Rengetegen aggódtak értünk, hogy teljesen megbolondultunk amikor kitaláltuk, hogy az esős évszakban jövünk Phuketre. Nekik szól ez a poszt. :)

Itt létünk 3. napján láttunk esőt is. Olyan igazi monszunt. Jelentjük, túléltük. Igen, megáztunk. Berci is. Nem, nem fáztunk meg. Berci sem. Mert meleg az eső. Körülbelül olyan meleg, mint amivel otthon zuhanyozni szoktunk.

Itt egyébként nagyjából senkit nem érdekelt, legfeljebb felvettek egy poncsót. Mi nem, mert nem volt nálunk. Miután hazaértünk a fiúk csobbantak is egyet a medencében gyorsan, közben pedig az eső is elállt. :)

Végre lejutottunk az Indiai-óceán partjára fürdeni is, nem csak sétálni. Berci a hajókat már jól kiszúrta magának előző nap, mikor lementünk sétálni, de nem teljesen fogta fel szerintem, hogy ebben a hatalmas vízben mi fürdeni is fogunk, hiába mondtam neki. Igazából a szálláson a medencéből kellett kirángatni, hogy menjünk már le a nagybetűs Beach-re, de azért néhány perc kergetőzés, fenyegetőzés, alkudozás után sikerült rávenni, hogy öltözzünk. Így végül a nagy fenyegetésnek számító "akkor csak anya és apa megy, te nem tudod meg milyen van ott" után sikerült elindulni egy nagyon szép kis strandra. Tavaly én is itt mártóztam meg életemben először óceánban - jól meg is lepődtem, hogy mekkora hullámok vannak - és egyébként is egy gyönyörű kis öböl, sziklával az egyik, kis dombbal a másik oldalán, szemben pedig egy pici szigettel. Főidényben valószínűleg sokan vannak itt, de egy eléggé jól eldugott kis vadregényes öbölről van szó.

Amikor leértünk épp egy esküvői fotózás nyomait pakolták el - próbálták a menyasszonyt abroncsostul betuszkolni egy minibusz hátsó ülésére. De egyébként is fényképező turistákból több volt, mint pancsoló emberekből. Ezt őszintén nem igazán értettem, hogy az amúgy 85%-os páratartalom, 35 fokos hőmérséklet mellett elviekben nyaraló embereket mi késztet délután 5kor arra, hogy felöltözve fotózzák a vad idegen strandoló embereket a parton. Mindenesetre a kis szőkeségünk hamarosan az összes helyszínen lévő turista kedvenc képalanya lett - főleg kínai turisták voltak a parton. Kis totyogónk egyből futott a hatalmas hullámok felé, imádta ahogy a hullámok mossák a lábát, és egyre beljebb és beljebb merészkedett a kezünket fogva, végül az apukája ölében kikötve. Jó 20-30 percet hullámfürdőzött hangos kacajok és sikítások közepette, érdekes módon még a sós víz íze sem különösebben zavarta, illetve a szemébe fröccsenő vízhez sem volt semmiféle negatív reakciója, pedig számítottunk rá. Végül alig lehetett kikergetni, némi homokozással, kagyló és korall maradvány gyűjtéssel sikerült csak méterről méterre kifelé csalogatni. Azonban leleményes kölyök, mindig visszafutott, amint lehajoltam 1-1 kagylóért. Így további 20 percet igényelt az óceánból való kikergetése és további 10 percet a felöltöztetése - hiszen igazán jó totyogóhoz méltó módon folyamatosan vissza akart szaladni a vízbe. Biztosan megyünk holnap is, remek élmény volt Bercinek és nekünk is :)

Utána még betértünk 1-1 sör kedvéért a már megszeretett kis svéd-thai fúziós étterembe, ahol mi sok információval lettünk gazdagabbak, hála a svéd tulajdonosnak. Berci pedig jót játszott ismét a kisfiával, Léóval. Igazából inkább csak egymás mellett játszottak, de azért cukik voltak. :) Az anyukája pedig egy tonna strandra való játékot nyomott a kezünkbe, mikor mondtuk, hogy holnap is szeretnénk menni. Igazából reméltük, hogy csatlakoznak, de mint mondta ők nem szeretnek lemenni a kicsivel.

Alig több mint 24 órája szállt még csak le a repülőgépünk, de Bercinek már is van egy édes játszópajtása. Nagyon helyes, szintén 2 és fél éves kis srác a közeli étteremből, ahová első este beültünk enni, majd ma is oda mentünk ebédelni.

Az étterem a helyi szokásokhoz igazodva egyben a család lakhelye is, a földszint egy étterem, az udvaron és bent is le lehet ülni, fent pedig ők laknak. Azzal hirdeti magát az étterem, hogy svéd ételt is árulnak, valóban szerepel a thai ételek mellett svéd húsgolyó is az étlapon. Hiába, az IKEA mindenhová elvitte a húsgolyók birodalmát. :) A mai ebéd alkalmával kiderült ennek a miértje is, hiszen a thai néninek -aki egyben gondolom a tulaj, üzletvezető és szakács is - egy svéd bácsi a férje. Így az étteremben a TV-n éppen svéd híradó ment, egyből tudták azt is, hogy hol van Magyarország, Budapest. Sőt, egy kedves helyi bácsi az étteremben egyből meg is csillogtatta magyar tudását, valóban meglepve minket, egészen szépen kiejtve mondta, hogy "köszönöm".

Kérés nélkül egyből hozták az etetőszéket - otthon a legnagyobb éttermekben is mindig külön kell szólnunk - és mindenféle kisautót elé raktak, hogy ne unatkozzon, majd mellé ültették a saját kisfiúkat is. Ez egyrészről nekünk is nagy könnyebbség volt, hiszen nem kellett nekünk szórakoztatni Bercit, eljátszott a neki ismeretlen játékokkal, másrészről legalább elkezdhetett Berci is ismerkedni a helyzettel, hogy bizony nem sokra megy az otthon elsajátított kommunikációval. Hozzáteszem, hogy a játék kölcsönkérés a játszótéren otthon is csak annyiból állt egyenlőre Bercinek, hogy ha kinézett egy homokozólapátot, akkor hozzám futott, elmondta mit szeretne, és odavonszolt, hogy anya segíts. Szóval azért más gyerekekkel alapvetően otthon sem túl szószátyár típus. Ahogy biztattuk azért szépen feltalálta magát, hogy mutogatva, anya segítsége nélkül is sikerülhet játékot cserélni a kisfiúval.

Rendeltünk Bercinek is egy teljes adag pirított rizst marha hússal, egészen elképesztő mennyiséget evett belőle, majd a tulajdonos a saját gyerekének főzött ételből is hozott neki egy adaggal, ezt is szinte teljesen felfalta (tojásos rizs) végül egy joghurt-krémtúró szerű desszertet is kapott, ezt is szinte teljesen megette. Szerintem még nem láttam ennyit enni ebédre a fiamat, csak a bölcsiből hallottam hírét, hogy nagyon sokat szokott enni.

Az ebéd után aztán még több játék került elő, nagyon nehezen sikerült rábeszélni, hogy induljunk vissza a szállásra. Még egy barbie babát is kapott ajándékba - csak a távozáskor kérdezték meg, hogy kisfiú vagy lány, szegény néni irult-pirult, hogy lányos ajándékba. Otthon furcsának szoktam találni, amikor a teljesen fiús ruhákba öltöztetett gyerekemet lánynak nézik, de valószínűleg nem sok totyogó korú fehér bőrű gyereket látott még a néni, így neki elnézzük. :) Természetesen megígértük, hogy jövünk még máskor is hozzájuk hiszen azon túl, hogy Berci is jól érezte magát a konyhájuk is nagyon ízletes.

Az igazén érdekesre és élménydúsra sikerült repülőút után felemelő érzés volt végre megérkezni Phuketre. Kiszállás után egyből a helyi személyzet gyors ízelítőt adott, hogy mennyire is körberajongják majd a fiamat a kinézete miatt a helyiek. Pedig azért reptéri dolgozóként valószínűleg nem először láttak fehér bőrű, szőke, kék szemű gyereket. Az útlevél ellenőrzésnél kígyózó sorok voltak, de egy ember direkt figyelte a kisgyerekes családokat, és egy erre fenntartott külön sorba állított minket is, így a többi utashoz képest egész gyorsan be is léphettünk az országba. Számomra külön öröm volt látni, hogy nagyjából minden 4 éven aluli gyerekkel utazó szülő kendőben, mei taiban vagy csatos hordozóban hozta a gyerekét, nemzetiségtől függetlenül. Budapesten is eléggé elterjedt már ez a praktikus közlekedési mód kisgyerekkel, de azért általában mindig kapok furcsálló tekintet, ha Berci a hátamon van.

A szállásunkhoz ajándékba kaptunk egy reptéri transzfert is, így kilépve a reptérről egy taxis bácsi a mi nevünket szorongatva már egy órája ránk várt, széles mosollyal., hogy elvigyen minket a sziget déli csücskében található Rawaira. Gyorsan behajította a körülbelül ugyanakkora táskáinkat a csomagtartóba mint ő maga és már indultunk is. Magyar szemmel érdekes pillanat volt az utazásnak, amikor megállt egy parkolóban, hogy elrohan wc-re, és kulccsal, működő motorral hagyott minket 2-3 percre magunkra. Nem hiszem, hogy bármely pesti taxis ezt megtenné egy ismeretlen utassal, de neki teljesen természetes volt, hogy bekapcsolva hagyja a klímát nekünk míg ő a dolgát végzi. Tavalyhoz képest lassabban értünk le a sziget déli csücskébe, mert a főutat nagyjából teljes hosszában felújítják. Reggel kilenckor minden munkásgép sürgött-forgott, egy embert se láttuk lapátot támasztani, így náluk valóban néhány hónap leforgása alatt a sziget teljes hosszában kiszélesítik a főutat. Pedig reggel kilenckor 25 fok és 85%-os páratartalom volt, ők pedig tetőtől talpig beöltözve ástak, betonoztak.

Bár rettenetesen fáradtak voltunk, de mosolyogva bámultunk ki az ablakon és lestük mi változott tavalyhoz képest. A legszembetűnőbb nagy sajnálatunkra a motoros forgalom visszaesése volt, de mint később láttuk szerencsére ez csak a főúton, a repülőtér közelében igaz. Minden ismerős dombnak, kisboltnak rettenetesen megörültünk, miközben totyogónk kidőlt, az utolsó 15 percre pedig én is. A szállásunkra megérkezve konstatáltuk, hogy minden pontosan ugyanolyan, mint tavaly, csak sajnos néhány fát eléggé visszametszettek, így kicsit vesztett a hely a vadregényes bájából, de így is fantasztikus. Bár előre úgy beszéltük meg, hogy a szállás költség felét fizetjük ki csak előre, a második felét elég lesz az érkezésünk napján bankban befizetnünk, számlaszámot csak többszöri kérés után kaptunk és másnap reggel intéztük csak el. Bee, aki átadta nekünk a szállást rögtön elnézést kért, hogy csak egy elektromos főzőedény van a konyhában, és 2 órán belül már vissza is tért a boltból egy kisebb edény készlettel és egy indukciós főzőlappal. A szállás egyébként szuper, még egy gyerekágyat és egy mikrót kell szereznünk a szállásadónktól és akkor igazán összkomfortos lesz.

Alapvetően rettenetes jetlagtől szenvedve, hulla fáradtan érkeztünk meg, persze Berci egyből medencézni akart, így fél pillanat alatt kipakoltam a fürdős ruhákat és egyből csobbantunk is egyet, végülis erre vártunk igazából már egy éve, mióta Lacival továbbálltunk erről a szállásról. A továbbiakban Lacival felváltva próbáltunk Berci mellett lopva pihenni egy kicsit, váltottunk pénzt, voltunk boltba, és mindent ki is pakoltunk. Bercivel kettesben sétáltam egy kört a tavaly megszeretett nem túl közeli 7Eeleven-be, hátha majd utána jól elalszik - persze ez nem így történt - azonban a 10-12 perces úton minden mellettünk elhaladó autó és motor minimum lelassított és integetett mosolyogva, de voltak akik meg is álltak megnézni maguknak az itt igazán különlegesnek számító szőke totyogónkat. Erre mondjuk mi számítottunk előre, hogy ő itt jó nagy feltűnést fog kelteni, de egyenlőre Berci nem igazán érti, hogy miért akarnak szóba állni vele mosolygós, számára érthetetlenül beszélő idegenek.

Vacsorázni beültünk egy étterembe, Pad Thait ettünk Chang sörrel, nagyon jól esett újra ez a kis thai menü. Az elalvással, jetlag leküzdéssel alapvető probléma, hogy míg mi tudatosan tudunk törekedni rá, addig Berci nem érti, hogy hiába elviekben a délutáni alvásából ébredt az otthoni rend szerint, most nem megyünk játszani, hiszen este 10 van, és inkább aludni kéne még úgy 8 további órát. Nagyjából két órás tortúra után sikerült elaltatni újra, de addigra sajnos az én szememből vertre ki az álmot, így ezt a bejegyzést is hajnali 2kor kezdtem el :D

Néhány kép a szállásunkról - majd mutatunk az apartmanról is, de épp délutáni alvás idő van és besötétítettünk :)

A külső parkoló és a bejárat nem árul el sokat arról, hogy bent milyen a szállás.

A kapu másik oldaláról kicsit mutatósabb a környezet;)

Ez a mi apartmanunk, nem fáradunk el a medencéhez vezető hosszú úton;)

Laci munkahelye:)

By Laci:

Amióta megjöttünk eltelt bő 24 óra, ez idő alatt már volt egy áramszünet, a net is elment, mind a kettő ugyan csak 10 perc volt, de 24 óra alatt azért ez elég rossz eredmény. Ez az első rossz tapasztalat.

De ezalatt az idő alatt tapasztaltunk jó pár érdekességet is már. Pl láttuk este 9kor (itt az egyenlítő környékén ugye rövidebbek a nappalok, mint nyáron otthon) bőven sötétedés után még aktívan építettek egy a szállásunk közelében lévő új szentélyt, aminek tavaly még nyoma se volt, most már kb szerkezet kész. A másik érdekesség hogy máris elkezdtek előre köszönni a környékbéliek. Lehet a szőke baba miatt, nem tudom, de az amúgy is rendkívül barátságos nép még a szokottnál is barátságosabb, nagyon élvezzük, tulajdonképpen ez az amúgy is, amiért most itt vagyunk. Motoron is köszönnek amerre fele már többször mentem, pedig ha nem is gyakori látvány a fehér bőrű motoros, azért nem is szokatlan.

Ha nem is otthoni árakon, de elfogadható szinten kapható a tej is, ez a baba és az Én tejfüggőségem miatt jó hír, bár Én már készítettem magam a megvonásra.

A Budapesten töltött utolsó néhány nap rendkívül sűrűre sikerült, így már tényleg csak azt vártuk,hogy végre Phuketen legyünk, bár tudtuk, hogy addig még egy 13 órás, valószínűleg Berci miatt nem túl könnyű repülőút vár ránk. Nem gondoltuk, hogy a légitársasággal több bajunk lesz, mint a totyogónkkal, szóval most következzen egy igazán kötözködő írás az oroszokról.

Utolsó nap délelőtt szépen közösen Bercivel eldöntöttük, hogy körülbelül az összes, 15cm alatti játékát elhozzuk magunkkal és a már emlegetett 60cm-s jeges macit, én pedig még néhány könyvvel is megtoldottam a kupacot. Szerencsére kaptunk kölcsön egy 100L-es zsákot, így ezeket szépen abba bele is legóztam, némi ruhával kitoldva sem volt több 18kg-nál. A maradék két táskát hajnali 3ra sikerült összepakolni, ezek is jóval a megengedett 23kg-s határ alatt maradtak.Arra külön figyeltünk - mint mindig - hogy a kézipoggyászba legyen egy teljes napi váltóruha, ha esetleg elkeverednének a csomagjaink. Este hajnali 3 után kerültünk ágyba, mire mindent elintézünk, elpakoltunk, házat is elrendeztük így kapásból hulla fáradtan néhány óra alvás után vágtunk neki az utazásnak. Reggel szüleim jöttek értünk, kivittek a repülőtérre, ahol némi sorban állás után a repülőjegyeket a kezünkbe nyomták, és mehettünk is a váróba. A váróban egyből be is vetettük magunkat a Master Card Lounge bárba, hiszen a szuper kártyánkhoz ez is járt:) 

Hamarosan már a repülőgépen csücsültünk, Berci alig bírt magával, annyira izgult, hogy végre repülünk hiszen napok óta erről mesélek neki. Tulajdonképpen rácuppant a plexire és körülbelül 40perc múlva láttuk az arcát legközelebb, mikor már megunta az egyszínű felhőket. Sajnos a Budapest-Moszkva járaton nem volt fedélzeti szórakoztató elektronika, de szerencsére azért egészen jól le lehetett kötni Bercit. A repülőgépes szendvics nagyon nem jött be neki,de nem is csoda, tényleg pocsék volt:( Leszállás közben szépen elnyomta az álom Bercit, így a hátamon egy alvó gyerkőccel léptünk be az orosz tranzitba, ahol ez elég indok volt kiszedjenek a sorból és egy geiger müller számlálóval végigpásztázzanak, miután megmosolyogták, hogy mennyire édesen alszik. Oroszok, no comment:)

A két gép közötti pár órát pedig eltölthettük immár a Sheremetyevo reptér egyik Lounge bárjában, ismét ezer hála a szuper kártyának, amit az utasbiztosítás miatt vettünk eredetileg. Külön köszi, hogy itt volt egy teljes játszószoba is, ami talán 10 teljes percre le is kötötte kisfiunkat. A reptéren nagyjából semmiféle információs pultot nem találtunk, próba szerencse alapon meglobogtattuk a kártyát az egyik Lounge bár bejáratánál, és ők a legnagyobb meglepetésünkre mondták, hogy fáradjunk beljebb, érezzük jól magunkat. Így tele pocakkal szálltunk fel a 10 órás útra, amire mint kiderült szükség is volt, hiszen nem vitték túlzásba a kiszolgálást. A felszállás előtt volt még némi kavarodás, mert felcserélték egy kínai géppel a beszállókapunkat, és a kapu feletti kijelző meghibásodott, így csak remélte mindenki, hogy jó helyre álltunk sorba. Végül a kínai gépre várókat küldték vissza, mi álltunk jó helyen, de azért egy ekkora repülőtéren ennél némivel több utastájékoztatás elvárható lenne.

 A Moszkva - Phuket távon 10 óra alatt azért néhány meglepetéssel szolgált az orosz légitársaság. Egyáltalán nem törekedtek rá, hogy az utasoknak a lehető legkisebb jetlaggel kelljen megküzdeniük, Phuketi idő szerint este 11 körül hoztak ebédet és hajnali 3kor reggelit, alvás időt pedig a kettő közé időzítették be, ezenkívül végig teljes világítás volt bekapcsolva a gépen. Innivalót se igazán hoztak, csak amikor ők gondolták, hiába kértünk, a szemetet is 1-1.5 órás késéssel vitték el, addig pakolgathattuk jobbra-balra, hogy minél kevesebb ételmaradékot szórjon a földre Berci. Az utazás elején nyomtatott étlapot osztottak ki, azonban egyszer sem sikerült pontosan azt tálalni, mint amit leírtak, bár az ember alapból nem a gasztronómiai élményért száll repülőgépre, tehát igazából mindegy, hogy brokkolit vagy zöldbabot raktak a hús mellé. Az is egészen meglepő volt, hogy bár 2 év felett is kell jegyet venni,de mindig külön megkérdezték, hogy a a gyereknek is hozzanak-e ételt, illetve játékcsomagot se akartak adni,mert az csak 3 év felett jár. Aztán a második gépen a sztyuinak már 3 évesnek vallottuk Bercit, így megkapta egy édes kis táskában a matricás füzetet, foglalkoztató füzetet, pilóta sapka utánzatot, és 6 db színes zsírkrétát egy golyóstoll kíséretében, ami így egyben az oroszok szerint 3 éves kor alatt veszélyes,és nem adják oda. Összességében egyszerűen lassúak voltak a sztyuik és figyelmetlenek, de szerencsére a Moszkva - Phuket egy igazi nyaraló járat így nagyon sok hasonló korú gyerek utazott még velünk, nem egyedül Berci ugrált a székben amikor már nagyon nem tudott mit kezdeni magával, ugyanis hiába volt itt már a fejtámlába épített szórakoztató rendszer ezen a gépen, az én fiamat nem kötötték le a mesék 5 percnél tovább. Néhány órácskát még aludni is tudott, szerencsére cumisüvegbe tudtak neki meleg tejet adni, így ő egészen kipihenten érkezett meg Phuketre. A leszállást pedig kifejezetten élvezte, ahogy picit dobált minket a szél.

Sajnos egészen sok apró csalódás ért minket a légitársaság miatt, bár összességében mindent megcsináltak amit szükséges, csak olyan oroszos hangulattal, de végül épségben megérkeztünk mi is és a csomagjaink is és egy repülőútnál ez a legfontosabb. A sok kötözködés lehet csak a hosszú út unalma és a Quatarhoz való viszonyítás eredménye, alapvetően ha jelentősen olcsóbb egy jegy velük, legközelebb is felszállunk a gépükre:)

Tanulság, hogy egyáltalán nem volt rossz élmény se nekünk, se Bercinek a repülés, korához képest teljesen jól viselkedett, aludni is tudott. Nekem kényelmetlen volt, amikor kitalálta, hogy ő márpedig az én ölemben akar utazni - fel és leszállásához így tudtuk csak bekötni,mert a rendes biztonsági öv legkisebb állása is hatalmas volt rá, de ilyen esetekre adnak a szülő biztonsági övéhez csatolható gyerek méretű övet. Egyáltalán nem érte volna meg ezen a repülésen többet izgulni előre, remélem ez hazafelé is így lesz:)