Családi kaland Phuketen

Boltok

2016. szeptember 08. 18:02 - Giaf

Természetesen nem csak piacokból áll itt a világ, nem mindent piacon szereznek be a helyiek sem, vannak kisebb-nagyobb boltok eléggé sűrűn. Mivel a mi szállásunk egy kisebb halászfaluban van nem jellemzőek a közvetlen közelünkben a nagy bevásárló komplexumok, de még itt se nagyon kell 200-300 méternél többen keresgélni egy bolt után. Sőt, a 0-24 órás üzletek kifejezetten sűrűn vannak a főút mellett.

Rengeteg ház földszintjén - hasonlóan elgondolásban, mint az éttermek -  egy bolt üzemel, ezek kis családi vállalkozások, nem különösebben nagy választékkal, azonban azok egészen széles skálán mozognak. Néha még játékot vagy ruhaárut is találni, ez leginkább elhelyezkedéstől függő, óceán part közelében fürdőruha és szalmakalap mindig kapható. Nem önkiszolgáló rendszerűek általában, hanem az eladóval kell kommunikálni, akik viszonylag tudnak angolul. Árak se sűrűn szerepelnek, néha viszont egyben kocsmaként is üzemelnek, padokkal és székekkel.

A helyi kis családi boltokon túl vannak vissza térő, franchise rendszerű boltok is, ilyen a Tesco Lotus, BigC, 7Eleven és a FamilyMart. Mi ezeket térképeztük eddig fel, de ezeken kívül még vannak visszaköszönő emblémák, ezeket nem tudjuk mit rejtenek, nevüket se jegyeztük meg. Valószínűleg hasonló árukkal szolgálnak ők is.

Nagyobb bevásárlásokat Tesco-ban lehet itt a környéken intézni, aminek a logója ugyanaz, mint otthon, csak zöldben. És Tesco Lotus a teljes neve, ebből 1400 található az országban. Ebből eddig három különböző méretűt találtunk, legközelebb hozzánk a Tesco Lotus Express van, ami pontosan ugyanazt tudja, mint az otthoni. Nagyon kicsi, csak élelmiszert árulnak - eltekintve néhány szalmakalaptól, mégis csak egy tenger part melletti bolt. De friss gyümölcsöt, néhány előre kiporciózott nyers húst és szalámit is árulnak. Sőt, még sajtot is - bár Európából érkezve nem igazán nevezném ezeket sajtnak, pedig végig próbáltuk a kínálatot becsülettel. Kicsivel drágább is néhány dolog, mint a nagyobb társaiban, de a tej és a sör például nem, így a napi vásárláshoz csak idáig szoktunk menni. A parkolójában nagyjából 5-6 motornak van hely, egyébként a kedvenc filléres utcai levesezőnk padjai foglalják el a maradék helyet. Érdekesség még, hogy itt nincsen külön bejárat az árurakodáshoz, tehát amikor hoznak új árut, akkor nem igazán lehet bejutni a boltba de pikk-pakk végezni szoktak, ekkor mindenki türelmesen vár.

Valamivel messzebb van egy általunk közepes méretű Tesconak hívott példánya a cégnek, sokkal nagyobb választékkal. Itt is szinte csak élelmiszert árulnak, de már sokkal nagyobb készlettel rendelkeznek. Van friss hús pultjuk és készételeik is. A húspult külön érdekes, nem az otthon jól megszokott kiszolgálós, üvegezett konstrukció. Egyszerűen körben vannak hatalmas tálcákon, jéggel hűtve a különböző méretűre feldarabolt disznó, csirke alkatrészek és a kedves vásárló a kihelyezett csipeszek segítségével - de jobbára inkább kézzel - összeszedi amire szüksége van. Majd átadja az eladónak, aki leméri és ráragasztja az árat. Gyümölcsből zöldségből is itt már hatalmas választék van - még almát is kapni, ami itt ugyebár egzotikum, mint otthon a mangó. Drogéria részlegük is egészen nagy, de elektronikai felszereléseket, ruhaneműt és játékokat nem árulnak. Viszont egészen nagy autós és motoros parkolójuk van, ez utóbbi a sok eső miatt természetesen fedett.

Harmadik pedig az egészen nagy Tesco Lotus, itt már vannak előtte kisebb-nagyobb boltok is, mint otthon is. Sőt, egy egészen nagy méretű menza is és egy kifejezetten vállalható ízvilágú pékség, nekik a fájunk konkrétan finomabb, mint a vele szemben lévő Dunkin Donuts fánkok - és árban is jóval kedvezőbb, legutóbb 10 darabot vettünk 350Ft-ért. :) A menzán is jókat lehet enni fillérekből, bár azért inkább az éttermeket részesítjük előnyben, de itteni kedvencünk a 80Ft-os Sushi. Bent a választék már hatalmas mindenből. Az előbb említetthez hasonló, sokkal nagyobb húsos-halas pulttal, nagy zöldség-gyümölcs választékkal. Zöldségekből nagyon aranyos kis leves pakkok is vannak, de tényleg konyhakészen, megpucolva, felszeletelve és még a szükséges fűszerek, szószok is aranyos kis csomagban járnak mellé. Lényegében itt mindenféle élelmiszert megkapni, még európai alapanyagok is vannak. Játék, baba sport, ruha és elektronikai részlegük is van, hasonló színvonalban mint otthon az ilyen áruházakban. A játék és baba osztályt néztük meg tüzetesebben - a baba ruhák itt drágák, viszont mindenféle egyéb babaápolási termék és szükséges felszerelés a babakocsitól a légzésfigyelőn át a cumisüvegig megtalálható ránézésre teljesen elfogadhatónak tűnő minőségben jó áron. A játékoknál pedig vannak kifejezetten olcsó, alig pár száz forintos, kissé rosszabb minőségű, de teljesen jól használható játékok. Ezek körül általában választhat egyet magának Berci ha arra járunk, nagy örömére. Még egy se ment tönkre közülük, szóval ár-érték arányban is bőven elégedett vagyok velük. :) Parkolója is hatalmas, kifejezetten nagy bevásárlásokra van ez a bolt, így mi is csak 1-2 hetente járunk ide. Ami még említésre méltó, hogy az épület kívülről is körbe van véve boltokkal, kulcsmásoló, műanyagos mindenes, KFC és ruhabutikok.

A hátizsákos turisták által leginkább kedvelt franchise hálózat viszont a 7Eleven, ilyet mindenfelé találni, 0-24 órás nyitva tartással. 2013-as adat szerint az országban 8334 boltjuk van országszerte, egyébként pedig 56.600 az egész világon, 18 országban vannak jelen. Örömmel vennénk, ha megjelenne nálunk is. A kínálatuk egészen érdekes otthonról nézve. A szokásos üdítő-sör-mirelit szendvics-tejtermék vonalon túl árulnak sokféle készételt, melyeket helyben meg is mikróznak ha kérjük. Furcsa módon a párizsit is mindig meg akarják nekünk mikrózni, lehet nem a kenyérre szokták rátenni otthon, hanem melegen, magában elnassolnak 10 szelet párizsit az utcán? Nassolni való chips, keksz, csokoládé ügyben se lehet rájuk panasz, hatalmas a kínálat. Kis kiszerelésű samponok, tusfürdők, naptejek, szúnyogriasztó fogkrém és társai is többféle márkában kapható. De a kedvencünk mégis az, hogy tulajdonképpen minden egyéb apró cikket is árulnak, amire egy turistának szüksége lehet - mobiltöltő, sim krátya, USB kábel, elem, napellenzős sapka, kis kiszerelésű mosószer, varró készlet, körömcsipesz, szárító kötél és csipesz no meg persze a kötelezően gyerek szem magasságban elhelyezett néhány játék. Kimért üdítő, jégkása és jegeskávé is kapható, melyek önkiszolgáló rendszerűek, az ár a választott pohár méretétől függ. Néhány péksüti utánzattal is próbálkoznak, ám ezeket nem javaslom fogyasztásra, merőben eltér az otthonitól, igen kellemetlen meglepetés mindegyik a húsos vagy zselés töltelékkel. Egyedül a vajas croissant ami megközelíti az elvárt ízvilágot, de Bercinek a rózsaszínű muffin is bejött.

Az előzőhöz kísértetiesen hasonló a FamilyMart, ám valamiért nem szeretjük annyira. Ebből 1993 üzlet van országszerte, Ezek itt a közelünkben leginkább maximum pár ház különbséggel a 7Elevenek mellett találhatóak, így mi inkább ez utóbbiba szoktunk bemenni. A kínálatuk igen hasonló, de valahogy a fehér dizájnnal túl sterilnek tűnik, talán ezért se látogatjuk olyan sűrűn.

Ezenkívül a szigeten van még a BigC, nekik 697 üzletük található az országban. Ebből egy darab van a szigeten, idén még nem motoroztunk el idáig. Egyébként a legnagyobb méretű Tesco Lotushoz hasonló, nagyjából mindent árul, de tőlünk viszonylag messze van.

Összességében mindegyik boltra elmondható, hogy zacskóznak mindent, szépen különválogatva típus szerint a megvásárolt termékeket. Általában ha külön kérjük, hogy ne adjon zacskót a 2 dl-es üdítőhöz, akkor furcsán néz, és biztos ami biztos a kezünkbe nyom egy zacskót. Így egy- egy bevásárlás alkalmával 4-5 zacskót kapunk minimum, hiszen a pelenkának, üdítőnek, gyümölcsnek és a csokinak is jár külön zacskó. A 0-24 órás boltokban jellemzően kiskanalat és szívószálat is kapunk az üdítő-joghurt mellé, hiszen ezek alapvetően arra vannak, hogy az utcán elfogyassza az ember. A kiszolgálástól otthon falra másznánk, mert szépen lassan, ráérősen blokkolnak le mindent. De ugyanakkor ha sor alakulna ki, egyből nyitnak egy új pénztárat, így összességében nem lassú egyáltalán.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://totyogovalphuketen.blog.hu/api/trackback/id/tr4611671916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása