Családi kaland Phuketen

Öböl a sziget másik oldalán

2016. augusztus 21. 12:17 - lazly

Hétvégére kifejezetten jó lett az idő. :) A sziget egyik kilátójából körpanorámát lehet lesni. Ez annak egy cikkelye, nagyjából kelet felé nézve.

Szólj hozzá!

Market

2016. augusztus 20. 14:56 - Giaf

Otthon is szeretünk piacra járni, de azért Ázsiában jelentősen más hangulata van egy piacnak. Tulajdonképpen mindent meg lehet rajta kapni. Tavalyi utunk során is nagyon szerettem piacozni, hiszen igen olcsón lehet ruhaneműhöz, játékokhoz, szuvenírekhez vagy akár műszaki cikkekhez jutni. No meg persze nagyon jókat lehet enni.

Ezek a piacok főként azok a helyek, amelyektől egy utazó orvos óva int minket, az európai utazási irodák pedig jó messze elkerülik. Ettől függetlenül hemzseg a turistáktól, leginkább talán nekik szól, de a helyiek is itt szerzik be a ruhatárukat. Ami pedig alapszabály, hogy kötelező alkudni. Élvezik az árusok és szó szerint megsértődnek, ha az első árat elfogadjuk. A turista pedig boldog, mert azt hiszi jó üzletet csinált, hiszen az elsőnek hallott ár feléért hozta el a kiszemelt árut. Pedig valószínűleg a negyedéért is odaadta volna egy kis plusz szájtépés és színészkedés után. Ezek a társalgások, alkudozások eléggé egysíkúak és hasonlóak.

Miután megkérdezi az ember bárminek is az árát - kiírva természetesen semmi sincs - egy mondatban darálja el az eladó, hogy ő mennyiért kívánná eladni és egyben érdeklődik, hogy mi ugyan mennyit is szeretnénk ezért fizetni. Utána indul a szokásos színdarab, miszerint ő nagyon kevésnek találja az általunk mondott árat, ekkor mi sarkon fordulunk, de ő mégis csak hajlandó a mi árunknál alig magasabb összegért odaadni csak most, csak nekünk, de ez neki már teljes veszteség, értsük meg ennél olcsóbban nem adhatja. Igazából csak rajtunk áll, hogy meddig folytatjuk. Sokszor az egész beszélgetés egy számológép kijelzőjén folyik, közös nyelv hiányában. Eléggé unalmas és fárasztó  4-5 árus végiglátogatása után ugyanazt a színdarabot előadni, így tényleg csak azzal szoktuk ezt eljátszani amit valóban meg is fogunk venni.

Egyenlőre még csak kétszer voltunk érdemben piacon, egyszer a Weekend Marketen, egyszer pedig a helyi Night Marketen. Amit tudni kell ezekről a piacokról, hogy délután négy körül nyitnak és este tíz körül zárnak, ez igencsak a vendégek számától függ. Így kis totyogónkkal jó előre be kell tervezni ezt a programot, a délutáni alvását úgy időzíteni, hogy pont előtte ébredjen fel. Nem mondom, hogy lehetetlen, de nem véletlen, hogy eddig csak kétszer jutottunk el piacra. :) Illetve én Bercivel egyszer végigsétáltam a kifejezetten turistákra építő Kata Beach-en lévő, a főút mellett fekvő piacon, de csak mert épp nem volt jobb dolgunk, nem is vettünk semmit.

A Phuket Town-ban lévő Weekend Marketen már tavalyi utunk során is megfordultunk, ez egy hatalmas területen fekvő nagyrészt fedett piac. Rengeteg ruhát, szuvenírt és remek étkezdéket találni itt. A ruhaneműk és szuvenírek árát jelentősen le lehet alkudni, néha akár fél árig, vagy még az alá is. Alapvetően szerintem magasabb árról indul minden, ha turista kérdezi. Mert árak kiírva csak ritkán vannak, azok is inkább csak alku indító összegek. A látogatók túlnyomó többsége turista volt még most, a főszezonon kívül is, de azért ez nem kifejezetten nekik szól, helyiek is vannak szép számmal, főleg az étkezde részen. Sajnos képek itt nem készültek igazán idén, kifejezetten céltudatosan fürdőruháért mentünk. Azért egy jót ettünk, ugyanabban az étteremben ahol tavaly is - nagyon meglepődött arcot vágott a szakács, mikor mondtuk, hogy tavaly is jártunk már itt. :)

A heti rendszerességgel kinyitó Night Market Rawai-on már sokkal szegényesebb kinézetű, itt valóban asztalkák, jobb esetben napernyő szerűséggel ellátva vannak felállítva, a hét többi napján ez egy üres tér ahol nyomát se látni a piacnak. Eléggé turista mentes a piac, látványosan a falubélieknek szól, angolul ne is próbáljunk kommunikálni. Meglepő módon rengeteg készételt árulnak, mintha rendes éttermek lennének, de azért az alapanyagokból jóval több van. Európai gyomornak kissé felkavaró is látni a néhány jégkockára kirakott halakat, rákokat, csirke alkatrészeket és disznó darabokat az amúgy 35 fokos melegben. Mire mi odaértünk már csak vízben úsztak, pedig a nyitás után alig 2 órával érkeztünk. De biztos megy az üzlet nekik is, hiszen különben nem lennének kint. :) Zöldségeket, friss zöld fűszereket és gyümölcsöket viszont kifejezetten gusztusosnak találtuk. A piac hátsó részében pedig ruhákat és néhány műszaki cikket árultak. Nem igazán voltunk hasra esve a kínálattól és az áraktól, de az árképzésen biztosan sokat rontott, hogy nem beszélünk thaiul.

img_0029.jpg

A Kata Beach-en lévő piac pedig látványosan elkerült a helyiek által. Tulajdonképpen strand felszerelésen és szuveníren kívül mást nem is árul. Így a főszezonon kívül látványosan kong az ürességtől is, eladókat se nagyon találni. Kifejezetten butikok sora áll egymás után, nincs is az az igazi piac hangulata. Meglepő módon nem különösebben drága, de azért minden minimum 800-1000 Ft-al drágább árról indul mint Phuket Town-ban a Night Marketen. Alkudni itt is kötelező, a már fent említett módon. Pozitívum, hogy itt az eladók legalább kivétel nélkül nagyon jól beszélnek angolul.

Szólj hozzá!

Forgalom Phuketen

2016. augusztus 20. 09:14 - lazly

HD-ben, teljes képernyőn ajánlott! Videós életkép! :)

Ez egy kis út, a szállásunk és a Kata Beach között vettem fel, Ágiékat kiraktam a játszótéren, Én meg egy bárba mentem dolgozni. :) Ezt a távot relatív gyakran megtesszük, a valóságban olyan 15 perc kb.

Majd rakok fel videót komolyabb utakról is, nem messze van egy olyan körforgalom amit youtubera csak ilyen "hűűűű, itt hogy hogy nincs baleset" cimkével szoktak feltölteni. Felülről rémisztő, belülről semmi különös. :)

Szólj hozzá!

