Családi kaland Phuketen

Szöcske, sáska, miegymás

2016. szeptember 04. 10:07 - lazly

Úgy döntöttem, hogy erre egy külön cikket szánok, nem kerül a Foodporn közé. Hisz a mi európai kultúrkörünk nem tekinti ételnek az ilyesmit. Pedig Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában mind mind esznek valami fajta rovart, úgyhogy lehet nem a rovar evéssel van a baj.

img_2423_resize.JPG

Ez a kép egy korábbi utamról van. Most nem csináltam, mivel ez egzotikum számba megy nem szeretik ha vásárlás nélkül fényképeznek, ma pedig sushit, és ragacsós mangót (tejberízs szerű édesség) vacsoráztam, úgyhogy nem vettem bogarat. De korábban már igen, Ági is kóstolta tavaly.

Én szeretem, remek sörkorcsolya, sós rágcsa. Erre felé úgy készítik, hogy mindenféle pácba áztatják, majd ezzel együtt megpiritják. Mindenesetre a végeredményből erre következtetek, de az is lehet fordítva teszik, előbb pirítják és utána forgatják fűszerekbe. Így vagy úgy, de kellemes pikáns fűszerkeverék alatt jó ropogós a vérállat lapul végeredményként. Foglalkoznak hangyával (ez a személyes kedvencem, valami fajta levélbe csavarva adják, mint egy torilla), mindenféle lárvákkal, csótánnyal is. Nem kóstoltam mindent végig, de amit ettem az vagy jó volt, vagy egyszer ehető, rossz semmiképp.

Ági sajnos már nem volt ilyen szerencsés, nem tudta az Európai beidegződést leküzdeni, undorral telve pedig nem lehet semmit megkóstolni. De becsületére szóljon, megpróbálta. Amúgy valószínű nemsokára úgyis magunk mögött leszünk kénytelenek hagyni ezt az undort, kényszerűségből. Itt összeszedték rendesen, ez az első cikk amit találtam a témában, lehet tovább kutakodni ha valakit érdekel, de átolvastam, lényegre törő: http://www.origo.hu/tudomany/20130309-a-rovareves-megoldhatja-az-elelmezesi-valsagot.html

Amúgy itt nem hétköznapi étel, nem kapható az étteremben sáskás ragu a rizshez. Vásári egzotikum, különleges falat amit néha néha elnassol az ember, mint nálunk a török mogyoró vagy a törökméz. Aki még nem tette, és valahol lehetősége van rá hogy megkóstolja ne habozzon. :)

Még néhány kép:

img_2400_resize.JPG

img_2401_resize.JPG

img_2398_resize.JPG

img_2405_resize.JPG

Szólj hozzá!
Címkék: étel ázsia

A bejegyzés trackback címe:

https://totyogovalphuketen.blog.hu/api/trackback/id/tr1511673506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása