Családi kaland Phuketen

Buliztunk

2016. augusztus 14. 16:34 - Giaf

Svéd barátunktól megívást kaptunk sms-ben egy esti összejövetelre, sörözésre. Gondoltuk, hogy egy kör sms-t küldött európai barátainak és egy iszogatós, beszélgetős estét tervez. Legalábbis mi ennél többre az sms alapján semmiképpen sem gondoltunk, így nem is vettük túl szigorúan a 7 órás kezdést, hiszen egy sörözésről nem lehet elkésni:)

Megérkezésünkkor azonban az egész terasz tele volt, mindenki épp vacsorázott miközben kellemes élő zene szólt. Vendéglátunk - Jurgen - egyből a fejünkbe nyomott egy-egy hatalmas party sisakot, Happy Birthday felirattal. Még mindig homály fedi, hogy kinek is volt a születésnapja, ha egyáltalán volt valakinek. :) Mindenesetre beljebb vezetett minket, mutatta a szépen megterített asztalt, hogy fogyasszunk róla és még egy welcome felest is hozott - csak Lacinak. Az asztalról gyönyörű 10-15 cm-es homárok kacsintottak ránk szimpatikus kagylók társaságában. Nem készültünk ilyen fogadtatásra, így a fényképezőgépet a szálláson hagytuk, szóval képet sajnos nem tudunk erről mutatni, de nagyon gusztusosan nézett ki. :) Pont délelőtt beszéltünk róla, hogy majd beülünk valahová egyik nap homárt enni, mert még sosem ettünk, így nagyon meg is örültünk ennek a megterített asztalkának. Igazán ízletes kis party étel. :) Egy kedves pár a Fülöp-szigetekről szépen gitározott és énekelt, így a hangulat is kellemes volt egész este. Jurgen azt mondta, hogy hívott még több kisgyerekes családot is, ők azonban sajnos nem jöttek el. Így egész este csak az ő kisfiával, Léóval játszott kettesben Berci, kifejezetten jól érezte magát ő is. Autóztak, ugráltak, táncoltak, szóval édesen elvoltak egymással. Sőt, most először megszólalt Berci is angolul. Búcsúzáskor az integetés és puszidobálás mellé még mondta is Léónak, hogy "bájbáj". :)

Távozáskor egészen meglepett minket a számla végösszege, majdnem 8000 Ft-nak megfelelő összeget mutatott fel Jurgen egy számológépen. Számítottunk rá, hogy azért a homárt nem teljesen ingyen kínálják, mint a legutóbbi születésnapi bulin múlthéten a thai konyhát egy másik bárban, de azért csak valami jelképes összegre számítottunk. De alapvetően nem utalt rá sem a meghívó sms-ben, sem érkezésünkkor, hogy ez egy drága all-you-can-eat party lenne, így meglepő volt a számla végösszege, mely nyilvánvalóan nem csupán az elfogyasztott söröket és Berci üdítőjét tartalmazta.

Másnap Laci visszamotorozott egyenlíteni a számlát - nem szoktunk ilyen összegű készpénzt magunknál hordani itt, maximum 2000-2500 Ft értékben fogyasztunk egy étteremben, ha kérünk három főételt és három innivalót -, ekkor már érezhetően cikinek érezte Jurgen, hogy nem szólt nekünk előre az ételért cserébe fizetendő összegről, így nem is engedte végül a teljes számlát kifizetni. A felesége pedig még egy piskótatekercset is küldött ajándékba Bercinek.

Így összességében kifejezetten jó buli volt, bár a fizetés miatt van némi furcsa érzés bennünk, nem teljesen világos, hogy mik is a szokások errefelé. :)

Szólj hozzá!

Foodporn vol.2

2016. augusztus 14. 14:55 - lazly

Egész hamar összejött a második részre való. :) Első rész itt.

img_9175_9179.jpg

Elsőként egy kis gyorskaja. Ez nagyjából az otthoni kockaleves (értsd Smack leves) poharas verziója, így még egy tányérod se kell hogy legyen. Hostelezések alatt jó hasznát vettük korábbi utakon. :) Nagyon nagy kínálat van az ízekből, de azért alapvetően egy séma az ízük.

img_9137.jpg

Ági serpenyőjébe ugrottak ezek az aranyos kis rákok a minap. :) Azóta már egyszer Én is sütöttem, kitanultuk a pucolást is, de így is teljesen rendben van.

img_9139.jpg

Üvegtésztával tálalva.

img_9143.jpg

Noodle disznóval, finom édeskés szószban. Bercinek nagyon ízlett. :)

img_9976.jpg

Pad Thai az egyik közeli kedvenc helyünknél. 500 forintért mérik ezt a tányért, mint látható elég gazdagon van megrakva, kis seafoodal. :) Még egy cuki kis polip is volt benne. Nem mondom hogy megunhatatlan, de még nem sikerült. :)

img_9251.jpg

Csak hogy ne mindig extremitások legyenek. Tojásos-zöldséges rízs a babának. :) Persze a lime itt se hiányozhat.

img_9254.jpg

Zöld curry leves garnélával. Örök kedvenc. :)

img_9256.jpg

Áginak jön be nagyon ez étek. Sült csili bazsalikommal és ez esetben épp csirkével talán. :) Jellegzetes, finom, egyszerű étel.

img_9289.jpg

Aztán Én is nekiestem a serpenyőnek. Hosszas küzdelmünk árán született ez a Thai stílusú 5fűszer leves, csirkeszárnnyal, gombával. Nagyon egyszerű, gyors, olcsó, és mindenkinek nagyon ízlett, úgyhogy a héten ezt újra fogom főzni, otthon is felkerül a menübe valószínűleg. :)

img_9287.jpg

Rizzsel tálalva. Finom, édeskés, omlós, kiszedni se lehetett úgy hogy ne essen szét a csirke. :)

img_9293.jpg

Szintén gyorskaja. Olcsón, fagyasztva árulják ezeket a gyanús gombócokat. Én megfőzöm mint a virslit és elcsócsálom kis szójaszósszal, de amúgy erős a gyanú hogy ez bizony levesbetét lenne, mint nálunk a májgombóc.

img_9981.jpg

Egy fűszeresebb, vadabb változata Ági szeretett sült chilijének, bazsalikom levélkékkel, ezúttal Garnélával. :)

Most kicsit ráuntam, úgyhogy kicsit nagyobb kihagyással, de lesz majd harmadik rész is. :)

2 komment

Barátságos elhagyott beach, felülről

2016. augusztus 12. 16:44 - lazly

A partszakasz melletti egyik kis buckára felbandukoltam, onnan készült a kép. A furcsa színek, stb azért, mert már nagyon szürkület volt, és kompenzálni kellett, de szerintem így is menő. :) A part kb felénél a kis fekete potty, na az Ági és a baba :)

Amúgy a beach neve, ha valakit érdekelne: Ya Nui :)

Szólj hozzá!

Vallási érzékenység

2016. augusztus 11. 18:14 - lazly

Beszédes hogy angolul, és kínaiul van leírva.

Ez a legtöbb Buddhista templomban kint van a bejáratnál, mert az alapvető tiszteletet nem adják meg sajnos legtöbbször a turisták. Már az is probléma szokott lenni, (mint Európában is) hogy térdet, vállat eltakarva illik menni.

Angolul nem tudóknak röviden arról szól ez a molinó, hogy ne vegyél olyan ajándéktárgyat, lakberendezési csecsebecsét, ami ábrázolásában sérti Buddhát. Például mert le van vágva a feje. Jézus fejet nem szoktak levágva kegyeleti tárgyként árulni.

Szólj hozzá!
Címkék: vallás életkép

Játszóterek

2016. augusztus 10. 18:26 - Giaf

Budapesten megszoktuk, hogy körülbelül bármilyen irányba is induljunk el, hamar találni egy játszóteret. Persze vannak lerobbantak, szépen felújítottak, őrzöttek, elhanyagoltak. De azért 1-1 csúszdázásért és hintázásért nem kell a város egyik pontján sem komolyabb felfedezőtúrára indulnunk, előbb-utóbb szembe jön velünk egy játszótér. Ez itt sajnos egyáltalán nem így van. Bár még otthonról egy nemzetközi Facebook-os phuketi baba-mama csoportban direkt rákérdeztem a játszóterek mennyiségére, ahol azt írták vissza, hogy rengeteg szuper játszótér van egész Phuketen, minden irányban ne aggódjak ezen. Eddig ez egy jó nagy félrevezetésnek tűnik nekem, kifejezetten keresni kell és kérdezgetni, hogy merre felé találunk. Persze mi a sziget déli részén vagyunk egy kis faluban, messze a turistáknak szóló kirakat világtól. A helyi gyerkőcök eljátszanak a családi ház udvarán, nincs nagyon igényük közösségi téren felállított mindenféle játékra ahogy észrevettem. Illetve a felfedezett játszótereken se igazán helyi gyerekeket látni, inkább csak hosszabb ideig itt élő fehérek és egyéb turisták gyerekeit.

A közelünkben van egy óvoda és iskola, ott az udvaron van 1-1 nem túl nagy mászókás, csúszdás játék. Semmiféle kerítés nem választja el, így iskolaidőn kívül már voltunk is ott kipróbálni, szerencsére ez gyalogos távolságra esik a szállásunktól. Nem egy nagy szám, eléggé le is van harcolva, főleg az iskolásoknak való. Az ovisoké kissé jobb állapotban van, de a hinta már arról is hiányzik. Ebédszünetben zsúfolásig van, de iskolaidő után csak Berci és egy óvodás korú kislány volt már ott. Persze én se szerettem soha iskolaidő után az iskolaudvaron játszani, szóval megértem. :) Mindenesetre egynek jó, ráadásul a közelünkben van.

img_9221.jpg

Iskolaudvar, ez a nagyobbaknak való játszótér. Háttérben éppen harangot kongat egy monk.

A következő játszótér már motoros távolság, de ez is alig 10 perc, ezt javasolta a szállásadónk is, mint a legközelebbi játszótér. Ez egy kis tavacska közepén lévő szigeten található és én mondjuk játszótérnek se nevezném, inkább csak két ott felejtett csúszdának. Ugyanis ez az összes játék a fák között. De igazuk is van, az én fiamat is jobban érdekelte, hogy a hídról kavicsokat dobáljon a tóba, ilyen okból felesleges is lett volna túlgondolni ezt a játszótér dolgot. :) Itt már találkoztunk egy thai kisfiúval, hasonló korosztályból. De őt fényképezni hozták ki, nem is játszani.

img_8755.jpg

Kettő darab ilyen csúszdát már játszótérnek hívnak.

A harmadik és egyben a mai napig az utolsó általunk felfedezett játszótér pedig Kata Beach-en helyezkedik el, az már jó 15-20 perc motorozás a házunktól. Viszont ez egy csili-vili hiper-szuper őrzött parkban helyezkedik el. Kissé tájidegen jellege van a hatalmasnak tűnő rendezett parknak, inkább egy hotel udvarán tudnám elképzelni, de mindenesetre örülünk neki, hogy nyitott. Itt van sok mászóka, csúszda és hinta is. Szép színes, még a gumiszőnyeg is, amit betonszegéllyel a terepből jó 10 cm-re kiemelkedve körbekerítettek. Sőt, még felnőtteknek való kültéri edzőterem, bocsa pálya és esőbeálló is van, szóval ez tényleg egy igazán szimpatikus park. Mivel ez közvetlen az egyik leghíresebb strand szomszédságában van azt hittük, hogy tele lesz gyerekekkel. Azért üresnek nem mondanám, de alig 1-2 család volt bent mindhárom alkalommal, mikor ott jártunk. Természetesen turisták, de ez itt nem is lepett meg, thaiok a közelében sincsenek ennek a turista gettónak - leszámítva a part menti árusokat.

img_8850.jpgRendezett park, kerítéssel és sok kókuszpálmával.

img_8891.jpg

Minden szép, kerekített dizájn, mintha egy EU-konform játszótéren járnánk. Leszámítva az éles betonpadkát körben.

 

Szólj hozzá!

Monszun

2016. augusztus 09. 15:11 - lazly

Fél órával ezelőtt elégedetten álltunk fel a Pad Thai mellől, amikor is jött a gondolat, hogy motorozzunk fel a kilátóhoz. Ugyan már este van, de biztos szép az ilyenkor is, hát útra keltünk. Szép is volt, de vesztünkre a sötétbe nem vettük észre, hogy egy felhő ért fölénk.

Amikor elindultunk már szemerkélt, sejtettük hogy most bizony baj lesz. Baj is lett. Nem haladtunk kétszáz métert, amikor az az igazi, esős évszakos felhőszakadást ért el minket. Azonnal félreáll, két falu között voltunk, közvilágítás híján. Motoron mivel nincs vészvillogó, ezért a jobb indexet bekapcsolva (itt balratarts van) leszálltunk róla, hogy a telefont elrakjuk, tartalék esőkabátot elő vegyük, amikor is egy terepjáró gurult mellénk.

A baba épp aludt, úgyhogy nagyon jól jött, Ágiék azonnal be tudtak pattanni, Én felvettem a ponyvát és útra keltünk. Az autó végig követett, házig hozott minket. Én persze iszonyúan eláztam a kétkerekűn, dehát az már csak ilyen, a lényeg hogy a baba nem ázott csurig. Bár ugye meleg az eső, de azért ez most tényleg komoly volt.

A házhoz érve elfogadott egy 100ast (alias 800 forint), csevegtünk kicsit. Számítottunk ilyen komolyabb megázásra, és végülis három hete itt vagyunk.

Szeretném hogy egyszer Európában is legyenek olyan vendégszeretőek az emberek, hogy akkor is segítenek a szükségben, ha azt nem kérte az, akinek szüksége van épp rá. Talán majd egyszer :)

Szólj hozzá!

Chalong Wat

2016. augusztus 09. 11:02 - Giaf

Kicsit turistáskodtunk, megnéztünk egy buddhista kolostort. Sajnos kínai turisták által igencsak felkapott hely lett Chalong Wat, így sokat vesztett a varázsából a templom területére behajtó hatalmas buszok miatt. Természetesen azért így is lélegzetelállítóan szép hely a rengeteg aranyozással, kisebb-nagyobb szobrokkal és rendezett parkjával, de például egyetlen monkot sem láttunk a bent töltött másfél-két óra alatt. Érdekes módon viszont annál több eléggé hiányos öltözetű kínai turistát - akik nyilván tudták, hogy hova fogja vinni őket a busz. Erre azért készülnek már a helyiek, és a templomok bejáratánál adnak kendőt, ha a térdek vagy a váll kilóg a kedves látogató ruhájából.

img_9028_resize.JPG

Kürtő, folyamatosan égtek benne a petárdák nem kis zajt keltve. Így tartják távol a rossz szellemeket a szent helytől.

img_9036_resize.JPG

2011-ben, mikor Laci itt járt legutóbb még nem lehetett a templom területére behajtani autóval. Most sajnos a nagy buszokat is beengedik, így a templomok között is van forgalom.img_9033_resize.JPG

img_9043_resize.JPG

Az erkélyig mi is felmentünk, bár sajnos borús volt az ég picit.

img_9093_resize.JPG

Sztúpa belűről.

img_9114_resize.JPG

 

Szólj hozzá!

Foodporn

2016. augusztus 08. 12:07 - lazly

Éhes emberek, meneküljetek! :) Könyörtelen, képes lista arról, hogy néhány hét alatt mik kerültek elénk. A felsorolás foghijjas, lévén hogy szeretünk enni, és néha egyszerűen elmaradt a fényképezés. Gondoltam hogy ide beszúrok egy tovább gombot, de aztán meggondoltam magam, ennyi gonoszkodás belefér. :D

Így az első részben leves túltengés van, mert amennyire nem eszem otthon a leveseket, annyira szeretem errefelé. :)

img_20160722_133517.jpg

"Clear soup", avagy "tiszta leves", üvegtésztával, kínai kellel, tofuval, remek étek. :) Kvázi zöldségleves.

img_9131.jpg

Tészta leves csirkével. A gyanús piros rész azért keletkezett, mert már ráborítottam a szükséges chili mennyiséget, amikor szolt Ági hogy fotózni kéne. :)

img_8813.jpg

Hasonló, csak ez tojásos tésztával készült, és disznó husival. :) Utcai árustól az út mellett, mobil kis kocsibol kínálva. Remek streetfood 300 forintert, nyama. :)

20160726_185056.jpg

Ramen, erről már volt szó a plázás cikkben. Nincs is mit hozzáfűzni, továbbra is finom. :)

20160726_185020.jpg

Tom Yum Soup, avagy csípős rákleves. Szintén a plázás cikkben már láthattátok, az egyik kedvenc helyi fogásom. Tisztán kivehető a képen hogy a középső garnéla kacsint.

img_20160722_133454.jpg

Talán leghíresebb nemzeti ételük, a Pad Thai. Nagyon finom, édeskés ízű tészta, friss babcsírával, mogyoróval, frissen rácsurgatva kis lime-lé. Egész sok helyen kapni Pesten is, aki még nem kóstolta pótolja amint teheti, érdemes  :)

img_20160722_133507.jpg

Másik, ha talán nem is nemzeti étel, de tipikus az biztos. Bazsalikomos disznó, rizzsel. Átütő bazsalikom íze van, nagyon jellegzetes, szeretjük, de nekünk valahogy nem a kedvenc.

img_8744.jpg

Út széli pótkocsis motorról vett csirkecomb. A pótkocsi maga grill volt, azon ezek a gyanús, tűz vörösre pácolt gyanús husik füstölögtek szerényen. Lehetetlen volt ennél elfogadhatóbban lefotózni, vagy csak éhes voltam, passz. Édeskés marinád van amúgy rajta, kivételesen nem csípős étek.

img_8411.jpg

Ezt bizony jómagam ütöttem össze pár napja. Curry, csirkeszárnyakkal. Pesten is megfőzöm alkalom adtán, de itt frissebb, olcsóbb az alapanyag. Mint nálunk a leveszöldség, úgy itt az ebbe való zöldségek vannak előre tálcán összeválogatva. :) Ha valaki kérne receptet kérjen, adok, de ez a post most nem erről szól. :)

img_8553.jpg

Ezt a szimpatikus halacskát szintén egy utcai, bár fixen kitelepült árustól vettük, a halpiac mellett. Fűszerként még sütés elött egy kis citromnád van áthúzva rajta, nagyon kellemes ízt ad neki. A szósz jár hozzá elvitel esetén, kellemes csípős-sós lé.

img_8695.jpg

Desszertként egy kis sült fagyi, mézzel átcsurgatva.

img_9023.jpg

Leöblíteni ezt a sok fogást pedig ezzel a kevéske kókuszvízzel lehet, egészség! :) Rágó a méretarány kedvéért. 10 percig gyilkoltam a bicskámmal mire sikerült bele erőszakolni a szívószálat, de megérte. :)

Mára ennyi, lesz még ilyen poszt ha értelmezhető mennyiségű fotó gyűlik össze. :)

Szólj hozzá!

Gányolt pótkocsis robogón néhány tucat kiló petárda, szigorúan szakrális okokból

2016. augusztus 07. 19:15 - lazly

Legalább biztos lehet benne, hogy áldás kíséri útját.

Ez a járműtípus amúgy jellemző, piacra, ide oda járnak ezzel, iskolába sok gyereket vinni, meg vannak a spéci verziók, amikor például egy grill plató, jegeskávé készítő pult, mindenféle portréka eladása a cél. Ilyenkor csak megállnak vele, és oldal irányban ráül az ülésre. Egyszerű és nagyszerű! :)

Szólj hozzá!

Hullámok

2016. augusztus 06. 12:21 - lazly

Ma szépek voltak nagyon a hullámok. Mindenki a búvárkodásba szerelmes, engem sose vonzott. Divingolni voltam egyszer (szabad tüdős merülés), pár óráig le is kötött, jó buli tényleg, de kb ennyi. Lehet majd változik a véleményem, de nem valószínű a közeljövőben.

Ellenben ma spontán sikerült ráéreznem egy hullámra, és ráfeküdni, életemben először. Pillanatok alatt felkapott, nagy sebességgel vitt vagy 20 métert majd könnyedén elengedett. Fantasztikus érzés volt, lehet a következő két hónapomat el fogja vinni hogy kitanuljam ezt a tudományt, persze immár egy deszkával és nem megfeszített háttal. :) Rá húsz percre sikerült mégegyszer, kevésbé szépen de az se volt rossz. :)

Itt a hullámok kb másfél - két méteresek úgy nagy átlagban. Ez nem a viharos tenger, csak úgy az alapértelmezés. Ha a bokámig ér, kb 10-30 centis a víz, és pont jön a hullám ami pont felettem törik meg, az bőven a fejem felett csap át. Nem tudom megunni.

Szólj hozzá!

Születésnapi buli

2016. augusztus 05. 19:38 - Giaf

Laci délutáni kényszer munkahelyére visszamentünk este, ahol a tulajdonos néni ünnepelte születésnapját. Nem tudjuk hanyadikat, a tortán tíznél több gyertya nem volt, de valószínűleg 50 felé járhat már. Ebből az alkalomból szívesen láttak mindenkit aki arra tévedt, egyáltalán semmiféle zártkörű party jellege nem volt.

img_8849.jpgAz ünnepeltnek papírpénzek lógtak a nyakában, ennek okára nem derült fény számunkra.

Lufikkal díszítették fel még délután a helyet, így messziről ki lehetett szúrni, hogy ott bizony valami szokatlan esemény zajlik, ehhez mérten körülbelül tele is volt a hely. A kerthelyiségnek kinevezett kavicsos előtérben - ami egyéb napokon inkább csak motoros parkoló funkciót tölt be - néhány üres asztal ugyan még volt, de ezeket kifejezetten csak a mai estére állították szolgálatba. Élő zene címszó alatt itt is egy helyi bácsika tolta szintetizátorral az ismert és kevésbé ismert angol pop dalokat, egészen vállalható színvonalon. A biliárdasztalon pedig megterített svédasztal várta a vendégeket - ingyen. Akadt rajta mindenféle helyi finomság. Fasírt golyó, sült csirkecomb és krumplisaláta ami különösebben meglepő volt, hiszen ezeket máskor étlapon nem láttuk még, valószínűleg ez a helyi hidegtál kínálat. Egyébként  leves, rizs, zöldségek, thai bazsalikomos csirke ragu és gyümölcsök volt a választék. A torta pedig meglepően ehető volt európai szemmel is, pedig az itteni süteménynek kinéző édességektől már tavaly megtanultam távol tartani magamat.

img_8825.jpg

img_8834.jpg

A személyzet aranyosan ki is volt öltözve eme jeles eseményre, körberajongták az összes vendéget - főként fehér idős bácsikák, thaiok nem sokan voltak, érezhetően csak néhány közelebbi barát vagy családtag. Bercinek is egyből hoztak játékot, akartak volna barátkozni vele, de ő még mindig nem tudja hova tenni ezt a hirtelen közeledést. Alig egy óra múlva már az egyik leányzónak egy puszit sikerült nyomnia az arcára - ezzel be is zsebelte 2.5 évesünk élete első rúzsfoltját egy huszonéves thai leányzótól. :D Mondjuk kapott egy kisebb monoklit szegény leányzó érte, szóval Berci annyira nem díjazta a dolgot.

by Laci: A vége felé amikor csináltam néhány képet, közvetlen utána az ünnepelt mondta hogy "relax", "take it easy", "feel free" meg hasonlókat, nem is nagyon tudtam mire venni, gondoltam über tapintatosan megkért rá, hogy ne fényképezzek. Ezt próbáltam is tényként kezelni és elrakni a gépet, amikor oda jött Ágihoz is, aki épp Bercit etette a tortával, korábban se fényképezett, és pont ugyanilyeneket mondott neki, majd elment. Érthetetlen.

Szólj hozzá!

Apróságok

2016. augusztus 04. 09:40 - lazly

  • Amikor először a vidéken jártam, 5 éve akkor mindenki azt hitte, hogy franciák vagyunk, hisz fehér ember mi más lehet, nincs kérdés. Most orosznak hisznek.
  • A borotva hab lime illatú, rá is van írva, de akkor is szüreális.
  • Sokadik boltban találtam csak aftershavet, azt is egy óriási plázában, és ott is csak 4 féle volt, amiből kettő valami gyógyhatású cucc, dúsított urániummal vetekedő árban. A másik kettő meg olyan amilyen, a semminél jobb.
  • Egy vízforraló és egy indukciós lap egész korrekt mód kivált egy mikrót.
  • Thaiföldön a billiárd golyók egyszerűen kisebbek.
  • Láttam egy koedukált WCt az egyik étteremben. Egész nagy étterem volt. Lehet csak nekem furcsa, de nem rémlik hogy valaha láttam volna közillemhelyet így, max a nagyon nagyon kicsi helyeken, ahol csak egy WC van. De itt volt vagy 6. Mindenesetre meglepett.
  • Minden testápolóba, naptejbe stb stb fehérítőt raknak. Ez olyan mint nálunk a barnító, de mivel Én nem akarok fehéredni, nehogy átlátszó legyek, ezért vigyázni kell mit vesz az ember.
  • A kukák, mármint a nagy gyűjtők amit elvisznek szép szabványos, hasonlóan nálunk. Ám hiába, mivel nincs rajta akaszkodó vagy bármi, ezért beáll mellé a kocsi, és néhány markos legény felborítja, kézzel.
  • Svéd barátunk megerősítette, hogy rendszeresen robbannak fel a trafók a környéken.

Ez kicsit hosszabb lesz:

  • Alapvetően van egy minden de minden ráér érzésem általában. :) Van amiben nagyon gyorsak, pl egy étteremben (értsd: út menti kifőzde) annyira pörögnek, hogy nagyjából csak akkor van esély arra, hogy nem áll türelmetlenül fölötted a pincér hogy rendelj már valamit, ha már akkor tudod mit kérsz amikor beléptél. Boltok is jó gyorsak. Ezzel szemben nagyon erős kontraszt ha bármi másról van szó, mint az ennivaló.
    Az ajtó javításra (értsd: szétverésre) két órát vártunk. A motorral van egy két problémám (valaki berhelt a zárral), szombaton ígérték hogy rögtön megnézik. Még nem értek ide, mindig holnap jönnek. Múlthéten tönkrement a medence forgatója. hétfőre mondták az ujjat, de így csütörtökön még nem ért ide. Már a használhatatlanságig koszolódott, néha próbálják tisztítani, de úgy számoltam kb 100 tonna víz van benne, nyilván gépesítés nélkül reménytelen.
    Jelenleg van időm, lényegtelen. De nem tudom hogy hosszútávon ez a "még ráérünk arra még" dolog idegesít, vagy belesimul az ember.
Szólj hozzá!

A bezárt ajtó esete a thai ezermesterrel

2016. augusztus 03. 18:12 - Giaf

Ma délelőtt 11-től úgy délután 5-ig esett az eső. Igazi monszunt láthattunk. Thai szállásadónk, Bee már két napja mondta is, hogy jön a tél. Azért izgalmakban így a négy fal között is volt részünk. :)

A fürdőszobánk ajtaját sikerült totyogónknak úgy bezárni, hogy nem tudtuk többet kinyitni. Szerencsére kívülről, így nem rekedt bent. Jó kis amerikai típusú ajtógombos zár, belül elforgatta Berci, majd jól nevelt kisfiúhoz méltán bezárta maga után ahogy kijött a fürdőből. Szóltunk is egyből, hogy orvosolják a problémánkat, mégse jó dolog fürdő nélkül létezni.

