Családi kaland Phuketen

TODO 45 napra

2016. június 16. 11:02 - Giaf

A repülőjegy megvásárolásától számítva 45 napunk volt az indulásig, az mára már csak 34 nap. Azonban addig van egy sor hivatalos és személyes tennivalónk az utazással kapcsolatban. Íme a kis TODO listánk, amit el kell intézzünk

  • Szállás

  • Oltások

  • Vízum

  • Biztosítás

  • Közlekedés – miként fogunk Phuketen hárman közlekedni

  • Nemzetközi jogosítvány

  • Magyar Postára meghatalmazás – ajánlott levelet ha kapunk valaki át tudja venni a nevünkben

  • Pénzfelvétel Phuketen – 3 hónapra elegendő készpénzt nem szeretnénk vinni magunkkal, így ott is szükséges lesz majd ATM-ből felvenni, vagy egyeb módon pénzhez jutni. Ennek a legolcsóbb módját kéne megtalálni, akár itthon vagy kint új bankszámla nyitással

  • Csere telefont szerezni – munka miatt Laci telefonkártyája kint is éles kell legyen végig, saját telefonjainkba helyi használatra pedig majd veszünk egy-egy thai SIM-kártyát

  • Szemétszállítás felfüggesztése – kis spórolás

  • Bank kártya megújítás – az érvényessége a kint tartózkodásunk alatt jár le

  • Objektív javítás – régi hobbi, egy immár 8 éves DSLRt hordok mindenhova. Már vannak bajai, az egyik legzavaróbb hogy az egyik objektív képstabilizátora megbolondult, néha ránt egyet a képen, bemozdítja, tulajdonképen használhatatlan. Kikapcsolni se lehet a jelenséget, hiába rajta a kapcsoló. Meg kell csinálni, biztos csak szenzor hiba.
  • +1 Fürdő felújítás – sajnos az itthoni fürdőszobánk állapota nem engedi meg, hogy ezt elhalasszuk, utazástól függetlenül mindenképpen teljesen szét kell verni és újraépíteni, költséghatékonyság miatt saját kezűleg, és barátaink által kalákában. Mire hazaérünk már nem lesz elég meleg az időjárás, hogy neki lehesen állni, mégegy évet pedig nem várhat

 

Szólj hozzá!
Címkék: utazás

Pénzügyek

2016. június 15. 12:31 - lazly

Felmerül ugye a kérdés, hogy ez anyagilag hogy jön ki. Pesten is alapvetően Én koordinálom a pénzügyeket, így ennél az útnál is készítettem egy kis becslést, ami a korábbi útjainkra, tapasztalatainkra épül. Ha kicsit se érdekel az ilyesmi (amit szívből megértek), akkor ez nem a Te posztod, ha viszont Te is játszottál már ilyen gondolat kísérlettel, hogy jönne ki anyagilag, akkor ucu. És még hosszú is lesz... :D

Tovább
Szólj hozzá!

Repülőjegyet vettünk

2016. június 13. 10:58 - Giaf

Thaifölddel szerintem kicsit minden turista szerelembe esik és utána egész életében vágyódik vissza, mi 2015-ben 3 hetet Dél-Kelet Ázsiában töltöttünk hátizsákos utazóként, akkor Thaiföldet, Laoszt és Kambodzsát bejárva. Én ekkor, Laci még néhány évvel ezelőtt egy hasonló utazás során esett szerelembe Phukettel. Minket is elvarázsolt a természet, a hangulatos települések, a fantasztikus gasztronómia és a határtalanul kedves Thai emberek, így lehetőségeink szerint nem csupán néhány napra terveztük a következő látogatásunkat. Csak idő kérdése volt tehát, hogy mikor térünk vissza kisfiúnkkal együtt – akit legutóbb a nagyszülőknél hagytunk – egy több hónapos thaiföldi tartózkodásra.

Elsőre rémisztőnek tűnhet a gondolat, hogy egy ilyen távoli ország mindennapjaiba belekóstoljunk egy kisgyerekkel hosszabb távon, mindennap felmerülnek bennem is kétségek, hogy mit hogyan fogunk megoldani, miképp boldogulunk egy országban, ahol nem is beszéljük a nyelvet, nincsenek ismerőseink. De az internetet hosszasan böngészve és beszélve néhány kint élő emberrel meggyőztük magunkat, hogy ez bizony egy fantasztikus jó buli lesz mindhármunk számára. Ilyen téren ez a blog az élménybeszámoló mellett egyfajta bátorítás is azoknak, akik vacillálnak egy hasonló utazáson, bár még mi se látjuk, hogyan fog a mi kis kalandunk végződni. Egyszerűen csak szeretnénk megtudni, milyen a hétköznapi élet és erről tudósítani ezen a blogon.

Tájékozódva a vízumszabályozásról egyértelmű volt, hogy maximum 3 hónapra tudunk menni turista vízummal, hosszabb időre már sokkal bonyolultabb - persze nem lehetetlen :) - vízumot igényelni. Miután megszületett bennünk az elhatározás jó néhány hétig, hónapig figyelgettük a repülőjegy árakat, és álmodoztunk róla, hogy tényleg belevágunk. Végül egy szép júniusi Vasárnap délután nagy álmunkat valóra váltva vettünk repülőjegyet, az úti cél természetesen Phuket. Ezzel a nem túl hirtelen döntéssel 75 napos családi kalandot terveztünk be az alig 2 éves kis totyogónkkal.

Nevezzük kalandnak ezt a 2 és fél hónapot, mert ez se nem munka út - bár párom távmunkában fog dolgozni - se nem nyaralás - az előbb említett ok miatt - se nem költözés - a már említett vízumszabályok értelmében - így biztosan fel fogunk szállni a hazafelé tartó repülőre :)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása