyarodunk még arrafelé... :)

Végre lejutottunk az Indiai-óceán partjára fürdeni is, nem csak sétálni. Berci a hajókat már jól kiszúrta magának előző nap, mikor lementünk sétálni, de nem teljesen fogta fel szerintem, hogy ebben a hatalmas vízben mi fürdeni is fogunk, hiába mondtam neki. Igazából a szálláson a medencéből kellett kirángatni, hogy menjünk már le a nagybetűs Beach-re, de azért néhány perc kergetőzés, fenyegetőzés, alkudozás után sikerült rávenni, hogy öltözzünk. Így végül a nagy fenyegetésnek számító "akkor csak anya és apa megy, te nem tudod meg milyen van ott" után sikerült elindulni egy nagyon szép kis strandra. Tavaly én is itt mártóztam meg életemben először óceánban - jól meg is lepődtem, hogy mekkora hullámok vannak - és egyébként is egy gyönyörű kis öböl, sziklával az egyik, kis dombbal a másik oldalán, szemben pedig egy pici szigettel. Főidényben valószínűleg sokan vannak itt, de egy eléggé jól eldugott kis vadregényes öbölről van szó.

Amikor leértünk épp egy esküvői fotózás nyomait pakolták el - próbálták a menyasszonyt abroncsostul betuszkolni egy minibusz hátsó ülésére. De egyébként is fényképező turistákból több volt, mint pancsoló emberekből. Ezt őszintén nem igazán értettem, hogy az amúgy 85%-os páratartalom, 35 fokos hőmérséklet mellett elviekben nyaraló embereket mi késztet délután 5kor arra, hogy felöltözve fotózzák a vad idegen strandoló embereket a parton. Mindenesetre a kis szőkeségünk hamarosan az összes helyszínen lévő turista kedvenc képalanya lett - főleg kínai turisták voltak a parton. Kis totyogónk egyből futott a hatalmas hullámok felé, imádta ahogy a hullámok mossák a lábát, és egyre beljebb és beljebb merészkedett a kezünket fogva, végül az apukája ölében kikötve. Jó 20-30 percet hullámfürdőzött hangos kacajok és sikítások közepette, érdekes módon még a sós víz íze sem különösebben zavarta, illetve a szemébe fröccsenő vízhez sem volt semmiféle negatív reakciója, pedig számítottunk rá. Végül alig lehetett kikergetni, némi homokozással, kagyló és korall maradvány gyűjtéssel sikerült csak méterről méterre kifelé csalogatni. Azonban leleményes kölyök, mindig visszafutott, amint lehajoltam 1-1 kagylóért. Így további 20 percet igényelt az óceánból való kikergetése és további 10 percet a felöltöztetése - hiszen igazán jó totyogóhoz méltó módon folyamatosan vissza akart szaladni a vízbe. Biztosan megyünk holnap is, remek élmény volt Bercinek és nekünk is :)

Utána még betértünk 1-1 sör kedvéért a már megszeretett kis svéd-thai fúziós étterembe, ahol mi sok információval lettünk gazdagabbak, hála a svéd tulajdonosnak. Berci pedig jót játszott ismét a kisfiával, Léóval. Igazából inkább csak egymás mellett játszottak, de azért cukik voltak. :) Az anyukája pedig egy tonna strandra való játékot nyomott a kezünkbe, mikor mondtuk, hogy holnap is szeretnénk menni. Igazából reméltük, hogy csatlakoznak, de mint mondta ők nem szeretnek lemenni a kicsivel.

Alig több mint 24 órája szállt még csak le a repülőgépünk, de Bercinek már is van egy édes játszópajtása. Nagyon helyes, szintén 2 és fél éves kis srác a közeli étteremből, ahová első este beültünk enni, majd ma is oda mentünk ebédelni.

Az étterem a helyi szokásokhoz igazodva egyben a család lakhelye is, a földszint egy étterem, az udvaron és bent is le lehet ülni, fent pedig ők laknak. Azzal hirdeti magát az étterem, hogy svéd ételt is árulnak, valóban szerepel a thai ételek mellett svéd húsgolyó is az étlapon. Hiába, az IKEA mindenhová elvitte a húsgolyók birodalmát. :) A mai ebéd alkalmával kiderült ennek a miértje is, hiszen a thai néninek -aki egyben gondolom a tulaj, üzletvezető és szakács is - egy svéd bácsi a férje. Így az étteremben a TV-n éppen svéd híradó ment, egyből tudták azt is, hogy hol van Magyarország, Budapest. Sőt, egy kedves helyi bácsi az étteremben egyből meg is csillogtatta magyar tudását, valóban meglepve minket, egészen szépen kiejtve mondta, hogy "köszönöm".

Kérés nélkül egyből hozták az etetőszéket - otthon a legnagyobb éttermekben is mindig külön kell szólnunk - és mindenféle kisautót elé raktak, hogy ne unatkozzon, majd mellé ültették a saját kisfiúkat is. Ez egyrészről nekünk is nagy könnyebbség volt, hiszen nem kellett nekünk szórakoztatni Bercit, eljátszott a neki ismeretlen játékokkal, másrészről legalább elkezdhetett Berci is ismerkedni a helyzettel, hogy bizony nem sokra megy az otthon elsajátított kommunikációval. Hozzáteszem, hogy a játék kölcsönkérés a játszótéren otthon is csak annyiból állt egyenlőre Bercinek, hogy ha kinézett egy homokozólapátot, akkor hozzám futott, elmondta mit szeretne, és odavonszolt, hogy anya segíts. Szóval azért más gyerekekkel alapvetően otthon sem túl szószátyár típus. Ahogy biztattuk azért szépen feltalálta magát, hogy mutogatva, anya segítsége nélkül is sikerülhet játékot cserélni a kisfiúval.

Rendeltünk Bercinek is egy teljes adag pirított rizst marha hússal, egészen elképesztő mennyiséget evett belőle, majd a tulajdonos a saját gyerekének főzött ételből is hozott neki egy adaggal, ezt is szinte teljesen felfalta (tojásos rizs) végül egy joghurt-krémtúró szerű desszertet is kapott, ezt is szinte teljesen megette. Szerintem még nem láttam ennyit enni ebédre a fiamat, csak a bölcsiből hallottam hírét, hogy nagyon sokat szokott enni.

Az ebéd után aztán még több játék került elő, nagyon nehezen sikerült rábeszélni, hogy induljunk vissza a szállásra. Még egy barbie babát is kapott ajándékba - csak a távozáskor kérdezték meg, hogy kisfiú vagy lány, szegény néni irult-pirult, hogy lányos ajándékba. Otthon furcsának szoktam találni, amikor a teljesen fiús ruhákba öltöztetett gyerekemet lánynak nézik, de valószínűleg nem sok totyogó korú fehér bőrű gyereket látott még a néni, így neki elnézzük. :) Természetesen megígértük, hogy jövünk még máskor is hozzájuk hiszen azon túl, hogy Berci is jól érezte magát a konyhájuk is nagyon ízletes.