Kis idő múltán jött is egy jó ember, akinek először csak a sziluettjét láttuk meg a medence túlpartján. Sötét esőköpenyben egy közepesen nagyobb termetű thai férfi, egyik kezében egy hosszú, keskeny, élesnek tűnő tárgyat tartva maga elé. Miután megkerülte a medencét és hozzánk ért kiderült, hogy egy darab csavarhúzó a magával hozott célszerszám. Amerikai zászló mintával a nyelén. Jó ezermesterhez méltó módon nem is tétlenkedett, egyből nekiesett a zárnak mindenféle kérdezés nélkül. Először finoman, mintha tudná a módját, hogyan is lehet szétszerelni. De nem tudta, inkább gyorsan lefeszegette és széttörte amennyire tudta. Az ajtó még mindig zárva maradt, így bevetette minden ezermester legfőbb fegyverét, a puszta testi erejét és elkezdte rugdosni az ajtót. Nem segített. További 4-6 perc alatt végül teljesen kiverte a csavarhúzóval a zárat. Majd berúgta az ajtót. Összeszedte a zár romjait és pillanatok alatt távozott. Ezalatt a nem túl halk közjáték alatt a fal túloldalán totyogónk végig aludt. Azért a szállásadónk annyit még mondott, hogy majd holnap visszajön, és tesz bele másik kilincset.

Aztán még ma visszajött. Míg mi vacsoráztunk, de azért a szállásadónk beengedte. Ugyanolyan zárat szerelt fel és kulcsot megint nem hagyott nekünk. Szerintem így folytatás következik. :(

Update by lazly: Azóta kiderült mennyibe került az eset. Átszámítva 1200 forint volt az új zár és zárbetét, de ezt is úgy írta a főbérlő hogy "mi a véleményünk, Ő fizesse vagy mi, kinek a felelőssége". Bár az összeg csillagászati, szerencsére itt a családi ezüst, megoldjuk, fizetjük mi. :) Cserébe mondtam, hogy valahogy meg kéne oldani hogy ez ne forduljon elő kéthetente, meglátjuk ebből mi lesz.

Szólj hozzá!

Hitel

2016. augusztus 03. 17:06 - lazly

Életem negyedik véndéglátó létesítményében történt meg, hogy nem kérdezik mit kérek, tudják a kedvenc söröm, és még hitelem is van. És az első, ami Budapesten kívüli, nem is kicsit. :)

Apropó tudtátok hogy Phuketnek van Svéd nyelvű újságja? :) Magyar természetesen nincs, a magyarok nem utaznak.

Szólj hozzá!

Kora reggeli séta

2016. augusztus 02. 18:53 - Giaf

Az óceán hullámaival Berci nem tud betelni, folyton kéri, hogy menjünk le megnézni. Így ma már ébredés után félkómában azzal fogadott, hogy menjünk reggelizni a partra. Próbáltam mihamarabb összeszedni magamat és elindulni vele. Azért némi kergetőzés szükséges volt, hogy ne pizsiben induljunk útnak, de végül is sikerült mindkettőnknek felöltöznie és útnak indultunk. Azzal a feltétellel, hogy sétál és nem nekem kell cipelnem. Ehhez az alkuhoz nagyon aranyosan tartotta is magát, végig a saját lábán jött, pedig nem keveset sétáltunk. :) Ez azért nem túl szokványos a mi kis totyogónknál, általában 2-3 sarokig van hitelesítve, de most hatott szerencsére a fenyegetőzés, hogy akkor azonnal haza jövünk.

Otthon is csupa izgalom a sétálás Bercivel, hiszen annyi szép kavicsot, bokrot, ugató kutyust és bogárkát lát Budapest utcáin. Phuketen viszont nekem is hasonló élményben van részem mint egy kisgyereknek. Minden bokorra rá tudok csodálkozni én is, egészen elképesztő az elhanyagolt, üresen álló telkek növényvilága. Sajnos az "Anya mi ez?" kérdésre nem is túl változatos a válasz palettám, fogalmam sincs mik ezek a hatalmas növények, de nagyon mutatósak. Hamar rájött erre Berci is, így ma már inkább azt kérdezgette, hogy "Mit fényképez anya?". :D

img_8737.JPGEz itt nem a falu vége, senki földje, erről az útról nyílik a mi apartmanunkhoz vezető út is :)

img_8733.JPG

Útmenti bozót

img_8735.JPG

Papayára tippelek, és "Ne szedd le légyszi" táblára.

img_8732.JPG

Mutatós parazita a fatörzsön.

Külön öröm, hogy végre sikerült vennem egy szalmakalapot is magamnak a sétánk során. :)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása