Svéd barátunktól megívást kaptunk sms-ben egy esti összejövetelre, sörözésre. Gondoltuk, hogy egy kör sms-t küldött európai barátainak és egy iszogatós, beszélgetős estét tervez. Legalábbis mi ennél többre az sms alapján semmiképpen sem gondoltunk, így nem is vettük túl szigorúan a 7 órás kezdést, hiszen egy sörözésről nem lehet elkésni:)
Megérkezésünkkor azonban az egész terasz tele volt, mindenki épp vacsorázott miközben kellemes élő zene szólt. Vendéglátunk - Jurgen - egyből a fejünkbe nyomott egy-egy hatalmas party sisakot, Happy Birthday felirattal. Még mindig homály fedi, hogy kinek is volt a születésnapja, ha egyáltalán volt valakinek. :) Mindenesetre beljebb vezetett minket, mutatta a szépen megterített asztalt, hogy fogyasszunk róla és még egy welcome felest is hozott - csak Lacinak. Az asztalról gyönyörű 10-15 cm-es homárok kacsintottak ránk szimpatikus kagylók társaságában. Nem készültünk ilyen fogadtatásra, így a fényképezőgépet a szálláson hagytuk, szóval képet sajnos nem tudunk erről mutatni, de nagyon gusztusosan nézett ki. :) Pont délelőtt beszéltünk róla, hogy majd beülünk valahová egyik nap homárt enni, mert még sosem ettünk, így nagyon meg is örültünk ennek a megterített asztalkának. Igazán ízletes kis party étel. :) Egy kedves pár a Fülöp-szigetekről szépen gitározott és énekelt, így a hangulat is kellemes volt egész este. Jurgen azt mondta, hogy hívott még több kisgyerekes családot is, ők azonban sajnos nem jöttek el. Így egész este csak az ő kisfiával, Léóval játszott kettesben Berci, kifejezetten jól érezte magát ő is. Autóztak, ugráltak, táncoltak, szóval édesen elvoltak egymással. Sőt, most először megszólalt Berci is angolul. Búcsúzáskor az integetés és puszidobálás mellé még mondta is Léónak, hogy "bájbáj". :)
Távozáskor egészen meglepett minket a számla végösszege, majdnem 8000 Ft-nak megfelelő összeget mutatott fel Jurgen egy számológépen. Számítottunk rá, hogy azért a homárt nem teljesen ingyen kínálják, mint a legutóbbi születésnapi bulin múlthéten a thai konyhát egy másik bárban, de azért csak valami jelképes összegre számítottunk. De alapvetően nem utalt rá sem a meghívó sms-ben, sem érkezésünkkor, hogy ez egy drága all-you-can-eat party lenne, így meglepő volt a számla végösszege, mely nyilvánvalóan nem csupán az elfogyasztott söröket és Berci üdítőjét tartalmazta.
Másnap Laci visszamotorozott egyenlíteni a számlát - nem szoktunk ilyen összegű készpénzt magunknál hordani itt, maximum 2000-2500 Ft értékben fogyasztunk egy étteremben, ha kérünk három főételt és három innivalót -, ekkor már érezhetően cikinek érezte Jurgen, hogy nem szólt nekünk előre az ételért cserébe fizetendő összegről, így nem is engedte végül a teljes számlát kifizetni. A felesége pedig még egy piskótatekercset is küldött ajándékba Bercinek.
Így összességében kifejezetten jó buli volt, bár a fizetés miatt van némi furcsa érzés bennünk, nem teljesen világos, hogy mik is a szokások errefelé. :)