Apróságok vol.2

2016. augusztus 18. 20:20 - lazly

  • A gyógyszerekben nincs betegtájékoztató. (Semmi különös, bedurrant a bokám, vettem rá sportkrémet.)
  • A pelenka olcsóbb mint otthon, és úgy tűnik elterjedtebb a mosható pelenka (nem a régi, tetra pelenkás, gumibugyis változat, hanem a szép mintás, patentos/tépőzáras verzió) és a hordozás is.
  • A ruhákat nem polcos ruhás szekrénybe tartják mint mi, hanem fogasos szekrényekben. De mindent, a pólókat, fehérneműt is. És ezen is szárítanak, még vizesen kerül a fogasra. Először hülyeségnek tűnt, de igazából munkában valahol ugyan ott van, hisz így a teregetés ugyan macera, de a beszedés egy pillanat műve. :)
  • Köztéri mosodák. Nincs mindenkinek saját mosógépe, viszont 2-3 utcasarkonként találni 4-5 db mosógépet kihelyezve, melyeket 150-200 Ft-ért 8-10 kg ruhát kimoshatunk magunknak.
  • Szeretnek sepregetni. Átlagosan 5-6 alkalommal sepernek fel egy nap a helyiek az eddigi megfigyelésünk alapján. Amolyan pótcselekvés lehet ez náluk, mert sokszor a semmit söprögetik.
  • Kisebb - nagyobb műanyag játékok fillérekért kaphatóak. Nem túl nagy minőség ugyan, de átszámítva 300-400 Ft-ért például már egész készlet kisautót lehet kapni útjelzőtáblákkal együtt. Nem sok értelme volt elhozni otthonról 15 db kisautót. :)
  • A fagyi állaga egészen más, nagyon habos, mint valami cukrászsütemény. De finom. :)
  • Miután megmondjuk Berci nevét mindenki megkérdezi, hogy lány-e, valószínűleg van hasonló hangzású lány név náluk.
  • Ventilátort kapcsolnak maximum fokozaton, direkt ránk irányítva bármelyik étterembe is ülünk be. Ahogy észrevettük minden nyugati turistával ezt csinálják, de kisgyerek miatt ez sosem maradhat el nálunk. Általában amint félrenéznek sunyiban alacsonyabb fokozatra állítjuk.
Szólj hozzá!

Kagyló múzeum

2016. augusztus 16. 11:50 - lazly

Bizony, ilyen is van. :) A szeszélyes időjárásban törtük a fejünket hogy merre felé kanyarodjunk, amikor Ági eszébe jutott hogy 1-2 kmre van egy ilyen, és egész tűrhető áron lehet megnézni. Arra kanyarodtunk hát, és egy nagyon újszerű, körülötte parkosított épületet találtunk. Az épület felső szintje egy bolt, mindenféle szép és/vagy giccses portékával, míg az alsó szintje a múzeum.

Engem is meg lepett, de érdekes volt, talán Én élveztem a legjobban. :D Nomeg a babának is tetszett, amúgy is jó szokása errefelé "kincseket" gyűjteni a parton, már egész szép kis gyűjteménye van. :)

Ázsia minden részéről voltak kiállított kagylók, külön megjelölve a helyi, phuketi fajok. Mivel a kagylókhoz pont annyira értek, mint a méltán híres lila mocsári berregő békához, ezért kommentálni nem tudom a most következő képeket. De mindenesetre szépek na. :) Az utolsó kettő matematikailag is érdekes forma (már az aranymetszésen felül).

Ágival vért izzadva válogattuk le ezt a 25 képet, de nem tudtunk tovább válogatni, mert egyszerűen egyik érdekesebb mint a másik. :) Így aztán 25 kép lett, képaláírás nélkül. Jó szórakozást! :)

img_9740.jpg

img_9743.jpg

img_9744.jpg

img_9746.jpg

img_9752.jpg

img_9760.jpg

img_9774.jpg

img_9778.jpg

img_9802.jpg

img_9832.jpg

img_9837.jpg

img_9847.jpg

img_9865.jpg

img_9876.jpg

img_9884.jpg

img_9885.jpg

img_9890.jpg

img_9903.jpg

img_9909.jpg

img_9916.jpg

img_9966.jpg

img_9944.jpg

img_9953.jpg

img_9963.jpg

img_9964.jpg

Szólj hozzá!

Cenzúra

2016. augusztus 16. 07:30 - lazly

Úgy néz ki mégse teljesen mentes a cenzúrától a helyi internet. Egy teljesen érdektelen és ártatlan index cikk közepén egyszer csak nem kaptam meg egy képet. A teljes kép itt.

Nem sok semmit tudni róla hogy miért került tiltólistára az oldal (amit az index be szeretett volna linkelni), az üzenetből nem derül ki. Mindenesetre jó tudni, hogy egyáltalán létezik ilyen tiltólista.

Köszönet Bangkok Charlienak a segítségért a fordításban!

kepernyokep_2016-08-16_12_12_28.png

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása